HOGYAN ALAKÍTJA ÁT A COVID-19 A VILÁGGAZDASÁGOT?

A tíz évvel ezelőtti világválság, s az annak nyomán kialakult bizonytalanság sok vállalatot üzleti modelljének átértékelésére késztetett.

Kulcsszavak: globalizáció, globális ellátási láncok, gazdasági válság

Üzleti SZEmle - 2020. november

A globális ellátási láncokra és ezeken belül az alacsony bérköltségű összeszerelő munkát végző fejlődő országokra való támaszkodás helyett egyre több nemzetközi cég lépett a gépesítés (robotizáció, automatizáció, digitalizáció) útjára, s fektetett be az ezt szolgáló eszközökbe. Ez a gyártótevékenységek újjáéledését, reneszánszát eredményezte a fejlett országokban. Kemal Kilic és Dalia Marin írása szerint a COVID-19 pandémia ennek a folyamatnak a felerősödését hozza, amelynek következtében a multik egyre nagyobb arányban telepítik vissza gyártókapacitásaikat saját, fejlett országaikba. Ez az ún. backshoring vagy reshoring jelenség a magyarországi leányvállalatokat is érintheti (s már konkrét példát is láttunk arra, hogy érinti is). Érinti továbbá a globális értékláncok hosszát, a globalizáció folyamatát is. Egyes elemzések szerint a globális értékláncok hosszának rövidülése, a deglobalizáció jelensége már 2012 óta megfigyelhető, s ezek után még inkább gyorsulni fog. A COVID-válság pedig nem írható le egy egyszerű V-alakú visszapattanással. Ezt a szerzők már májusban előrejelezték. A második hullám közepén (sőt még mindig felfelé ívelő szakaszában) ebben egyre biztosabbak lehetünk.

Forrás: https://voxeu.org/article/how-covid-19-transforming-world-economy

 

Összeállította:

DR. KOPPÁNY KRISZTIÁN

dékánhelyettes, egyetemi docens
Nemzetközi és Elméleti Gazdaságtan Tanszék
koppanyk@sze.hu