Boldog pásztorok, siessetek, siessetek,
hogy meglássátok a kedves Kisdedet!
Menjetek, legyen nagy az örömötök,
igyekezzetek megnyerni tetszését,
menjetek, hogy felüdüljön szívetek, lelketek.
(Johann Sebastian Bach: Karácsonyi oratórium, II. kantáta)

A szeretet ünnepéhez kapcsolódó műveket szólaltat meg karácsony napján a győri Szentlélek templomban Ruppert István orgonaművész, a Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetének igazgatója.

„Az orgonazene mindig kötődött valamilyen vallási liturgiához, legyen az akár katolikus, akár protestáns. A kereszténység egyik kimagasló ünnepe a karácsony, és ehhez kapcsolódóan rengeteg orgonaművet komponáltak. Ezek mindegyike a karácsony valamely szimbólumait, alakjait igyekszik zenei eszközökkel megjeleníteni. A leglátványosabban nem is a gyermek Jézust, hiszen őróla nehéz zenei karaktert faragni, hanem a pásztorokat. Nagyon sok darab viseli a Pastoral vagy Pastorella – utalva a pásztorokra – címet. Számos, a pásztorok hangszereit, így a furulyát, a dobot, vagy a dudát utánzó zenemű született. Van olyan darab, ami a bölcső ringatását igyekszik zenei lejtéssel, ritmusképlettel visszaadni” – ad képet az orgonazene karácsonyhoz kötődő fejezetéről a művész.

Ruppert István idei karácsonyi koncertjéig hosszú zenei pálya vezetett. A művész azt mondja: a zenészek eleve erre a pályára születnek. Ez az adottság tekinthető egyfajta génhibának vagy speciális génállománynak. Az ember hiába is próbálja másfelé irányítani az életét, bármit is tesz, végül e gének győznek.

„Ez történt velem is. Egyszerűen zenésznek születtem. Ráadásul olyan abszolút hallással áldott meg a sors, amivel csak kevesen rendelkeznek. Édesapámtól örököltem ezt a hallást, akinek családjában több zenei tehetséggel megáldott ember volt. Édesapám, lévén falusi ember, a földműves munkája mellett kántor is volt a helyi templomban.”

A család fontosnak tartotta az akkor nyolcéves István zenei neveltetését, ezért is költözött 1962-ben Győrbe. Ezzel elindulni látszott a gyermek zenei pályafutása. Aztán mégis másképpen alakultak a kezdeti évek.

„Édesapám nagyon gyakorlatias ember volt, és tudta, hogy a zenéből nem lehet megélni. Azt mondta: jó, ha valakinek hétköznapibb szakmája is van, ezért a középiskolát nem a konzervatóriumban kezdtem, hanem a bencés gimnáziumban, de emellett a konzervatórium zongoratanárához, Suhajda Máriához jártam zenét tanulni.”

És ott volt a kántorság is, amely szerepbe édesapja kisegítőjeként már tizenkét éves korában belecsöppent. Bár az ottani templomban sokáig nem orgona, hanem harmónium volt.

Az érettségi előtti évben aztán eldőlt, hogy nem zenei pályára megy. Számos dolog érdekelte, vonzotta, többek között az orvosi pálya, de a képzőművészet, az irodalom, és a műszaki pálya is. Ugyanakkor futballozott is, gimnazista korában tagja volt a megyei ifjúsági válogatottnak.

„Végül a műszaki egyetemen találtam magam, amelynek gépészmérnöki szakát el is végeztem. Ahogy megismertem, úgy szerettem meg ezt a pályát. A sors szeszélye, hogy éppen a műszaki egyetemi évek alatt hozott össze a véletlen az orgonával. Egyik unokatestvérem esküvőjén kellett játszanom. Huszonhárom éves voltam akkor. Lenyűgöztek az igazi sípos orgona hangszínei, hangereje. E találkozás nőtte ki magát aztán a már említett szerelemmé. Ennek ellenére akkor még úgy éreztem, hogy az orgona kellemes hobbiként marad meg az életemben.”

Ezt támasztották alá a családban történt változások is. Amikor 1980-ban végzett a műegyetemen, s hazatért Győrbe, édesapja néhány hónapja már nem élt. Ő lett a családfenntartó, s mérnökként igyekezett boldogulni, megfelelni e szerepkörnek. Mégis ezt követően lett végképp meghatározó a zene, az orgona Ruppert István életében.

„Minden úgy történt, ahogy a mesében szokott. A Zeneakadémia egyik tanára, Gergely Ferenc, akinél az orgonát tanulni kezdtem, 1983-ban beletette a bogarat a fülembe, amikor azt mondta, hogy jelentkezzek a Zeneakadémiára. Elmentem hát szerencsét próbálni, és felvettek. Gyakorlatilag az utcáról kerültem be, úgy értem, nem egy folyamatos zenei iskolázottság után, mivel akkor már öt éve nem gyakoroltam rendszeresen.”

A többi ment magától. Amikor elvégezte a Zeneakadémiát, 1987-et írt a naptár. Felkérésre ott maradt tanársegédnek. Öt évvel később teljes állású kinevezést kapott, de ezzel párhuzamosan Győrben is tanított az akkori Zeneművészeti Főiskola Győri Tanárképző Intézetében.