Délelőtt 11 órára több tucatnyi tanító szakos hallgató, pályán lévő pedagógus és a karon dolgozó oktatók töltötték meg a Liszt Ferenc utca 17-es szám alatt található iskolatörténeti múzeum szűk kiállítótermét. A névadó ünnepségen jelen volt Dr. Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora, Dr. Pongrácz Attila, az Apáczai Csere János Kar dékánja, valamint a győri önkormányzat nevében Rózsavölgyi László, a közgyűlés Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottságának elnöke. Mindannyian szót ejtettek a győri tanítóképzés hagyományairól, valamint kiemelték a tanítói hivatás fontosságát.

Az iskolatörténeti múzeum átadásán Dr. Pongrácz Attila Mustó Péter jezsuita gondolatait idézte a hivatásról: „Hivatásod az, amit csinálsz. Ha csak töprengsz, hogy ezt vagy azt választd-e, nincs hivatásod. Ha lenne, csinálnád.” (Fotó: Horváth Márton)

Dr. Földesi Péter rövid köszöntőjében kifejtette, hogy valójában nem is múzeumot adnak át, hanem időgépet, amellyel vissza tudunk menni a múltba. A múlt átélése így élményszerű lehet, ennek létjogosultságát pedig egy személyes történettel támasztotta alá.

„A kislányom nagyon szerette a meséket annak idején. Mikor már a Benedek Elek mesekönyvet háromszor oda-vissza elolvastam neki, megunta, és kérte, hogy „apu mesélj valami mást”. Mondom, miről meséljek? „Mesélj arról, amikor te gyerek voltál, milyen volt a világ!” Ez egy csodálatos élménysorozat lett, mert meséltem neki mindenfélét” – mondta, többek között felelevenítve, hogy annak idején tantusz kellett a telefonáláshoz, egyetlen TV adó volt és hétfőnként adásszünet, illetve hogy a kislánya rácsodálkozott a padláson az amerikánernek vagy furdancsnak hívott régi, kézi erővel működtetett fúróeszköre. Majd hozzátette: „A világ gyorsan megváltozott, de mégis ugyanaz maradt. Mert a gyerekek szeretik a meséket és szeretnek felfedezni” – hangsúlyozta, utalva ezzel arra, hogy az iskolatörténeti múzeum ugyanolyan felfedezésre váró, titokzatos hely, mint annak idején kislányának a padlás volt.

Egy korhű osztálytermet is berendeztek a múzeumban. (Fotó: Horváth Márton)

Dr. Pongrácz Attila dékán ugyancsak felidézte a múltat beszédében. A múzeum létrehozását a korábbi főiskola Pedagógia Tanszékének oktatói, Dr. Markó Endre, Dr. Marton Károly, Dr. Csehi Lajos és Wappel Kálmánné indították el 1996-ban. Dr. habil Kováts-Németh Mária munkájának eredményeként a múzeumot ebben a formában a győri tanítóképzés 230 éves jubileumára nyitották meg 2008-ban. Azóta sajnos bekövetkezett egy beázás, ami veszélyeztette a gyűjteményt, ezért döntöttek a helyreállítás mellett, így az újjászületett múzeum felvehette a nagyszerű győri tanítónő, Kasztner Janka nevét. Dr. Pongrácz Attila emellett a tanítói hivatás előtt is tisztelgett. Szimbolikus gesztusként egykori kedves tanítója, Havasréti Béláné Irénke néni személyén keresztül köszönte meg minden tanítónak azt az áldozatos munkát, amit végez nap, mint nap.

Mindehhez csatlakozott Rózsavölgyi László önkormányzati képviselő is, aki szintén a tanítói hivatást méltatta. „A tanítás nagyon nehéz munka. Csak az tudja, hogy milyen nehéz, aki már állt harminc gyerek előtt többször negyvenöt percig. Nagyon nehéz minden nap vonzónak, követésre méltónak, hitelesnek lenni. A tanítás nem csupán fizetett foglalkozás, hanem választott hivatás is. Ettől olyan nehéz és ezért olyan szép, ami Önökre vár” – osztotta meg gondolatait.

