SZEhírek

Átvették diplomájukat a Széchenyi-egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Karának végzősei

A Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Karának 111 végzős hallgatója ünnepélyes keretek között vehette át oklevelét a Győr Városi Egyetemi Csarnokban. A július 14-i eseményen a frissdiplomásokat a kar vezetői, oktatói, hozzátartozóik és barátaik köszöntötték, emellett elismeréseket adtak át azoknak a hallgatóknak, akik tanulmányaik mellett kiemelkedő szakmai, tudományos vagy közösségi munkát végeztek.

Győr, 2026. július 15. - Papp Zsolt, SZEhírek

Tovább

A Széchenyi István Egyetem új intézkedésekkel erősíti a győri campus biztonságát

egyetemi_kozbiztonsag (1).jpg

Az elmúlt időszakban a győri campus közvetlen környezetében egy olyan, gyakran feltehetőleg tudatmódosító szer hatása alatt álló csoport jelent meg, amelynek tagjai a közterületen időnként agresszív, közösségellenes magatartást tanúsítanak. A jelenség nemcsak a város lakosságát érinti, hanem egyetemi közösségünk biztonságérzetére is kedvezőtlen hatással van. Az utóbbi hetekben már a campus területén is előfordultak ilyen esetek.

Győr, 2026. július 14. - SZEhírek

Tovább

Formatervezési mintaoltalmat kapott a Széchenyi-egyetem volt hallgatójának moduláris gyermekbútora

gyermekbutor (1).jpg

Gólya Hajnalka, a Széchenyi István Egyetem tavaly végzett formatervező hallgatója olyan moduláris gyermekbútort tervezett, amely a csecsemőkortól egészen az iskoláskorig alkalmazkodik a gyermek változó igényeihez. A négy funkciót egyesítő koncepció hazai és nemzetközi formatervezési mintaoltalmat is kapott, a következő lépést pedig a gyártási és tesztelési folyamatok jelenthetik.

Győr, 2026. július 13. - Sepovics Rita, SZEhírek

Tovább

Sikeresen zárult az AUMOVIO és a Széchenyi-egyetem autonóm járművekkel kapcsolatos programja

aumovio (1).jpg

Tizenöt mérnökhallgató kutatási munkáját támogatta a Széchenyi István Egyetem és az AUMOVIO együttműködésében megvalósult ösztöndíjprogram. A három szemeszteren át tartó kezdeményezés során autonóm járműrendszerekhez, fejlett vezetéstámogató megoldásokhoz és mesterséges intelligenciához kapcsolódó témákon dolgoztak a résztvevők.

Győr, 2026. július 10. - SZEhírek

Tovább

Hét országból érkeztek pedagógusok a Széchenyi István Egyetem módszertani mesterkurzusára

AK_diaszpora (1).jpg

A világ hét országából érkezett pedagógusok részvételével kezdődött meg a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógia, Humán- és Társadalomtudományi Karának pedagógiai-módszertani mesterkurzusa. A július 5. és 11. között zajló képzés célja, hogy korszerű módszertani tudással segítse azokat a szakembereket, akik a diaszpórában működő hétvégi magyar iskolákban őrzik és adják tovább a magyar nyelvet és kultúrát.

Győr, 2026. július 9. - Sepovics Rita, SZEhírek

Tovább

Ötvenéves az EFOTT: társházigazdaként vesz részt a jubileumi fesztiválon a Széchenyi-egyetem

EFOTT_50 (18).jpg

Tavaly után ismét házigazda szerepet tölt be az EFOTT-on a Széchenyi István Egyetem - ezúttal azonban nem egyedül, hanem a jubileumi évforduló kapcsán három másik hazai felsőoktatási intézménnyel közösen. Idén is számos aktivitást várja a fesztiválozókat július 8. és 11. között, akik így nem csupán a széchenyis életérzésből, hanem az egyetemen folyó kutató-fejlesztő tevékenységből is ízelítőt kaphatnak.

Győr, 2026. július 9. - Horváth Márton, SZEhírek

Tovább

Formatervezési mintaoltalom védi: köztéri palacktartót fejlesztettek a Széchenyi-egyetem hallgatói

rebelt (1).jpg

A Széchenyi István Egyetem két, februárban végzett hallgatója, Pintér Tamás és Kovács Barnabás olyan köztéri palacktartót fejlesztett, amely már több magyarországi településen megjelent. A Rebelt a visszaváltható flakonok, dobozok, üvegek gyűjtéséhez kínál praktikus és esztétikus megoldást.

