Munkatársaknak

Tájékoztatás kedvezményes OTP munkavállalói csomagról

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az OTP Bank Nyrt. (továbbiakban OTP) és Egyetemünk között – előzetes szakszervezeti és jogi egyeztetések alapján – létrejött egy együttműködési megállapodás, amely szerint az OTP Munkavállalói kedvezménycsomagok igénybevételét biztosítja az Egyetem munkatársai számára. A Munkavállalói ajánlat keretében az OTP a Hirdetmény szerinti kedvezményeket biztosítja a munkavállalók részére.

Tovább

Püspökerdei Futás

Tisztelt Kollégák!


2019. Október 16-án ismét megrendezésre kerül a Püspökerdei futás a Kari Napok keretein belül. Az eseményre szeretettel várjuk az összes oktatót, hallgatót, alkalmazottat, öregdiákot és természetesen minden külső érdeklődőt, aki szeretne részt venni az egyre nagyobb hagyományokkal rendelkező rendezvényünkön.

Tovább

Aszfaltozási munkálatok a campus területén

Tisztelt Kollégák,

Szeretnénk felhívni figyelmüket, hogy 2019. augusztus 5-7. között aszfaltozási munkálatok zajlanak majd az Egyetem területén, a Telekom épület körül és a Tanulmányi épület mögötti útszakaszokon.

Tisztelettel kérnénk, hogy a munkálatok idején legyenek szívesek előnyben részesíteni a campus területén található egyéb parkolóhelyeket, illetve parkolóházakat, mivel az érintett területeken a parkolás nem megengedett eben az időszakban.

Köszönettel:

Egyetemi Infrastruktúra Üzemeltetési Központ

Tovább

Digitális fogyasztók, trendek és eszközök 2019

Előadás időpontja: 2019. április 1. 12:10-14:00

Előadás helyszíne: Széchenyi István Egyetem "F" terem

Kinek szól?

A Grow with Google mindenki számára lehetővé teszi a növekedést a digitális korban. Magyarországon a Grow with Google ingyenes kurzusokat, eszközöket és személyes mentorálást biztosít a nemzetközi Digital Workshop programokon keresztül, hogy segítsen az embereknek megszerezni a megfelelő képességeket, hogy megfelelő munkát találjanak, előremozdítsák karrierjüket és növeljék vállalkozásukat.

Tovább

Távhő ellátás szüneteltetése

Tisztelt Kollégák!

Értesítjük, hogy a Széchenyi István Egyetem, Győr, Egyetem tér 1. kezelésébe tartozó Campus területén lévő épületekben, az Áldozat utca 12-ben és a Kossuth Lajos utca 5-ben 2018. augusztus 07. 6:00 - 20:00 óra között a távhő ellátás szünetel. 

Kérjük a fentiek szíves tudomásul vételét. 

Köszönettel: 

Egyetemi Infrastruktúra Üzemeltetési Központ


Tovább

ANGOL OKTATÓI TANFOLYAMOK

Örömmel értesítünk mindenkit arról, hogy a nemzetköziesítési folyamat szerves részeként folytatódnak az oktatói illetve az ügyintézői angol nyelvi kurzusok. A kurzusok célja, hogy kollégáink egy vagy két lépcsőben felkészülhessenek szaktárgyaik angol nyelvű színvonalas tanítására. Ügyintéző kollégáink esetében az a cél, hogy releváns helyezetekben eredményesen kommunikálhassanak külföldi hallgatóinkkal.

Tovább

Országos Tudományos Diákköri Konferencia Agrártudományi Szekció - Meghívó

A Széchenyi István Egyetem vezetése és munkatársai nevében tisztelettel meghívjuk az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Agrártudományi Szekció megnyitó ünnepségére.

Tovább

Országos Tudományos Diákköri Konferencia Közgazdaságtudományi Szekció - Meghívó

A Széchenyi István Egyetem vezetése és munkatársai nevében tisztelettel meghívjuk az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Közgazdaságtudományi Szekció megnyitó ünnepségére.

Tovább

VIII. Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Kiállítás és Találmányi Vásár - Meghívó

Tisztelettel meghívjuk Önt és a téma iránt érdeklődő munkatársait a VIII. Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Kiállítás és Találmányi Vásárra és az azt kísérő szakmai programra.

Tovább

TÁJÉKOZTATÓ MUNKÁLTATÓI ADÓELSZÁMOLÁSHOZ

TÁJÉKOZTATÓ MUNKÁLTATÓI ADÓELSZÁMOLÁSHOZ


Ez a tájékoztató kizárólag azon munkatársakat érinti, akik 2017. január 31-ig munkáltatói adóelszámolásról nyilatkoztak!


Az 2016. évre vonatkozó munkáltatói adóelszámolást ezévben is a Magyar Államkincstár készíti el, melyhez szükséges az esetleges kedvezményekre vonatkozó nyilatkozatok és igazolások beküldése.

Tovább

Paks II. kormánybiztosa az Egyetemre látogat

Találkozzunk hétfőn délután 3-kor, tekintsétek meg Kormánybiztos úr prezentációját, amelyben szó lesz az előkészítés főbb mérföldköveiről, Magyarország villamosenergia-rendszerének jövőjéről és a projekt várható munkaerő-szükségletéről, amely számos szakmát érint! Gyertek el, és tegyétek fel kérdéseiteket személyesen Kormánybiztos úrnak a hazánk előtt álló nagy volumenű feladattal kapcsolatban!

Tovább

Az új általános közigazgatási rendtartás – KIHÍVÁSOK, DILEMMÁK, MEGOLDÁSOK

Az új általános közigazgatási rendtartás – KIHÍVÁSOK, DILEMMÁK, MEGOLDÁSOK 

Az Igazságügyi Minisztérium és a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara „Az új általános közigazgatási rendtartás – kihívások, dilemmák, megoldások„ címmel 2016. november 18-án, pénteken 10:30 órától a Karon (9026 Győr, Áldozat u. 12.) konferenciát tart.

A győri szakmai munkában részt vesz dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter és Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár is.

Tovább

Symphonic Night ismét az Egyetemen!

 

Symphonic Night ismét az Egyetemen!

2018. április 18-án ismét érkezik hozzánk a Győri Filharmonikus Zenekar.

Tovább