Állami intervenciók Japánban, Szingapúrban és Kínában
Japán háború utáni újjáépítésénél alkalmazott gyakorlatok: az EU fórumain minden erővel harcolni az élelmiszerbiztonság helyi megteremtésének lehetőségéért; az öngyarmatosító piaci fetisiszta liberális ortodoxiával szemben (lásd a magyar cukorgyárak esete). A japánok, szuverenitásuk visszanyerése után (1952/1955), évente változó, csúszó behozatali vámokat vetettek ki az élelmiszerekre, amely eléri/elérte az 500-800 %-ot, például a rizsen. A potenciálisan döntő horderejű élelmiszerellátás-biztonsági problémákat generáló koronavírus okozta helyzetben az élelmiszer-ellátottsági függetlenség erősítése biztonsági kérdés is, ezért az EU fórumain döntővé válhat az érdekérvényesítés.
Üzleti SZEmle - 2020. április
Államosítás a gazdaságban: A kínai és a szingapúri példák összevetése bizonyítja, hogy az állami tulajdon kreatív felhasználása a legkevésbé sem ideológiai kérdés. Szingapúr konzervatív vezetése az állam létrejötte óta él az állami tulajdon erősítésének eszközével. Az építőiparban (amely a foglalkoztatás szempontjából is meghatározó), Szingapúrban döntő a Temasek Holdings szerepe. Ez a holding piaci szereplőként viselkedő, állami tulajdonú eszköz a szingapúri speciális adottságok (szigethelyzet) kezelésére. (Hong Kong, ahol az ingatlanpiac hagyományosan neoliberális szektor, az építőipar és az ingatlanszektor a bűnözés melegágyává vált.....) A rendkívül magas nemzetközi kitettségű magyar körülmények között az építőipar és az ingatlanpiac életben maradása legjobban állami holdinggal kezelhető (ez mind az építés, mind a bérlet piacát meghatározza Szingapúrban, és helyi szinten hasonló, részben állami vállalatokat tart fent Kína is).
A válság okozta globálisan megnövekedő mozgástér jó alkalom lenne saját, magyar tulajdonú állami, félállami vállalatok felfuttatására és „kinevelésére”, a startup szektor bevonásával. A győztesek támogatása Japánban, Kínában, Koreában, Szingapúrban, és másutt, nagy sikerrel alkalmazott módszer.
A saját ipar megtámogatása a helyi igények kielégítésére bizonyos szegmensekben. A szájmaszkok teljes hiánya az USA-ban, amely a világ vezető gazdasági hatalma, a koronavírus megjelenésének idején döbbenetes erővel mutatott rá a kiszolgáltatottság veszélyeire, a deindusztriális politika elhibázottságára. Az „iparpolitika” megszűnik anatéma lenni a válságot követően, ez biztosnak látszik. Minden gazdaság rá lesz utalva arra, hogy a szó hagyományos értelmében vett iparpolitikát folytasson. A magyar textilipar, és magyar brandek felépítése segíthet. Japánban a japán selyem, amely esztétikailag nem feltétlenül szárnyalja túl a régió más országainak termékeit, a helyi (megtámogatott) kereslet és más faktorok következtében nem csak hogy túlélt, hanem az alternatíváknál jóval drágább is.
A kilencvenes években a csehek agresszívebben, jobb érdekérvényesítő képességgel, az ideológiai frázisokba burkolt nyugati önzéstől magukat erősebben függetlenítve, végezték el a gazdaság átalakítását, és mai GDP-jük ennek megfelelően jóval magasabb. A külföldi befektetőket természetesen meg kell őrizni, illetve ide kell vonzani, ám az „alákínálás” mint technika nem működhet a szokásos formában, mivel a centrumországok gazdasági főszereplői önmaguk megmentésével lesznek elfoglalva. Ezért jobb feltételeket kell kiharcolni a befektetőktől, az eredmény helyi visszaforgatásának tekintetében. Amit cserében mégis kínálni lehet, az a rend, a kiszámíthatóság, a káosz hiánya (káoszra a válságot követően sok régióban számítani lehet, mi kivételek lehetünk).
Források: https://heinonline.org/HOL/LandingPage?handle=hein.journals/nwjilb36&div=12&id=&page=
https://www.ers.usda.gov/webdocs/publications/38485/38019_rcs0303-01.pdf?v=41668
https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/02692171.2011.640312
Összeállította: Mayer Ádám (adama_hu@yahoo.co.uk)