A 3D NYOMTATÁS MINT REZILIENS IPARÁG A VÁLTOZÓ GAZDASÁGBAN?

berkes.jpgA gyártás és a szállítás akadályaiból fakadó logisztikai kihívások, valamint a globalizációval és a szabad kereskedelemmel szembeni negatív folyamatok korlátozzák az ellátási láncokat, melyek ezen a területen kritikus tömegű termékhiányt eredményeztek. Szükség van olyan gyárakra, melyek igény szerint állítanak elő termékeket, eszközöket számos alapvető szolgáltatáshoz, különösen az egészségügy számára. Ebben az összefüggésben rugalmas fejlett gyártási eljárást jelenthet a 3D nyomtatás, valamint az ezzel foglalkozó vállalatok a kórházaknál és a közlekedési csomópontoknál koncentrálódhatnának, hogy minél gyorsabban ki tudják szolgálni az orvosszakma igényeit. A 3D nyomtatás a járványra adott gazdasági válaszok tengerében átcsoportosította képességeit, bizonyítva ezzel versenyelőnyét ebben a veszélyhelyzetben.

Kulcsszavak: 3D nyomtatás, gyártás, IT technológia, egészségügy, változó gazdaság

Üzleti SZEmle - 2021. március 

A Covid-19 járvány drámai hiányt okozott a vírus kezeléséhez szükséges orvosi ellátásban, mivel 2020 első felében jelentősen megnőtt az orvostechnikai eszközök iránti kereslet. A válság előtt a kereskedelem és az orvosi cikkek gyártása kölcsönösen függött egymástól; olyan fejlett ipari országoktól, mint az Egyesült Államok és Németország, melyek a csúcstechnológiai orvostechnikai eszközök ágazatára szakosodtak, és az alacsony költségű gyártási központoktól, mint például Kína és Malajzia, melyek technológiai szempontból kevésbé kifinomult egyéni védőeszközök (PPE) vezető gyártói, például az arcmaszkoknak, a műtéti kesztyűknek és az orvosi ruháknak. A Covid-19 kitörése után globális hiány mutatkozott az egyéni védőeszközökből, mivel sok érintett ország exportellenőrzést vezetett be, és kereste a belföldi kibocsátás növelésének módjait.

Most, amikor úgy tűnik, hogy a 3D nyomtatású orvosi cikkek elérik a legnagyobb lendületet, ezekről a cikkekről és a nagyobb kiegészítő-gyártó iparról elegendő idő állt rendelkezésre a pandémiával kapcsolatos adatok összegyűjtésére. Az ausztráliai Deakin Egyetem kutatói tanulmányt tettek közzé a 3D nyomtatású orvostechnikai eszközökről, illetve a technológia piaci „betöréséről”, jelenlétéről.

A témában még 2020 tavaszán készült egy vizsgálat, melynek adatbázisába összesen 91 egyedi 3D nyomtatási projekt került be. Az első ábra azt mutatja, hogy mely termékeket milyen arányban gyártották a pandémia első szakaszában.

Kép5.png

Forrás: „Types of PPE products being 3D printed during February-March 2020.” Az ábra forrása: „A critical review of initial 3D printed products responding to COVID-19 health and supply chain challenges.”

 

Összességében a projektek 60%-a (n = 55) a PPE termékekre fókuszált, 20%-a (n = 18) pedig lélegeztetőgép alkatrészekre, illetve szintén 20%-a (n = 18) egyéb, elsősorban ehhez tartozó alkatrészekre indított gyártást. A következő ábrán látható, hogy a járványhelyzet eszkalálódásával a projektek indítása intenzívebbá vált.

Kép4.pngForrás: „COVID-19 3D printing projects mapped against date of release/publication PPE, personal protective equipment.” A kép forrása: ”A critical review of initial 3D printed products responding to COVID-19 health and supply chain challenges.”

Február 11-én rögzítették az első adatot arról, hogy a 3D nyomtatást a Covid-19-hez kapcsolódó kihívások megoldására használták fel. A projektek számának növekedése csak az Egészségügyi Világszervezet (WHO) március 11-i nyilatkozata után volt megfigyelhető, a dokumentált projektek 92%-a ezen időpont után indult el. A WHO nyilatkozata előtti hét projekt közül csak egy volt Ázsián kívüli vállalathoz köthető.

Az alábbi ábrán látható a 3D nyomtatás globális piacának mérete 2013 és 2021 között. A számítások szerint a 3D globális nyomtatási piac 2021-ben várhatóan 21 milliárd amerikai dollárra nő. 2019-es adatok szerint a világpiacon az Egyesült Államok (44.177 db benyújtott szabadalmi kérelemmel), Kína (18.838 db benyújtott szabadalmi kérelemmel) és Európa (15.049 db benyújtott szabadalmi kérelemmel) kiemelkedően vezeti az iparág élmezőnyét.

Kép3.png

Forrás: http://www.statista.com

Az alábbi ábra mutatja a 3D nyomtatási prioritások rangsorát 2015-ben és 2020-ban Európában. 2020-ban az európai piacokon a termékfejlesztés felgyorsítása, valamint testreszabott termékek és korlátozott sorozatok iránti kereslet ugrásszerűen megnőtt 2015-höz képest. Ez a folyamat vélhetően a járványhelyzet súlyosbodásával magyarázható.

Kép2.png

Forrás: http://www.statista.com

A következő adatok a 2020-ban megvalósult és tervezett informatikai (IT) trendek adaptációit mutatják Észak-Amerika és Európa szervezeteinek tevékenységprofiljában. A technológiák közül a 3D nyomtatás a hetedik helyen áll, viszont az évek során maga mögé taszított néhány olyan tevékenységet, amelyek hatalmas népszerűséggel robbantak be a piacra (pl. VR technológia).

Kép1.png

Forrás: http://www.statista.com

Vajon a mai kor IT cégének érdemes elgondolkodnia azon, hogy egy új tevékenységgel bővíti a profilját?

 

Források:

Choong, Y.Y.C., Tan, H.W., Patel, D.C. et al. The global rise of 3D printing during the COVID-19 pandemic. Nature Rev Mater 2020, 5, 637–639. https://doi.org/10.1038/s41578-020-00234-3

Mohd Javaid, Abid Haleem, Raju Vaishya, Shashi Bahl, Rajiv Suman, Abhishek Vaish. Industry 4.0 technologies and their applications in fighting COVID-19 pandemic, Diabetes & Metabolic Syndrome: Clinical Research & Reviews 2020, 4:14, 419-422. https://doi.org/10.1016/j.dsx.2020.04.032.

Novak JI and Loy J. A critical review of initial 3D printed products responding to COVID-19 health and supply chain challenges [version 1; peer review: 3 approved]Emerald Open Resource 20202:24, 1-14. (https://doi.org/10.35241/emeraldopenres.13697.1)

Michael Molitch-Hou (2020): 3D Printing and COVID-19, May 29, 2020 Update: Lessons for Going Forward (https://3dprint.com/268079/3d-printing-and-covid-19-may-29-2020-update-lessons-for-going-forward/)

 

Összeállította:

BERKES JUDIT

PhD, egyetemi adjunktus

KGYK, Gazdasági Elemzések Tanszék

berkes.judit@sze.hu