Válságkezelés

A 3D NYOMTATÁS MINT REZILIENS IPARÁG A VÁLTOZÓ GAZDASÁGBAN?

berkes.jpgA gyártás és a szállítás akadályaiból fakadó logisztikai kihívások, valamint a globalizációval és a szabad kereskedelemmel szembeni negatív folyamatok korlátozzák az ellátási láncokat, melyek ezen a területen kritikus tömegű termékhiányt eredményeztek. Szükség van olyan gyárakra, melyek igény szerint állítanak elő termékeket, eszközöket számos alapvető szolgáltatáshoz, különösen az egészségügy számára. Ebben az összefüggésben rugalmas fejlett gyártási eljárást jelenthet a 3D nyomtatás, valamint az ezzel foglalkozó vállalatok a kórházaknál és a közlekedési csomópontoknál koncentrálódhatnának, hogy minél gyorsabban ki tudják szolgálni az orvosszakma igényeit. A 3D nyomtatás a járványra adott gazdasági válaszok tengerében átcsoportosította képességeit, bizonyítva ezzel versenyelőnyét ebben a veszélyhelyzetben.

Kulcsszavak: 3D nyomtatás, gyártás, IT technológia, egészségügy, változó gazdaság

Üzleti SZEmle - 2021. március 

Tovább

HOGYAN LEHET ÁTALAKÍTANI AZ ÜZLETI MODELLT A COVID UTÁNI JÖVŐ SZÁMÁRA

konczosné.jpgEgy, a World Economic Forumon megjelent tanulmány szerint az üzleti modellek átalakítása kulcsfontosságú az üzleti élet, az ügyfelek és a társadalom számára, az új értékek előtti út megnyitásához a Covid utáni világban. Ennek ellenére a vállalatoknak csak egy kis része hajt végre üzletimodell-átalakítást. A többség csupán marginális előnyökre tesz szert az automatizálás vagy a folyamatok /működési modellváltások révén.

Kulcsszavak: átalakuló üzleti modellek, győztes és vesztes szektorok

Üzleti SZEmle - 2021. március

Tovább

A LEGGYAKORIBB ÜZLETIMODELL-VÁLTÁSOK

konczosné2.jpgEgy új kutatás betekintést nyújt abba, hogy a brit vállalatok hogyan változtatták meg üzleti modelljüket, hogy megfeleljenek a koronavírus-járvány során a fogyasztók gyorsan változó magatartásának. 10 brit cégből több mint 7 (71%) állítja, hogy megváltoztatta üzleti modelljét a koronavírus-válságra reagálva. A sürgető alkalmazkodási igény egyaránt megjelent minden méretű vállalat és minden iparág körében.

Kulcsszavak: üzletimodell-váltások, alkalmazkodási igény,

Üzleti SZEmle - 2021. március

Tovább

GLOBÁLIS KOCKÁZATOK JELENTÉS, 2021

völgyi90.jpgA Világgazdasági Fórum 2021-ben jelentette meg a tizenhatodik globális kockázatokról szóló jelentését. A jelentés első része ismerteti a globális kockázatok felmérésének legújabb eredményeit. A felmérés alapján a következő évtized legvalószínűbb globális kockázatai közé tartozik az extrém időjárás, a klímavédelem kudarca, az ember okozta környezetkárosodás, a digitális kapacitások koncentrációja, a digitális egyenlőtlenség és a kiberbiztonság kudarca.  A legnagyobb hatású kockázatoknak pedig a fertőző betegségek, a klímavédelem kudarca és az egyéb környezeti kockázatok, a tömegpusztító fegyverek, a megélhetési válságok, az adósságválságok és az IT-infrastruktúra összeomlása tekinthetők.

Kulcsszavak: globális kockázatok, COVID19, kockázatkezelés

Üzleti SZEmle - 2021. március

Tovább

A KÖRFORGÁSOS GAZDASÁG MINT A COVID-19 UTÁNI KILÁBALÁS STRATÉGIÁJA

a-korforgasos-gazdasag-mint-a-covid-19-utani-kilabalas-strategiaja.jpgSzámos szakember és üzletember véli úgy, hogy a Covid-19-járvány nemcsak gazdasági károkat okozott, hanem egyedülálló lehetőséget is teremtett arra, hogy a recesszió utáni „újjáépítés” során megfelelően kiválasztott zöld irányelvek mentén egy ellenállóbb és alacsonyabb karbonkibocsátású gazdaság irányába induljon el az emberiség.