Győr, 2026. július 8. - Sepovics Rita, SZEhírek

Tovább

Frissdiplomásait ünnepelte a Széchenyi István Egyetem Művészeti Kara

MUK_diposzto (1).jpg

A Széchenyi István Egyetem Művészeti Kara ünnepélyes diplomaátadókon búcsúztatta végzős hallgatóit július 4-én az egykori zsinagógában. A délelőtti ünnepségen a zeneművész-, zenetanár- és karmesterképzések, délután pedig a designszakok frissdiplomásai vehették át oklevelüket. Az eseményeken a kiváló hallgatói és oktatói teljesítményeket is számos elismeréssel jutalmazták.

Győr, 2026. július 8. - Sepovics Rita, SZEhírek

Tovább

Az agrárium vízgazdálkodási kihívásait állította középpontba a Széchenyi-egyetem konferenciája

viz_amit_akartunk_2026 (6).jpg

Ötödik alkalommal rendezte meg a Széchenyi István Egyetem és a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara a „Víz, amit akarunk” konferenciát július 2-án. Az esemény az „Egy élhető jövőért” mottó jegyében a víz szerepét járta körül a talajgazdálkodástól és a növénytermesztéstől kezdve az állattenyésztésen át az élelmiszeriparig, bemutatva azokat a megoldásokat is, amelyek hozzájárulhatnak a fenntartható mezőgazdasághoz és az élelmiszer-biztonsághoz.

Győr, 2026. július 7. - Hancz Gábor, SZEhírek

Tovább

Ipari partner számára fejlesztettek alkalmazást a Széchenyi István Egyetem hallgatói

sertec (1).jpg

Vállalati feladaton dolgoztak a Széchenyi István Egyetem Informatika Tanszékének hallgatói a tavaszi szemeszterben. A projektalapú oktatási program részeként a Sertec Auto Structures Hungary Kft. autóipari beszállító fejlesztési igényére kerestek megoldást, miközben a cég működésének mindennapjaiba is betekintést nyertek.

Győr, 2026. július 7. - Sepovics Rita, SZEhírek

Tovább

Hagyományteremtő országos versenynek adott otthont a Széchenyi István Egyetem

cybertrident (1).jpg

A kiberbiztonság technológiai, jogi és szervezeti kihívásait állította középpontba a CyberTrident Challenge kiberbiztonsági incidenskezelési verseny, amelyet a Széchenyi István Egyetem győri campusán rendeztek a napokban. A különböző intézmények hallgatóiból álló csapatok valósághű helyzetek kezelésében mérhették össze tudásukat.

Győr, 2026. július 6. - Papp Zsolt, SZEhírek

Tovább

Csaknem kétszázan végeztek a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári karán

movar_oszto (1).jpg

A Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának csaknem kétszáz végzős hallgatója július 3-án ünnepélyes keretek között vehette át diplomáját. Az eseményen nemcsak a frissdiplomásokat köszöntötték, hanem olyan szakembereket és partnereket is elismertek, akik kiemelkedően hozzájárultak a kar fejlődéséhez.

Győr, 2026. július 6. - Sepovics Rita, SZEhírek

Tovább

A Magyar Táncfesztiválon mutatták be koncertvizsgájukat a Széchenyi-egyetem iskolájának növendékei

tancfesztival_koncertvizsga (1).jpg

A XXI. Magyar Táncfesztivál programjában mutatták be koncertvizsgájukat a Széchenyi István Egyetem Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium végzős táncművész-növendékei. A Győri Nemzeti Színház nagyszínpadán telt ház előtt megrendezett előadás nemcsak a fiatal művészek tudásáról adott számot, hanem jól szemléltette a Széchenyi István Egyetem, a Győri Balett és a Magyar Táncművészeti Egyetem együttműködésének eredményeit is.

Győr, 2026. július 3. - SZEhírek

Tovább

Zöldenergia és precíziós mezőgazdaság: agrárinnovációs fejlesztést mutatott be a Széchenyi-egyetem

oasis_greentech (1).jpg

Újabb mérföldkőhöz érkezett az Oasis Technology Zrt., a Virtualitica Kft. és a Széchenyi István Egyetem közös fejlesztése, amely egyetlen, intelligens rendszerben kapcsolja össze a villamosenergia-termelést és a mezőgazdasági művelést. A különleges megoldást a GreenTech Plus európai uniós projekt keretében megtartott rendezvényen mutatták be az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar Smart Farm tangazdaságában.

