Szabadtéri koncertek a Széchenyi István Egyetemen: egészen októberig dübörög a Bridge Garden

bridge_garden (01).jpg

Hat évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a Bridge Garden, Győr egyetlen állandó szabadtéri színpada, amely idén is több hónapon át várja a vendégeket. Május és október között az ország legnépszerűbb előadói látogatnak a Mosoni-Duna partjára, így a hazai könnyűzenei színtér valamennyi jelentősebb produkciójával találkozhat a közönség a BSW-től a Roadig, a Quimbytől a Fiestáig. A Széchenyi István Egyetem hallgatói klubjának udvara október 17-én a Tankcsapda koncertjével zárja a szezont.

Győr, 2026. június 4. - Horváth Márton, SZEhírek

Néhány éve még kuriózumnak számított az országban egy állandó szabadtéri színpad, mára azonban a kulturális élet szerves részévé vált. A Széchenyi István Egyetem szórakozóhelye, a Bridge Hallgatói és Oktatói Klub a pandémia idején az elsők között kísérletezett ezzel, és az idő igazolta az elképzelést: idén már a hatodik évadát kezdi meg a Bridge Garden, amely hónapokon át fesztiválokhoz hasonló koncertélményt nyújt a győriek és környékbeliek számára.

„Ahogy tavaly, úgy idén is elmondható, hogy főleg a szezon eleje és vége az, amelyik igazán sűrű nálunk, a nyári csúcsidőszakban kevesebb a fellépés. Figyeltünk arra, hogy ne kerüljünk ütközésbe környékbeli nagy rendezvényekkel, például a győri nyárnyitó és nyárzáró hétvégével. Üresjárat azonban nincs, a szabad hétvégéken családi napoknak, privát rendezvényeknek adunk otthont” – árulta el Németh-Bende Péter üzletvezető.

bridge_garden (01).jpg

Idén májustól októberig tart nyitva a Széchenyi István Egyetem szabadtéri színpada, a Bridge Garden. (Fotó: Nagy Gergely)

A Bridge Garden május 9-én nyitott az Ossian koncertjével, és idén minden eddiginél később, október 17-én zár, amikor a hagyományoknak megfelelően a Tankcsapda búcsúztatja a szezont.  A hazai mainstream színtér képviselői és a rock állócsillagai egyaránt megtalálhatóak lesznek a palettán a ByeAlextől az Elefántig, Bagossytól a Kárpátiáig. Újdonság, hogy ősszel először lép fel egy este a Road és a Lord.

„Az akusztikus esteket szerette a közönség, ezeket idén is tervezzük. Emellett gondoltunk a koncertek utáni hangulatra is, így az élő fellépések végeztével a teraszon zárásig tematikus zenék szólnak majd, remélhetőleg vendégeink minél nagyobb megelégedésére” – zárta a Bridge Oktatói és Hallgatói Klub üzletvezetője.

A hátralévő Bridge Garden-koncertek:

bridge_garden (04).jpg

bridge_garden (05).jpg

bridge_garden (06).jpg

bridge_garden (07).JPG

bridge_garden (08).jpg

bridge_garden (12).jpg

bridge_garden (14).JPG

Galéria: (Fotók: Adorján András)