OPTIMISTÁK A LOGISZTIKAI CÉGEK A COVID VAKCINA DISZTRIBÚCIÓJÁT ILLETŐEN

A Pfizer-féle – extrém hűtést igénylő – COVID-19 vakcina szállítása, elosztása és tárolása különleges körülményeket kíván. Ennek ellenére a disztribúcióval foglalkozó amerikai logisztikai cégek úgy látják, felkészültek arra a hatalmas kihívásra, amit az óriási vakcinamennyiség szétosztása és annak időzítése jelent. A következő héttől kezdődő disztribúciós feladat ugyanis egybeesik a karácsonyi küldemények dömpingjével, ami önmagában is próbára szokta tenni a szállítmányozó és csomaglogisztikai cégeket. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a karácsonyi szezonra való felkészülést általában 6–9 hónappal korábban kezdik meg az érintett szektorok, érthetővé válik, miért volt szükség a különlegesen nagy logisztikai kihívást jelentő feladatra is időben felkészülni.

Kulcsszavak: COVID-vakcina-elosztás, hűtőlánc, tárolási követelmények

Üzleti SZEmle - 2020. december


A Pfizer vakcinája -70 Celsius-fokos hőmérsékletet kíván, amit olyan szállítási lánc tud csak biztosítani, amelynek tárolási pontjain is rendelkezésre állnak olyan fagyasztóberendezések, amik tartósan és nagy mennyiségben képesek az alacsony hőmérsékletű gyógyszerkészítményeket készletezni.  A hűtőlánc folyamatosságát és ellenőrizhetőségét úgy biztosítják a logisztikai szolgáltató cégek, élükön a UPS, hogy a termékeken elhelyezett okos címkékkel mérik a szállítási láncban eltöltött időt és az aktuális hőmérséklet. A nyomonkövetésre is okos technológiákat használnak, amik alkalmazásának tervezését éppúgy, mint a rendkívüli hőmérséklethez szükséges szárazjég és fagyasztó tárolók biztosítását hónapokkal ezelőtt kezdték meg ahhoz, hogy mostanra rendelkezésre álljanak.

A szélsőségesen alacsony hőmérsékletet kívánó oltóanyagok ellátási láncának biztosítása, az ehhez szükséges hűtőlogisztikai és tárolási infrastruktúra kialakítása, az oltópontokkal való összekötése és az oltások mennyiségi és időbeli tervezése számunkra is óriási feladatot jelent, amire – speciális logisztikai projektként kezelve – időben meg kell kezdeni a felkészülést.

 

Forrás: https://www.supplychainquarterly.com/articles/4171-supply-chain-companies-optimistic-about-covid-19-vaccine-distribution

Összeállította: 

Dr. SÜLE EDIT  

 

PhD, Egyetemi docens

Marketing és Menedzsment Tanszék

sedit@sze.hu