Az Ellen MacArthur Alapítvány – mely a körforgásos gazdaság kutatását és előmozdítását karolta fel, mintegy 70 oldalas tanulmányában foglalja össze a Covid-19-járvány utáni körforgásos gazdaságot megalapozó stratégiáját.

Kulcsszavak: Covid-19, körforgásos gazdaság, rugalmasság, fellendülés, zöld gazdaság 

Üzleti SZEmle - 2021. február

Tovább

A COVID-19 POZITÍV ÉS NEGATÍV HATÁSAI. A DÉL-ÁZSIAI ORSZÁGOK ELLÁTÁSI LÁNCA KIHÍVÁSAINAK ELEMZÉSE

A járvány számos negatív hatása mellett bizonyos pozitív tényezők is megfigyelhetők, amelyek hozzájárulhatnak a társadalmi rendszer egészének újrailleszkedéséhez és újraszervezéséhez. A cikk egyrészt elemzi a Covid-19 pozitív és negatív hatásait, társadalmi szempontból. Másrészt a dél-ázsiai ellátási lánc lehetséges kihívásaira összpontosít.

Kulcsszavak: COVID-19, társadalmi – gazdasági – politikai hatások, ellátási lánc, Dél-Ázsia

Üzleti SZEmle - 2021. január

 


Tovább

A VÁLSÁG POZITÍV HATÁSA A DIGITALIZÁCIÓRA

A Twilio vállalat által készített tanulmány egy 2020 júniusában zajló nemzetközi felmérés eredményeit tartalmazza a digitális kommunikációval és transzformációval kapcsolatban.

Kulcsszavak: digitális kommunikáció, digitális transzformáció, stratégia, ágazat

Üzleti SZEmle - 2021. január

Tovább

NÉGY TARTÓS VÁLTOZÁS A FELDOLGOZÓIPAR ÚJRAINDÍTÁSA ÉRDEKÉBEN

A McKinsey és a Világgazdasági Fórum közös kiadványa olyan vállalatok (gyárak) tapasztalatait gyűjti össze a globális feldolgozóipar fellendítése érdekében, amelyek az ipar 4.0 technológiák alkalmazásában élen járnak. Ezeket a vállalatokat „világítótornyoknak” tekintik, amelyek képesek segíteni más vállalatoknak az ipar 4.0 transzformáció megvalósításában, és egyúttal a pandémia okozta válságból való kilábalásban.

Kulcsszavak: vevőközpontúság, rugalmas ellátási lánc, gyorsaság, termelékenység, ökohatékonyság

Üzleti SZEmle - 2020. november



Tovább

NINCS B BOLYGÓ

A Bioregional cég tíz alapelvet tartalmazó „One Planet Living” keretrendszerét a világ számos szervezete és közössége használja.

Kulcsszavak: fenntarthatóság, keretrendszer, válságkezelés

Üzleti SZEmle - 2020. november


Tovább

A városi helyi gazdaságfejlesztés aktuális kérdései

Teveli-Horváth Dorottya Eszter, a Budapesti Corvinus Egyetem PhD-hallgatója készített egy nagyon tartalmas anyagot a címbéli témában. Az elméleti háttér Michael E. Porter: The Competitive Advantage of the Inner City avagy a Városi környezet versenyelőnyei című cikkéből indul ki, amely a városok valódi előnyeit négy pontban foglalja össze.

Üzleti SZEmle - 2020. augusztus - szeptember

Tovább

VÁLSÁGKEZELÉS AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK FELDOLGOZÓIPARÁBAN A KORÁBBI RECESSZIÓK TAPASZTALATAI ALAPJÁN

A Deloitte elemzése szerint az Egyesült Államok feldolgozóipari termelése 2020 áprilisában a 2008-as pénzügyi válsághoz hasonló mértékű visszaesést produkált. A történelem során számos gazdasági recessziót élt meg az USA gazdasága (1973-75, 1980, 1981-82, 1990, 2000, 2008), melynek során a drasztikus ipari visszaesést mindig az átlagnál gyorsabb fellendülés követett a feldolgozóiparban.

