Ötven éve végzett mérnökök vehették át aranydiplomájukat a Széchenyi István Egyetemen

aranydiploma (08).jpgFelemelő ünnepségen vehette át aranydiplomáját az a több mint száz mérnök, akik a Széchenyi István Egyetem jogelődjén, a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán szerezték oklevelüket ötven éve. Az ünnepeltek megismerkedhettek az intézmény győri kampuszával és dinamikus fejlődésével.

Győr, 2023. június 2. – Papp Zsolt, SZEhírek

A Széchenyi István Egyetemen már hagyomány, hogy díszdiploma-adományozással ünnepli meg az intézményben ötven éve vagy régebben oklevelet szerzett egykori hallgatókat. Az egyetem tavaly óta már nemcsak az Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karon, az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon, illetve a Művészeti Karon oklevelet szerzetteket köszöntheti, hanem a jogelődjén, az 1968-ban alapított Közlekedési Távközlési és Műszaki Főiskolán (KTMF) végzett mérnököket is.

aranydiploma (04).jpg

Az ünnepségre megtelt a Széchenyi István Egyetem Új Tudástér épületének aulája. (Fotó: Májer Csaba József)

A győri kampuszon június 1-jén két ünnepséget is rendeztek: az előbbin ötven, az utóbbin ötvenöt egykori hallgató kapta kézhez aranydiplomáját. A jeles alkalomból prof. dr. Friedler Ferenc, a Széchenyi István Egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese köszöntötte a résztvevőket. Mint mondta, a fél évszázada az intézményben végzett alumnik büszkék lehetnek arra, hogy egy nagyszerű és jövőformáló intézmény születésének lehettek részesei, amely mára az egyik leginnovatívabb és legjobb infrastruktúrával rendelkező hazai egyetemmé vált.

aranydiploma (02).jpg

Prof. dr. Friedler Ferenc, a Széchenyi István Egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese az elmúlt fél évszázad fontos állomásait is bemutatta az ünnepelteknek. (Fotó: Májer Csaba József)

A rektor felidézte az ötvenöt év alatt bejárt utat, és bemutatta az egyetem napjainkban zajló fejlesztéseit is. Kiemelte a fenntarthatóságot és a digitális agráriumot fókuszba helyező mosonmagyaróvári Smart Farm Tangazdaságot, valamint a Zalaegerszegi ZalaZONE-on, Európa legkorszerűbb járműipari tesztpályája mellett működő tudományos és innovációs parkot, ahol az autonóm járművekkel és mobilitási rendszerekkel, az elektromobilitással, a drónokkal és az 5G-vel kapcsolatos kutatások zajlanak. Ismertette a kekszgyári épület átalakításával létrejövő győri tudományos és innovációs parkot, amely hozzásegíti az egyetemet ahhoz, hogy az oktatási-kutatási tevékenységen túl a gazdasághoz is szorosabban kapcsolódjon, illetve a győri Zrínyi utcai kórházi épületegyüttes felújításával megvalósuló Egészségtechnológiai Campust, ahol az egészségügyi képzések, a kutatás-fejlesztés és a szolgáltatások egy helyen lesznek megtalálhatók.

Az emlékdiploma-átadó helyszínén a résztvevők megtekinthették a SZEnergy Team világcsúcstartó autóját, amellyel kapcsolatban a rektor hangsúlyozta: a Széchenyi István Egyetem elektromos járművet fejlesztő hallgatói csapata a kontinens legnevesebb egyetemeit megelőzve az első helyen végzett Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén önvezető és városi kisautó kategóriában is. Utóbbiban ráadásul saját tavalyi világcsúcsát megdöntve. Hozzáfűzte, mindez a hallgatók tudását, az egyetem gyakorlatorientált képzéseinek és tehetséggondozó munkájának magas színvonalát egyaránt mutatja.

aranydiploma (03).jpg

Az ünnepség elnöksége: prof. dr. Dogossy Gábor, az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar dékánja, dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi István Egyetem általános és oktatási elnökhelyettese, prof. dr. Friedler Ferenc rektor, tudományos elnökhelyettes, dr. Horváth Balázs, az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar dékánja, valamint prof. dr. Horváth Zoltán, a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar dékánja. (Fotó: Májer Csaba József)

„Önök ebből a nagyszerű intézményből indultak pályájukon, és az itt megszerzett tudás birtokában végezték munkájukat, járultak hozzá hazánk fejlődéséhez. Emlékdiplomájukhoz szívből gratulálok, további sikereket, jó egészséget kívánok” – zárta gondolatait prof. dr. Friedler Ferenc.

aranydiploma (01).jpg

Az egyetem jogelődjében, a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán ötven éve végzettek vehették át aranydiplomájukat. (Fotó: Májer Csaba József)

Az ünnepelteket az első ünnepségen dr. Kerékgyártó János közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár is köszöntötte. „A közlekedési kormányzat és a Széchenyi István Egyetem tradicionálisan jó kapcsolatot ápol egymással az innováció, a szakemberképzés és a kutatási területeken egyaránt. Mindez nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a közlekedési szektor szakember-ellátottsága és innovációs képessége magas szintű” – fogalmazott. Aláhúzta, a jelenlévők ötven éve szerezték diplomájukat, és ebben az ötven évben több minden történt a közlekedési ágazatban, mint az azt megelőző ezer évben.

aranydiploma (05).jpg

Dr. Kerékgyártó János közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár is köszöntötte az ünnepelteket. (Fotó: Májer Csaba József)

„Önmagukban a közlekedési rendszerek, technológiák, a vezetők által meghozott döntések nem vezetnek sikerre, mert kellenek azok a szakemberek is, akik a tudásukkal, munkájukkal biztosítják a napi működtetést és a folyamatos fejlődést” – emelte ki.

aranydiploma (08).jpg

Tarlós István, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány Felügyelőbizottságának elnöke, Budapest korábbi főpolgármestere 1973-ban végzett a KTMF Közlekedésépítési Karán. (Fotó: Májer Csaba József)

A délutáni ünnepségen vette át aranydiplomáját Tarlós István, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány Felügyelőbizottságának elnöke, Budapest korábbi főpolgármestere, aki 1973-ban, a KTMF Közlekedésépítési Karán szerzett oklevelet. „Rengeteget köszönhetek az akkori főiskolának, amely egyben a fiatalságot is jelenti számomra. Az, hogy ma átvehetem az aranydiplomámat, mélyen megérint. Hosszú és érdekes életpályát tudhatok magam mögött, amelynek aktív időszaka vége felé úgy hozta a sors, hogy egy teljesen más minőségben szolgálhatom a Széchenyi István Egyetemet. Ezt ajándéknak tekintem” – fogalmazott kérdésünkre. Hozzátette, az intézmény magas színvonala és fejlődőképessége további eredményekre predesztinálja, ami nagyban köszönhető az egyetem elhivatott vezetőinek.

aranydiploma (13).jpg

aranydiploma (06).jpg

 

aranydiploma (11).jpg

aranydiploma (12).jpg

aranydiploma (1).jpg

aranydiploma (10).jpg

Galéria: Májer Csaba József