Az emléktábla-avatás előtt utolsóként Dr. Gróz Andrea, az Apáczai Kar munkatársa elmondta, hogy a múzeumban mindenféle tárgyi emlék megtalálható: értesítők, tanmenetek, fotóanyag, oklevelek, óravázlatok… Még egy kisebb tantermet is berendeztek padokkal, abakuszokkal, palatáblával, a tanári asztal fölött feszülettel, teljesen korhű módon. Az egyetemi docens szavaiból kiderült, a múzeum nem csak passzív megtekintésre alkalmas, hanem aktív, élményszerű múltidézést is lehetővé tesz. A Múzeumok Éjszakája programba, valamint a Gyerekegyetem rendezvényébe is tervezik a belevonását. Végül Dr. Gróz Andrea röviden összefoglalta a névadó tanítónő, Kasztner Janka életpályáját, majd Dr. Földesi Péter rektor és Kövecsesné Dr. Gősi Viktória dékánhelyettes leleplezte az emléktáblát.

Lázár Gyuláné Kasztner Janka nevét vette fel az iskoatörténeti múzeum. (Fotó: Horváth Márton)

A program pár órával később a Barsi Ernő díszteremben, a módszertani délutánnal folytatódott. Ahogy Dr. Gősi Viktória dékánhelyettestől elhangzott, nyolcadik alkalommal rendezték meg ezt a szakmai találkozót, melynek legfőbb célja, hogy a pedagógusjelölteket közel hozzák a gyakorlatban lévő kollégákkal. A résztvevők ugyanis a plenáris előadás után kisebb csoportokban, workshop-szerűen együtt dolgozhatnak, így összeadódhat a fiatalok lendülete és újító kedve az idősebbek rutinjával, tapasztalataival. Ami pedig a fő előadást illeti, tavaly először kóstoltak bele pszichológiai témákba, ami L. Stipkovits Erikával hatalmas sikert aratott. A téma szükségszerűségét és az előadó iránti érdeklődést jól mutatja, hogy a díszterem az idén is megtelt. (A dékánhelyettestől megtudtuk azt is, a következő ilyen esemény április 2-án lesz, ez a 3D sportlétra lehetőségeit fogja bemutatni, majd ősszel várhatóan a mesepszichológiáról lesz szó Kádár Annamária tolmácsolásában.)

Ezek után került sor L. Stipkovits Erika közel másfél órás előadására, aki az iskolai agresszió lélektanát mutatta be nagyon átélhetően, plasztikusan, sokszor esettanulmányokba elmerülve. Legfontosabb üzenete az volt, hogy időt és energiát kell szánni a gyerekek viselkedésének megértésére, az okok feltárására. Az agressziót ugyanis sokszor a nehéz szocializáció, az elfojtott düh vagy egy fel nem dolgozott trauma generálja. Épp ezért ezeket büntetéssel sújtani hiba - és sokszor eredménytelen is. Ehelyett inkább a rendelkezésre álló pedagógiai eszközök okos, türelmes használatát, a mediációt, és a pszichoterápiát javasolja.

L. Stipkovits Erika: „Egy pedagógusnak is meg kell tanulnia a jelenben élni. Amikor bent vagyok egy helyzetben, ott tudjak lenni, ahol vagyok. Megélni a pillanatot minél több modalitásban. Ez a mindfulness lényeges eleme.” (Fotó: Horváth Márton)

A klinikai szakpszichológus-pszichoterapeuta hangsúlyozta, fontos, hogy csak azt az agressziót kezeljük, amit szükséges. Az úgynevezett rangsorképző agresszióval ugyanis nincs baj. „Nagy különbség van már kicsi kortól kezdve a kislányok meg kisfiúk között. A kislány őrzi a terét, társa tartsa tiszteletben a pörgős szoknyáját, szívesebben kommunikál vele - ezzel  szemben a fiúk kifejezetten szeretik az ütközést. A testvérek hányszor mondják, anya, nem verekszünk, csak birkózunk. Csak játszunk, mondják. És lehet látni a szemükön, hogy tényleg nincs benne gyűlölet. Ezért baj, hogy elnőiesedik a pedagóguspálya, mert a nő a szagát se szereti ennek a test test elleni dolognak, pedig ez egy normális dolog. Ez az, amit nem kellene kezelni. Gyakran ugyanolyan megítélés alá kerül, mint az antiszociális agresszió, pedig ég és föld a kettő” – mondja a szakember.