Győr, 2026. július 3. - Hancz Gábor - Sepovics Rita, SZEhírek

Tovább

Mesterséges intelligencia: tudatosan használják a technológiát a Széchenyi-egyetem munkatársai

AI_felmeres (1).jpg

A Széchenyi István Egyetem AI- és Jövőstratégiák Központjának friss felmérése szerint az intézmény munkatársainak több mint 95 százaléka használ vagy tervez használni mesterséges intelligenciát (MI), miközben az egyetemen már több tucat MI-projekt fut a mérnöki, egészségügyi, jogi és társadalomtudományi területeken.

Győr, 2026. július 2. - Katona-Kelemen Lilla, SZEhírek

Tovább

A formatervezés kulisszái mögé enged betekintést a Széchenyi-egyetem új kiállítása

torula (1).jpg

A Széchenyi István Egyetem Formatervező Tanszéke és Design Campus Kompetenciaközpontja közös kiállítással mutatkozott be a győri Torula kiállítótérben. A „Formula. A forma kódja” című tárlat július 4-ig látogatható.

Győr, 2026. július 2. - SZEhírek

Tovább

A Széchenyi-egyetem zalaegerszegi innovációs campusán találkoztak a jövő járműiparának szakemberei

FOV_konf (1).JPG

A Széchenyi István Egyetem Zalaegerszegi Innovációs Parkja a közelmúltban idén második alkalommal szervezte meg a Járművek Jövője: Innovációs, Mérnöki és Gazdasági Konferenciát (Future of Vehicles: Innovation, Engineering and Economic Conference, FoV). A kétnapos tudományos esemény a jövő mobilitásának kérdéseit állította középpontba.

Győr, 2026. július 1. - SZEhírek

Tovább

A Széchenyi István Egyetem adott otthont a World Robot Olympiad magyarországi döntőjének

WRO_donto (1).jpg

A világ egyik legjelentősebb oktatási célú robotépítési és -programozási versenyének hazai fináléján 161 csapat 416 versenyzője mérte össze robotikai, programozási és innovációs tudását a Széchenyi István Egyetem győri campusán. A World Robot Olympiad Magyarország 2026 nemzeti döntőjének legjobbjai a világ- és Európa-bajnokságokon is képviselhetik hazánkat.

Győr, 2026. július 1. - Katona-Kelemen Lilla - Papp Zsolt, SZEhírek

Tovább

Megerősített egyetemi közösség: a Széchenyi-egyetem Szenátusa módosította az intézményi szabályozást

szenatusi_kozlemeny (1).jpg

A Széchenyi István Egyetem Szenátusa június 29-i ülésén elfogadta azokat a határozatokat, amelyek az európai uniós forrásokhoz való teljes körű hozzáférést szolgáló törvényi változásokhoz igazítják az intézmény működését. A döntések célja, hogy a megújuló fenntartói struktúra és az erősebb egyetemi jogosítványok hozzájáruljanak az intézmény további fejlődéséhez.

Győr, 2026. július 1. - SZEhírek

Tovább

A jövőről tanultak a Győri Gyerekegyetem általános iskolás hallgatói a Széchenyi-egyetemen

gyerekegyetem_2026 (1).jpg

„A jövő egyeteme” mottó köré épült a Széchenyi István Egyetem és a Mobilis Interaktív Élményközpont közös szervezésében kilencedik alkalommal megrendezett Győri Gyerekegyetem. A részt vevő 73 általános iskolás diák a napokban egy hétre egyetemistává válhatott, és megismerkedhetett a hallgatói élettel, a modern technológiákkal, a természettudományok és a technológia világával, valamint az intézmény korszerű laboratóriumaival is.

Győr, 2026. július 1. - Sepovics Rita, SZEhírek

Tovább

Története eddigi legnagyobb sikerét érte el a Széchenyi-egyetem betonkenu-építő hallgatói csapata

SZEnavis_siker (2).jpg

A Széchenyi István Egyetem hallgatóiból álló SZEnavis egyedüli magyar indulóként vett részt a 20. Német Betonkenu Regattán, ahol nyolc ország 70 egyetemi csapata mérte össze tudását. A győriek fennállásuk legnagyobb sikerét elérve vegyes párosban a dobogó második fokára állhattak, ráadásul férfi és női párosuk ugyancsak az élmezőnyben végzett.