Kulcsszavak: válságkezelés, feldolgozóipar, Egyesül Államok

Üzleti SZEmle - 2020. augusztus - szeptember


Tovább

AZ MNB VÁLLALATI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI A KORONAVÍRUS HATÁSÁRÓL

Az MNB online felméréssel vizsgálta 2020 márciusában (4900 megkérdezett vállalat) és júniusában (1100 megkérdezett vállalat) a koronavírus hatásait a vállalati szektorban. A felmérésben főként a mikro és KKV szektor vett részt, a kutatás pedig a kereslet változásait, a beszállítói lánc fennakadásait, a foglalkoztatással és beruházásokkal kapcsolatos terveket, a likviditási helyzetet és a Növekedési Hitelprogramban részt vevő vállalkozásokat vizsgálta.

Kulcsszavak: válságkezelés, Magyar Nemzeti Bank, vállalati felmérés

Üzleti SZEmle - 2020. augusztus - szeptember

Tovább

STARTUPOK AJÁNLÁSAI A COVID-19 UTÁNI GAZDASÁGI FELLENDÜLÉS ÉRDEKÉBEN

Az EU vezetői 2020 júliusában állapodtak meg a „Next Generation EU” elnevezésű kilábalási tervről, amelyben a digitális és zöld növekedés kiemelt szerepet kapott. A startupok kulcsszerepet játszanak a digitális és zöld gazdaság megvalósításában.

Kulcsszavak: startupok, befektetések, képességek fejlesztése, szabályozás

Üzleti SZEmle - 2020. augusztus - szeptember


Tovább

VÁLSÁGKEZELÉS A FENNTARTHATÓSÁG JEGYÉBEN

A HÉTFA Kutatóintézet az Europen Climate Fund megbízásából elemzést készített „Újranyitás, válságkezelés, fenntarthatóság – Szempontok és javaslatok a koronavírus gazdasági hatásait enyhítő intézkedések fenntarthatósági célokkal összhangban álló kialakításához” címmel. Az elemzés napjaink két globális kihívását, a fenntarthatósági célok elérését és a válságból való kilábalást ötvözi komplex szemléletben, hiszen a sikeres válságkezelésben és egy jövőbeni járvány kialakulási esélyének csökkentésében mind kormányzati, vállalati és egyéni szinten is cselekedni kell.

Kulcsszavak: válságkezelés, fenntarthatóság, javaslatok, intézkedések

Üzleti SZEmle - 2020. július

Tovább

A „REAGÁLÁS – KILÁBALÁS – NÖVEKEDÉS” VÁLSÁGKEZELŐ VEZETŐI STRATÉGIA

A Deloitte nemzetközi könyvvizsgáló és pénzügyi tanácsadó cég kidolgozott egy öt lépésből álló stratégiát, melyet a vállalkozások vezetői számára ajánl a válsághelyzet menedzselésére. A „Respond – Recover – Thrive”, azaz a „Reagálás – Kilábalás – Növekedés” stratégiája a válságból való kilábalást egy utazásnak tekinti, amely számos lehetőséget nyújt a megfelelően alkalmazkodók számára akár az üzleti növekedéshez.

Kulcsszavak: válságkezelés, stratégia, vezetés, menedzsment

Üzleti SZEmle - 2020. július

Tovább

Fesztiválok gazdasági hatáselemzése

Egy gazdasági szervezet jelentősége jóval nagyobb lehet a saját kibocsátásában, árbevételi adataiban, az alkalmazottainak és tulajdonosainak kifizetett jövedelmekben vagy a visszaforgatott nyereségben közvetlenül megtestesülő eredményeknél. A hazai beszállítók felé tett megrendelések és a beszállítóként vagy végső kibocsátóként felmutatott teljesítmények hatásai végigfutnak a gazdaságot átszövő értékláncok hálózatán, további jövedelmeket generálnak, a jövedelmek elköltése pedig pótlólagos keresletet teremt. Az ilyen tovagyűrűző hatások kimutatására szolgál a többszektoros input-output modelleken alapuló gazdasági hatáselemzés (Economic Impact Analysis, EIA).

Üzleti SZEmle - 2020. július


Tovább

25 pontból álló cselekvési terv az autóipar újraindítása érdekében

Az Európai Bizottság számára készült 25 pontból álló cselekvési terv az autóipar újraindítása érdekében!