Amit kezelni kell, az az antiszociális illetve a kötekedő agresszió. Honnan lehet ezeket felismerni? Az antiszociális agresszióra jellemző, hogy az illető nem szeret, nem tanul a helyzeteiből és nincs bűntudata. Mindent úgy fog fel, hogy őt bántani akarják. Ha feszült, akkor üt, nem tud más megoldást, akár a tanárnak is neki megy. Általában őt is abuzálták, verték, erőszakolták. Azzal a képpel lehet jól megérteni a lelkiállapotát, mintha egy virágos rétre a sok sérelem hatására rárakódott volna egy kátrányréteg. Ezt a réteget kell lefejteni szeretettel, viselkedéskontrollt tanítani, hogy újra egy egészséges gyereket kapjunk.

A kötekedő agresszió egész más. Az agresszor folyamatosan provokál, minden mondatában sértő szándék van. Gyakran külső jegy alapján működik, tehát ha valaki kövér, szemüveges, csúnya, az kiváló táptalaja ennek. Irányulhat a tanár, azaz a hatalom ellen is. Fő célja a hatalomvágy és a figyelem keresése. Ha eléri azt, hogy valaki foglalkozik vele, ő nyert. Olyan feladatot kell neki adni, hogy fejlesszük a pozitív énképét, hogy fontosnak érezhesse magát e nélkül.

Ha megértettük, mi a baj és már kész a „diagnózis”, akkor kezelnünk is kell a problémát. Erre L. Stipkovits Erika jónéhány eszközt mutatott a hallgatóságnak. Először is, az agresszív gyerekkel szerződést kell kötni. A kötekedőnél el kell érni, hogy a figyelemvágya kielégüljön, az antiszociálisnál pedig az a cél, hogy tanulja meg, mi a szabály és akarja betartani (még ha nem is tudja). Emellett fontos tudni, hogy az agresszió feszültségből jön, ezért a feszültséget enyhíteni kell. A gyerek is számtalan ilyennel találkozik az iskolában: például sokat ül a padban egy olyan életkorban, amikor a mozgásigénye hatalmas, de az osztályteremben, az aulában lévő hatalmas zaj is fokozhatja az agressziót. Szintén egy hatékony módszer lehet, ha a „rosszalkodó” gyereknek biztosítunk jóvátételi lehetőséget. Ez már a bűnbánat csíráját ültetheti el a lelkében. Emellett indulati kontrollt kell a gyerekeknek tanítani, hogy legyenek képesek időben lehiggadni, majd ki tudják mondani érzéseiket, s találjanak megoldásokat problémáikra. Végül Erika megemlítette a mediációt is, azaz legyen egy közvetítő személy, amely segít feloldani akár a gyerek-gyerek, akár a szülő-pedagógus konfliktusokat.

Ugyan az előadás címe („Szeretetre éhezve” – A szorongás és agresszió lélektana) azt az ambíciót rejtette, hogy a szorongásról is bővebben lesz szó, de az idő rövidsége miatt erről kevesebbet beszélt az előadó, inkább egy felütést adott, így a téma a későbbiekben folytatódik majd. Zárásként két nagyobb frakcióra bomlott a közönség, amelynek keretében dr. Benyák Anikó egyetemi docens, és Fehér Ágota egyetemi tanársegéd kiscsoportos, gyakorlatorientált foglalkozásokkal fejezte be a Tanítók napi programot az Apáczai Karon.

A módszertani délutánra megtelt az Apáczai Kar díszterme. (Fotó: Horváth Márton)

Az előadást a Szociális Tanulmányok és Szociológia Tanszék mellett működő Szocproj Alapítvány támogatta az EFOP-1.2.9-17-2017-00059 azonosító számú „Nők a családban és a munkahelyen (standard)” tárgyú projekt keretében.