Országos Honismereti Akadémia Győrött – ÁDER JÁNOS AZ EGYETEMEN

2018. július 2-6. között Győrben, a Széchenyi István Egyetemen rendezi a Honismereti Szövetség a XLVI. Országos Honismereti Akadémiát. A téma a víz és az élet.

Győr, 2018. július 3. – SZEhírek, Winkler Csaba

Áder János köztársasági elnököt Földesi Péter rektor, Filep Bálint kancellár és Borkai Zsolt polgármester fogadta az egyetemen. 

A hétfő délelőtti nyitó plenáris előadást Áder János köztársasági elnök „A víz jelentősége múlt- jelen-jövő időben” címmel tartotta. A köztársasági elnököt az előadás előtt Földesi Péter rektor, Filep Bálint kancellár és Borkai Zsolt Győr polgármestere a város és az egyetem jelenéről, a további fejlődést elősegítő tervekről tájékoztatta.

A konferencia programjából az egyetemhez kapcsolódó előadókat, témákat vesszük sorra. Részletes program: https://honismeret.hu/esemenyek/xlvi-orszagos-honismereti-akademia.

Kedden „A víz és életmód” témakörben Andrásfalvy Bertalan egykori művelődési miniszter, néprajzkutató „A víz és az ember kapcsolata a történelemben” címmel tart előadást. Az egykori miniszter 1993-ban, a Győri Egyetemi Program ünnepélyes meghirdetésekor a helyi felsőoktatás fejlesztésének egyik jeles támogatója volt.

Lanczendorfer Zsuzsanna néprajzkutató, a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kar egyetemi docense „A víz a magyar népdalkincsben” témáról tart előadást.

A víz és a szakralitás a témája Lukácsi Zoltán, a Győri Hittudományi Főiskola volt rektora „A vizet fakasztó Szent László és a győri Herma” című előadásnak.

Július 4-én, szerdán „A Szigetköz kutatója – tisztelet Timaffy László emlékének” témakör szerepel a programban. Timaffy László néprajzkutató az 1990-es évek elején a Győri Akadémiai Klub elnöke volt, s támogatta a győri felsőoktatás kiteljesedését megalapozó célkitúzéseket. Alexay Zoltán ny. docens, a Széchenyi István Egyetem egykori oktatójának témája: „A Szigetköz természeti kincsei, népélete.
Néma Sándor, levéltáros, történész a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar óraadója „A vízgazdálkodással kapcsolatos pecsétek és címerek a Győr Moson-Sopron megyei településeken” című kutatási munkájának eredményeit ismerteti a konferencián.

Szakál Gyula egyetemi docens, gazdaságtörténész előadásának címe „A folyóvizek szerepe Győr modellváltásaiban – kereskedővárosból iparváros.”

A rendezvény fővédnöke Áder János, Magyarország köztársasági elnöke.