Üzleti SZEmle - 2020. május 

Tovább

COVID-19 válságra adott gazdasági intézkedések az éghajlatváltozás

Cameron Hepburn, Brian O’Callaghan, Nicholas Stern, Joseph Stiglitz és Dimitri Zenghelis cikke azt vizsgálja, hogy a koronavírus által kiváltott válságra adott gazdaságpolitikai válaszok, fiskális csomagok hogyan tudják beépíteni a széndioxid-kibocsátás csökkentési célkitűzésket.

Üzleti SZEmle - 2020. május 

Tovább

Válaszstratégiák a COVID-19 okozta üzleti kihívásokra

A cikk rövid összefoglalója a sikeres stratégiáknak a világjárvány miatt kialakult üzleti helyzetben (a bevételek drasztikus csökkenése néhány hét alatt). Míg a vállalatok nagy része reaktív, védekező intézkedéseket hozott, hogy csökkentse a veszteséget (pl. távmunka, rövidített munkaidő, kormányzati támogatás igénylése), mások új lehetőségeket teremtenek agilis stratégiával, innovációval.

Üzleti SZEmle - 2020. május 

Tovább

Kína COVID-19 válság utáni gazdasági fellendülése

A cikk gyökerei az 1980-as kínai reformig nyúlnak vissza anélkül, hogy a szerzők ezt jeleznék. A délkeleti partvidéken létrehozott speciális gazdasági övezet működésének feltételrendszerét a gyors alkalmazkodása, a high-techre és a növekedésre dolgozták ki. A négy speciális gazdasági övezetben a lokális kormányzat önállóan, adókedvezményekkel, infrastrukturális fejlesztésekkel, döntési szabadsággal ösztönözhette a külföldi működőtőke beruházásokat. A siker hatására 1984-ben további 14 városban vezették be a jó gyakorlatot, erősen ügyelve a működőtőke befektetések lokális beágyazottságának erősítésére. Kína 1984 és 2020 között a világ meghatározó gazdasági erőterévé vált.

Üzleti SZEmle - 2020. május

Tovább

Különböző válság egyedi következményekkel

A jelenlegi (közelgő) gazdasági válság minden korábbitól különbözni fog  és teljesen egyedi következményekkel fog járni. Ez leginkább abban fog  megnyilvánulni, hogy a válság kifejezetten szektorspecifikus lesz, ráadául egyszerre olyan iparágakat fog érinteni, melyek közvetlenül nem  is kapcsolódnak egymáshoz (illetve lesznek iparágak, melyek közvetlenül  alig érzékelik majd a válságot). 

Üzleti SZEmle - 2020. április

Tovább

Japán gazdasági intézkedései

Április 7-én a japán kormány elfogadott egy 108 200 milliárd jen (kb. 1000 milliárd USA dollár, a japán GDP 20%-a) összegű gazdaságélénkítő csomagot, amely magában foglalt egy 2020 januárjában jóváhagyott élénkítő csomag, és két, az új koronavírus hatásainak kezelésére, február 13-án és március 10-én bevezetett csomagok még hátralévő részeit is. Az áprilisi csomag 39 500 milliárd jen (365 milliárd USA dollár) költségvetési kiadást jelent.

Üzleti SZEmle - 2020. április

Tovább

Európai válságkezelési technikák 2007-2009. közötti időszakban

Nagy Britannia:

  • Bér befagyasztás vagy csökkentés (több dolgozót tarthatnak meg)
  • 4 napos munkahét vagy 20%-kal alacsonyabb munkabér
  • Hitel biztosítások
  • Adócsökkentés

Üzleti SZEmle - 2020. április

Tovább

Az újraindulás segítése

A mostani helyzet egészen más, mint a korábbi válságok, mert más a  kiváltó ok. Nem rosszul gazdálkodó cégek mentek tönkre, hanem jó  gazdálkodók vesztették el egyik napról a másikra a piacukat, egyrészt kényszerűen a rendeletek, szabályozás miatt, másrészt a vevők viselkedésének megváltozása miatt. Nem mentek tönkre, ha újranyitnak, újraindulnak, túlnyomó többségüknél folytatódik az üzletmenet. Egy  részüknél azonnal, a többségüknél mégis inkább kicsit alacsonyabb szinten. Ezért a korábbi tapasztalatok szerintem korlátozottan alkalmazhatók, érvényesek most. 

Üzleti SZEmle - 2020. április

Tovább