Nemzetközi tehetségfejlesztő programot szervezett az egyetem karöltve az Audival

Kilenc országból tizenhét hallgató vett részt az elmúlt hetekben a Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria versenyszintű motorfejlesztést szimuláló nyári innovatív programjában, az Audi Development Campen. Csapatokba tömörülve ugyanolyan feladatokat kellett megoldaniuk, amilyeneken a gyakorlatban dolgoznak fejlesztőmérnökök. Munkájukat nemzetközileg elismert mentorok segítették. Luca Marmorini és Norbert Gatzka, a Forma-1 legendái is közöttük voltak.

Győr, 2019. július 22. – SZEhírek, Nyerges Csaba, fotó: Májer Csaba József

Újfajta, nyári oktatási modell megvalósítására vállalkozott a győri egyetem az Audi Hungariával közösen. Dr. Hanula Barna dékán kezdeményezésére nemzetközi tehetségfejlesztő tábort szerveztek, ahol egyetemi hallgatók szerte a nagyvilágból együtt dolgozhattak világhírű szaktekintélyekkel. A négy-ötfős csapatok feladata hibridhajtáslánc fejlesztés volt. A rendelkezésükre álló szoftvertámogatással különböző innovatív megoldásokat dolgoztak ki virtuális térben, végül pedig versenyezhettek is az általuk készített konstrukcióval. Az Audi Development Camp-nek a Menedzsment Campus impozáns, új épülete adott otthont a győri egyetemen.

A legjobb rendszerintegrációért járó díjat Dr. Földesi Péter adta át.

„Belsőégésű motor és a villamos hajtás fejlesztése, illetve a rendszer integrálása volt a feladat. Azok az eszközök álltak rendelkezésre a virtuális térben, amelyeket a járműiparban a cégek a gyakorlatban is használnak.  Piacvezető, mérnöki szoftverfejlesztő cégek partnerként társultak a programhoz,  motorfejlesztő, valamint komplex járműipari szimulációs szoftvert biztosítottak a hallgatóknak a használathoz szükséges képzésekkel együtt. A mechatronikusokból, gépész- és járműmérnök hallgatókból álló csapatok végül projektösszefoglalókat készítettek, és prezentáció keretében mutatták be, hogy mire is jutottak” – avat a részletekbe a széchenyis szervezőcsapat részéről Kolossváry Tamás.

A táborzáró, díjátadó gálának az Audi Hungaria adott otthont. Németh Katalin oktatási és tudományos kooperációs vezető köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az Audit és az egyetemet hosszútávú  kutatás-fejlesztési, oktatási, innovációs együttműködés köti össze. A Széchenyi-egyetem által szervezett tábort a győri Audi gyakorlata inspirálta.

Dr. Szabó István, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettese gratulált az innovatív programhoz, és reményét fejezte ki, hogy a tábor hagyományt teremt. Szerinte az Audihoz hasonló nagyvállalatok olyan nyitott, innovatív kihívásokat tudnak kínálni hallgatóknak, start up-oknak, KKV-knek, amelyek hozzájárulhatnak versenyképes termékek fejlesztéséhez.

Az Audi motorgyártási területét irányító Thoralf Hanschel köszöntőjében rávilágított, hogy mindig nagy öröm sok motivált, jól képzett fiatalt együtt látni. Hangsúlyozta, hogy napjainkban csapatmunkára van szükség a sikerek eléréséhez, és a Development Camp tagjai valódi csapatokat alkottak. 

 

Az összetett győztes csapatnak Dr. Szabó István gratulált.

Dr. Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora  feltette a kérdést köszöntőjében, hogy mit tehetünk a felsőoktatásban a jelenlegi hallgatókért és a következő generációkért, akik a jövő tudósai, fejlesztőmérnökei lesznek. Mit taníthatunk nekik? Nem mást, mint az innováció fontosságát. Vágyat gerjeszthetünk bennük, hogy többet tanuljanak, építsenek csapatokat, működjenek együtt, és közösen oldjanak meg feladatokat. A XXI. századi egyetemi modellnek innovatív oktatási rendszerben ezt a folyamatot kell szolgálnia. A Development Camp része ennek, hiszen a hallgatók élvezetesen versenyezhettek. Ha az oktatás háború lenne, vért, verítéket és könnyeket ígérhetnénk a győzelemhez vezető úton. De az oktatás nem háború, sokkal inkább játékos versengés, aminek végső célja, hogy felfedezzük a világot, saját képességeinket, és boldogok legyünk. Az egyetem és az Audi közös programja ezen az úton kísérte végig a résztvevőket.