Győr, 2026. június 30. - Papp Zsolt, SZEhírek

Tovább

THE: továbbra is a világ fenntarthatósági élvonalába tartozik a Széchenyi István Egyetem

THE_stonks (1).jpg

Sorozatban hetedszer szerepel a Széchenyi István Egyetem a Times Higher Education felsőoktatási minősítő szervezet fenntarthatósági ranglistáján. Az intézmény több részterületen javított eredményén, és továbbra is a világ legjobbjai között található az ENSZ fenntartható fejlődési céljaihoz kapcsolódó teljesítménye alapján.

Győr, 2026. június 29. - Hancz Gábor, SZEhírek

Tovább

Ötödször is világcsúccsal nyerte meg a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata a Shell Eco-marathont

SZEnergy_otodszor (1).jpg

Sorozatban ötödször diadalmaskodott Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén a Széchenyi István Egyetem elektromos járművet fejlesztő hallgatói csapata. A SZEnergy Team a lengyelországi Silesia Ringen rendezett Shell Eco-marathonon 332 kilométer/kilowattórás új világcsúccsal szerezte meg az első helyet, megdöntve saját, tavalyi rekordját. A győri fiatalok több mint húsz európai egyetem csapatát előzték meg.

Győr, 2026. június 29. - Hancz Gábor, SZEhírek

Tovább

Átfogó technológia- és oktatásfejlesztési program valósult meg a Széchenyi-egyetemen

RRF_zaro (1).jpg

Több mint hárommilliárd forintos európai uniós támogatásból valósult meg a Széchenyi István Egyetem gyakorlatorientált képzéseinek infrastrukturális és készségfejlesztése. A projekt – amelynek zárórendezvényét június 19-én tartották – egyszerre járult hozzá a módszertani megújuláshoz, az infrastruktúra és az oktatói ismeretek fejlesztéséhez, valamint az egyetem nemzetközi versenyképességének erősítéséhez.

Győr, 2026. június 29. - Papp Zsolt, SZEhírek

Tovább

A Széchenyi-egyetem nyerte a 3x3-as kosárlabda MEFOB női és férfi versenyét is

3x3_kosar_MEFOB (1).jpg

A női és a férfi mezőnyben is a Széchenyi István Egyetem diadalmaskodott a Magyar Egyetemi–Főiskolai Országos 3x3-as Kosárlabda-bajnokságon. Az eredmény egyben azt jelenti, hogy ebben a sportágban e két csapat szerzett jogosultságot, hogy képviselje Magyarországot a 2027-es lengyelországi Európai Egyetemi Játékokon.

Győr, 2026. június 27. - Katona-Kelemen Lilla, SZEhírek

Tovább

Kiállítással zárták tanulmányaikat a Széchenyi-egyetem frissdiplomás designhallgatói

DC_diplomakiallitas (1).jpg

A Széchenyi István Egyetem Művészeti Karán 2021-ben indult tervezőgrafika, építőművészet és formatervezés szakok mára országos népszerűségre tettek szert: idén már a harmadik évfolyam végzett a Design Campus alap-, míg az első a mesterképzésein. A diplomázó hallgatók alkotásaiból kiállítás is nyílt az intézmény Győri Innovációs Parkjának aulájában.

Győr, 2026. június 26. - Katona-Kelemen Lilla, SZEhírek

Tovább

Az Év oktatója lett a Széchenyi-egyetem mesteroktatója - még a közönségdíjat is elnyerheti

lukacs_antal (1).jpg

Lukács Antal, a Széchenyi István Egyetem mesteroktatója nyerte el a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának az Év oktatója díját szakmai példakép kategóriában. Az intézmény Matematika és Fizika Tanszékének munkatársa a közönségdíjat is elnyerheti, amelyre július 5-ig online formában bárki leadhatja szavazatát.

Győr, 2026. június 26. - Papp Zsolt, SZEhírek

Tovább

A Széchenyi István Egyetem volt a házigazda Európa felsőoktatási csúcstalálkozóján

QS_europe_summit_bp (1).jpg

A nagy sikerű győri nyitónapot követően Budapesten folytatódott a QS Higher Ed Europe Summit nemzetközi felsőoktatási konferencia, amelynek idén a Széchenyi István Egyetem volt a házigazdája. A kontinens legjelentősebb szakmai fórumának fő témája Európa tehetség- és innovációs előnyének erősítése volt, amelyről a világ mintegy hatvan országából érkezett, több mint hatszáz akadémiai, vállalati és kormányzati vezető értekezett a június 25-én zárult programon.

Győr, 2026. június 25. - Katona-Kelemen Lilla, SZEhírek

Tovább