A VÁLTOZÁS NYERTESEI

„Semmi sem állandó, csak a változás maga.” (Hérakleitosz) Minden új helyzet magában hordozza a megújulás lehetőségét és a bizonytalanság félelmét. Utólag már viszonylag könnyebb rálátni, hogy melyik volt inkább fókuszban egy adott helyzetben, ám amíg benne vagyunk, inkább éljük a bizonytalanságot annak minden negatív hozadékával. Ha az új helyzet kicsit is olyan körülményeket teremt, amiben a félelmek mellett a pozitív hatásokat is meg tudjuk látni, akkor kiderülhet, hogy a változásnak mindig lesznek előnyei is, mindig lesznek előremutató következményei. Jelenleg benne vagyunk a nagy változásban, ahol még talán a negatív hatások uralnak minket, azonban már most látni lehet, hogy bár a változásnak vannak és lesznek elszenvedői, lesznek nyertesei is; és ezt érthetjük a személyes életünk, a társadalmi életünk és a gazdasági élet minden szegmensében egyaránt. Ha szenvedünk, kevésbé látjuk az újat, de közben mégis itt vannak.

Kulcsszavak: változás, bizonytalanság, nyertesek, hatások

Üzleti SZEmle - 2021. január

 

A jelenlegi helyzet pozitívumainak meglátását előtérbe helyezve a PwC összeállított egy olyan dokumentumot, melyben összegyűjtötte, kik lehetnek a jelen helyzetben a gazdaság nyertesei, hogyan alakul át a szolgáltatások és a termékek piaca, milyen új rendszerek lépnek régiek helyébe. Hiszen a változás állandó, a világot az új dolgok viszik előre; és bár az átalakulás sokszor lehet fájdalmas, ha az új dolgokat megszokjuk és az életünk részévé válnak, akkor már ez lesz a természetes.

Néhány új jelenséget kiragadva a tanulmányból: online vásárlások nagymértékű terjedése, higiéniai termékek piacának bővülése, online kommunikációs platformok használata gyakoriságának növekedése, a kiberbiztonság kérdésének még intenzívebb megjelenése, a kockázat megítélésének változása a befektetések terén, virtuális technikák használata, távmunka, a helyi termelés felértékelődése stb.

A tanulmány azzal a kérdéssel zárul, hogy „hogyan tovább?” A válasz nem egyszerű, egészen más, ha rövid, ha közép- vagy ha hosszú távon gondolkodunk; és az sem mindegy, hogy a változás melyik oldalán állunk. Egyetlen jó megoldás nincs, utak vannak, melyek közül egy idő után választani kell, ehhez jó meglátni az érem pozitív oldalát is.

 

Forrás: https://www.pwc.com/hu/hu/kiadvanyok/assets/pdf/Kenyszerpiheno_helyett_tulorak_avagy_kik_a_COVID-19_nyertesei.pdf

Összeállította: 

REISINGER ADRIENN

 

PhD, habil, egyetemi docens, dékánhelyettes

Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar

radrienn@sze.hu