Luca Marmorini, az Audi Development Camp vezető mentora, a Forma-1 korábbi motorfejlesztési vezetője (Ferrari, Toyota) elmondta, hogy néhány hónappal ezelőtt Dr. Hanula Barna invitálta Győrbe, és örömmel csatlakozott a különleges táborhoz, ahol a hallgatók maguk is olyan versenyzőkké válhattak, akik élvezik a kihívásokat.

Dr. Hanula Barna, az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar dékánja a csapatok teljesítményét értékelve kiemelte a kiváló prezentációs készséget, a helyes stratégiai megközelítést a problémamegoldásban, a merész ötleteket, a kiegyensúlyozott, átfogó tudást, és a képességet arra, hogy a többféle megközelítést harmonikus sokféleséggé hangolják össze. 

A gálán több díjat is átadtak. Elismerték például a legjobb csapatmunkát, a legkiemelkedőbb rendszerintegrációt, a kiváló prezentációt, a projektaktivitást és a problémamegoldást egyaránt. Végül kihirdették az összetett győztes csapatot. A szír, szlovén és két magyar fiatalból álló közösség tagja volt Gyuris Attila, a Széchenyi István Egyetem járműmérnök hallgatója is, a SZEngine csapat korábbi konstrukciós vezetője. Attila a tábor egyik nagy előnyének a nemzetközi jellegét tartja. A különböző országokból érkező hallgatók más-más oldalról közelítették meg a feladatot, és akadtak köztük nagyon újszerű megoldási lehetőségek is. A vezető mentoroktól, Luca Marmorinitől és Norbert Gatzkától is sokat tanulhattak közben.

Attila szlovéniai csapattársa, a Maribori Egyetemen tanuló Irenei is fantasztikus négy héten van túl. Szerencsésnek érzi magát, hogy az Audi ihlette környezetben, egy modern campuson képezhette tovább magát. Ha minden a tervei szerint alakul, a jövőben a versenysportban szeretne elhelyezkedni. Arra a kérdésre, hogy mi volt a legjobb a táborban, gondolkodás nélkül felelte, hogy természetesen győzni. Mindenki a legjobbat hozta ki magából, és sok új barátot is szerezhetett közben.

 

Az Audi Development Camp közössége.

Németh Katalin, az Audi Hungaria Zrt. Oktatási és tudományos kooperációk terülének vezetője a díjátadó után portálunk kérdésére elmondta, hogy a hallgatók közül többen érdeklődtek az Audi Hungariánál a karrierlehetőségek iránt. Örömmel látják azokat a fiatal műszaki kiválóságokat, akik a fejlesztési területek megnyíló pozícióira kellő felkészültséggel pályáznak. Ugyanígy fontos eredménye a tábornak, hogy a résztvevők közül többen szeretnék a Széchenyi István Egyetem Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskolájában folytatni tanulmányaikat.

 „Sajnáljuk, hogy vége van. Pontosan olyan érzés ez, amikor egy versenyző a legjobban élvezi a futamot, és átmegy a célvonalon. A cél az volt, hogy a hallgatók belekóstolhassanak egy olyan típusú munkavégzésbe, ami leginkább a versenycsapatoknál szokásos. Ha a munkahelyükön ilyen stílusban dolgoznak majd, akkor jobbak és gyorsabbak lehetnek mindenki másnál. Az első év bebizonyította, hogy olyan értékeket tudtunk felmutatni a táborral, amikért a tehetséges mérnökhallgatóknak a világ minden tájáról érdemes lesz ideutazniuk Győrbe” – hangsúlyozta Dr. Hanula Barna dékán.

 

Dr. Hanula Barna és a tábor szervezői: Samodai Krisztina, Oláh Dominika, Bodor Evelin, Németh Péter és Kolossváry Tamás.