„Drámai annak megélése, ahogy Jézussal azonosulok papként a húsvéti ünnepkörhöz kötődően. Jézus Virágvasárnap bevonul Jeruzsálembe, éljenzi a tömeg, elfogadja az emberek szeretetét, üdvrivalgását, miközben ő az egyetlen, aki tudja: azért megy, hogy meghaljon. És ő az egyetlen, aki tudja, hogy az éljenzők közül sokan pont az ellenkezőjét fogják kiáltani néhány nap múlva. Jézus mégis, teljesen szabadon vállalja a nehéz keresztet. Azokat is a szívére akarja ölelni, akik nem fogadják el őt. Ez nagy dráma és kihívás az én papi életemben is. Egyszerre sokan szeretnek, és sokan nem szeretnek. Pusztán azért, mert pap vagyok, már van az embereknek véleménye rólam. Nem könnyű ezt viselni, de Jézussal azonosulok, akinek a szenvedésére a feltámadás lesz a válasz.”

„Akik miatt kellünk, hogy legyünk, azok előbb-utóbb elérnek bennünket” – mondja Kaposi Gábor, az egyetem új lelkésze.

Kaposi Gábor katolikus egyetemi lelkész szavai ezek. A Széchenyi István Egyetem hetvennégy hallgatójával él közösségben a Szent László Katolikus Szakkollégiumban, Győrben. Mint mondja, hordozza a kollégistákat az imádságban, de rájuk bízta, hogy meghatározzák a távolságot. Mindenki felé egyformán igyekszik nyitott lenni, de a hallgatókon múlik, hogy mennyire akarnak közeledni hozzá. Ott van, ha kell, és ők tudják ezt mindannyian.

A katolikus szakkollégium annyiban más, mint egy átlagos diákszállás, hogy az itt lakó diákok félévente elvégeznek egy keresztény hitismereti kurzust, bekapcsolódnak a közösségi életbe, és végeznek karitatív munkát. Felvétel ugyanúgy félévente van, mint egy átlagos kollégiumban. A hallgatók szeretnek itt lakni, a kiváló társaság és a nyugodt környezet jelenti a vonzerőt.

A lelkész minden kollégistával személyesen elbeszélget. Tudni szeretné, hogy kik is ők, milyen történetük van, miért jöttek. Hogyan érzik magukat, és miben tudna segíteni nekik. „Azt látom, hogy nagyon nagy az igényük a szabadságra. Kiszakadnak otthonról, van bennük egyfajta lázadás is, függetlenedni akarnak, mégis szükségük van biztos pontokra” – mondja Kaposi Gábor, aki maga is nagyon fiatal. 2011-ben szentelték pappá. Győrben végezte el a szemináriumot, és szülővárosában, Sopronban kezdhette meg szolgálatát négy éven át iskolalelkészként, majd káplánként egy belvárosi plébánián. Győrbe tavaly augusztusban már Rómából érkezett, ahol két évig a Pápai Gergely Egyetemen hallgathatott patrisztikus teológiát, az egyházatyák tudományát. Szent Ágoston zsoltárokról mondott beszédeit kutatta egy német bencés professzor mentoráltjaként. Mint mondja, a világegyház sűrűsödik össze Rómában, minden földrészről érkeznek fiatalok, élő közösségek születnek. Hálás érte, hogy ott tanulhatott.

Itthon a révfalui Szentháromság Plébánia plébánosa lett, ezzel együtt a szakkollégium és a győri egyetem lelkésze. A Szentháromság templom a megyéspüspök, Dr. Veres András szándéka szerint egyetemi templom is egyben. Kaposi Gábor az év minden vasárnapján az este nyolc órakor kezdődő misével az egyetemistákat szólítja meg, akik olykor a bőröndjeikkel érkeznek Isten házába. Ilyenkor nincs perselyezés, ehelyett a kosárba a kéréseiket megfogalmazó cédulákat tehetik. A fohászok a felajánlási menetben felkerülnek az oltárra, odateszik valamennyit a Jóisten elé. A hallgatók legtöbbször másokért imádkoznak, de azért a vizsgaidőszakban előkerülnek a konkrét tantárgyakra vonatkozó késérek is. Advent idején, Gábor atya hajnali és esti miséi is a hallgatóknak szóltak. A hajnali mise után reggelizni, az esti mise után forraltborozni hívta őket. A szakkollégisták elhozták a barátaikat is az egyetemről.

A püspökerdei fáklyás keresztút a hallgatókkal.

„Három feladatom van, a plébánia, a szakkollégium és az egyetemi lelkészség. Az első kettőben látom az irányokat, a harmadikhoz viszont még keresem a fogódzót. Hogyan keltsük fel az érdeklődést egy olyan közegben, ahol a fiatalok alapvetően nem azért vannak jelen, hogy a lelki élet dolgait keressék, hanem tanulni és bulizni szeretnének. Van ugyan egy ökumenikus kuckónk az egyetemen, amit használhatunk evangélikus és református testvéreinkkel együtt, de úgy érzem, túl szem előtt van ez a hely ahhoz, hogy a hallgatók bátran betérjenek. Azért bízom abban, hogy akik miatt kellünk, hogy legyünk, azok előbb-utóbb elérnek bennünket. Legutóbb például a Püspökerdőben, egy fáklyás keresztúton, elmélkedésen Jézus szenvedéseinek állomásairól. De úgy érzem, tömegekre már nem számíthatunk. A jövő egyházi közössége vagy személyes lesz, vagy nem lesz. A személyes kapcsolatoknak nem kedvez a tömeg. Sok esetben azt sem ismerjük, akivel egy padban ülünk a templomban. Bejövünk a mise előtt két perccel és utána rögtön megyünk is haza. Apró lépésekben próbálom a híveket is megszólítani, a nagymise után mindig megállok a templomajtóban és kezet fogok az emberekkel. Aki akar, elidőz ott egy kicsit velem” – mondja Kaposi Gábor.

Húsvéthoz kötődően a szenvedésről is kérdezzük Gábor atyát, aki szerint a szenvedés megtisztíthat, fölemelheti a lelket, közelebb vihet Istenhez. Számos példát mond családjából, emberi kapcsolataiból, amikor a nagy nyomás, a nehéz helyzetek megnyitottak életeket az Istenhez. Van, akit egy életre elfordít a szenvedés Istentől, más viszont pontosan ekkor talál rá, mert kénytelen feladni saját mindenhatóságába vetett hitét. Akkor el tudja fogadni a Mindenhatót.

Egy mai fiatal hogyan kerülhet közel Istenhez? Gábor atya szerint a minket körülvevő végtelen és bonyolult világegyetem szemlélése kapcsán gyakran feltesszük a kérdést, hogy de hát honnan ez? Az ősrobbanás után azt látjuk, hogy gyönyörű szép matematikai harmóniák keletkeznek azonnal. Ki más lenne ehhez annyira közel, mint egy mérnök hallgató? Sok művészeti karos diák is van a győri egyetemen, akik valamit megsejtve a művészet lényegéből, tudnak a Végtelenről. „Mégis, a legjobb tanács talán a fiataloknak, hogy merjenek csöndben lenni és gondolkodni. Lekapcsolni a telefont, amihez már nagy bátorság kell. Nem elmenekülni a csöndben megszólaló kérdések elől. Igen, talán ez a legjobb tanácsom, a csend. Nagy csendek és nagy kérdések, hogy közel kerüljünk Istenhez” – javasolja a katolikus egyetemi lelkész.