– Lamperth Mónika szakminiszter bejelentette: ha az ellenzék nem változtatja meg a régiókról kialakított álláspontját, akkor lehet, hogy úgynevezett nagymegyéket hoznának létre. Ön, mint regionális kutató mit szól ehhez az elképzeléshez?
– Nagyon szerencsétlen dolognak tartom Lamperth Mónika miniszter asszony ötleteléseit. Szerencsétlen abból a szempontból, hogy már kialakultak a tervezési-gazdasági régiók, ezeknek operatív programjuk van, amelyet Brüsszelben 2-3 hónapon belül el is fogadnak. Emellett már kialakult a tervezési régiók jól működõ intézményrendszere. A régiók az operatív programok mellett rendelkeznek fejlesztési stratégiával is. Tíz éve elkezdõdött ez a folyamat: a felülrõl jövõ regionális gondolkodásmódnak kezd beérni a gyümölcse. Ráadásul a kormányzat már regionalizálta a dekoncentrált szerveket, például az APEH-ot, a munkaügyi, a statisztikai hivatalt, az egészségbiztosítást.

– Mi lehet az oka annak, hogy a szavakban mindig lelkesen támogatott regionalitás gondolatai a politikai, hatalmi érdekek vakvágányaira futnak?
– Ha regionális politikai régiók jönnének létre, választott térségi képviselõkkel és szervezetekkel, akkor elindulna a nagy központi hatalomnak a leépítése, lebontása. Ennek következményeként vélhetõen az a politikai elit, amely ma ebben az országban elég jól megél, más részekre bomlana. Az új típusú konfliktusok megoldásához új típusú politikára lenne szükség. Szerintem erre sem a jelenlegi kormány, sem pedig az ellenzék nincs felkészülve, s egyikük sem elkötelezett igazán a regionalizáció mellett Magyarországon.

– Nem lehetséges, hogy kialakul egy sajátos magyar út, amely ötvözi a regionalitás értékeit és a megyerendszer hagyományait?
– Csak a regionalitás útja járható Európában. Minden kutatás, elemzés ezt bizonyítja. A regionalizált országokban a fejlõdés, a növekedés gyorsabb, erõteljesebb, sikerül újabb energiákat mozgósítani a fejlesztésekhez. A nemzeti elképzelések mellett megjelenik a regionális dimenzió, ez közelebb áll az emberekhez, ezzel nagyobb aktivitást lehet elérni. Azt látni, hogy egész Kelet-Európa zűrzavarban úszik, nagyon komoly az átrendezõdés. A modernizációnak ez egy belsõ konfliktusrendszere, keresik a demokratikus intézményeket. Úgy néz ki, roszszul prognosztizáltuk a rendszerváltozást, azt hittük, gyorsabban zajlik. Kiderült, 20-25 év kell hozzá. Ennyi idõ alatt változnak csak meg a rögzült értékrendek, az emberi mentalitások. Ezekkel a konfliktusokkal hosszú távon kell együtt élni.

– A kistérségi társulatok mennyire lehetnek modelljei, elõkészítõi a regionális együttműködésnek?
– A kistérségi társulások az én olvasatomban nagyon elõremutatók. Persze ott is tapasztalható az állandó ellenállás – nem merik bezárni például a kis iskolákat. Beállt nemzeti nosztalgiákhoz, sztereotípiákhoz ragaszkodunk. Nagyon ritkán látjuk az eredményeket, csak a szörnyűségeket láthatjuk, olvashatjuk. Pedig vannak jól működõ modellek, noha nehéz a megszokott rendszerekbõl kilépni, de az egész struktúra erre halad. Errõl szól a versenyképesség: hogy tudok én egy térségnek, egy városnak, egy településnek vagy régiónak olyan elõnyöket adni, amivel a globalizált világban pozíciókat tud elérni.

– A globalizációnak általában a hátrányairól hallunk. Kivédhetetlenek a kedvezõtlen hatásai?
– Ma és hosszú távon is a globalizáció a világ természetes trendje, lehet nem szeretni, de ehhez kell alkalmazkodni, mert ma ez a világ struktúrája. Ebben kell kihasználni Gyõr elõnyeit. A mi térségünknél ez a kétségtelen elõny a földrajzi helyzete, a munkakultúra, a termelési tradíciója. A külföldi érdekeltségek által alkalmazott korszerű technológia elindítja többek között az egyetem fejlesztését, de egy új típusú városi társadalom kiépülését is. Egyfajta fejlõdést, jövõt hordozó elemrendszer ez.

– A gazdasági elõnyökön kívül mi szükséges az ön által említett új típusú városi társadalom, illetve a versenyképes térség kiépüléséhez?
– Nagyon sok minden szükséges ehhez, nem csak a gazdaság. A gazdaság paramétereit jól tudjuk mérni: hány vállalat működik, milyen a foglalkoztatottság, mekkora a GDP. Emellett azonban nagyon fontos a tudás, az, hogy milyen a munkához való viszony. Milyen a városi, települési környezet, milyen a civil világ. Milyenek a hétköznapi értéket hordozó mentalitások, amik ösztönzik az embereket mondjuk arra, hogy adakozzanak, segítsenek a másikon. Rendkívül fontos ma a település, a térség minõsége.

– Gyõr esetében mit tapasztal?
– Azt veszem észre, hogy tisztább lett, mint a korábbi idõszakban volt. Ezt apróságnak gondolnánk, de nagyon lényeges. Jobb lesz általa az itt élõk közérzete, s az ide látogatóknak is feltűnik a tisztaság. A közlekedés átszervezésével a lehetõségekhez képest valamivel könnyebb autózni a városban. Azt is tapasztalom, hogy a Mediawave egyre inkább a valódi találkozások esélyét teremti meg. Ez a fesztivál kitágította a belváros határait azzal, hogy sok helyre szerveztek programokat. Az említett néhány apróság is növeli egy város versenyképességét, jobb pozícióba kerül, ami által a munkahelyek felértékelõdnek, a jövedelmek is értelemszerűen növekednek. A fiatalok is szívesen jönnek a városba. Nekem, mint egyetemi embernek jó, hogy egyre több a hallgató. Kutatóként pedig annak örülök, hogy példaértékű modelleket tudunk bemutatni. Vizsgálatok bizonyítják, hogy az egyetemünkön végzettek 60 százaléka Gyõrt és a gyõri régiót választja.

– Mit vár a pólusprogramtól?
– Nagyon fontos lenne, hogy a pólusprogram keretén belül koncentrált fejlesztés valósuljon meg olyan létesítményekben, objektumokban, amelyek a jövõt szolgálják, amire számtalan városfejlesztési folyamat épülhetne. Sajnos ebben a programban rengeteg még a bizonytalanság, ez bizonytalanná teszi a város politikáját is. Nem tudja, milyen területeket készítsen elõ, milyen kapcsolódó beruházásokat aktiváljon, milyen további stratégiai elemeket dolgozzon át, illetve dolgozzon ki. Ehhez több, megalapozott információra lenne szükség.