Dr. Neményi Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karának professor emeritusa, a Bécsi Műszaki Egyetem vendégprofesszora a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét vehette át nemzeti ünnepünkön. A rangos kitüntetéssel elismert egyetemi tanár életútjáról beszélgettünk a Biológiai Rendszerek és Élelmiszeripari Műszaki Tanszéknek otthont adó várkapitányi épületben, az óvári agrárkaron.  

Dr. Neményi Miklós szerint a mesterséges intelligencia alternatívákat fog az emberiségnek felkínálni.

A Magyar Tudományos Művek Tára 657 publikációt listáz Prof. Dr. Neményi Miklós neve alatt. Közülük az első még 1973-ban íródott, és a dízel motorok korszerű bejáratásáról szól. Emlékszik rá?

Hogyne emlékeznék. Arról írtam, arra figyelmeztettem, hogy ha bejáratáskor adalékanyagokat tesznek a kenőolajba, azokat később sem lehet elhagyni, mert problémát okozhat a motorban. Nagy visszhangja volt.

 Melyik publikációit tartja a legjelentősebbeknek?

Midig azokat, amikkel éppen foglalkozom, de ha most választani kell, akkor a magyar mezőgazdaság szempontjából a Hungarian Agricultural Engineering  periodikában 1997-ben, angol nyelven írt cikkemet tekintem például az egyik mérföldkőnek. A precíziós mezőgazdaságról írtam, akkortól számíthatjuk az első lépések megtételét itthon ebben az új irányzatban. Négy évvel később, Bábolnán már be is mutattuk a rendszerünk működését. Kovács Attila, volt doktoranduszom, ma már a tanszékvezetőm vezette a traktort, és látványosan fel is tette a kezét, hogy a szakmai közönség is lássa, nem ő szabályozza a műtrágyaadagolót, hanem a műholdas rendszer maga, precízen, az előre meghatározott területeken és mennyiségben.

Bízom benne, hogy a most készülő publikációm is ugyanilyen meghatározó lesz. A mesterséges intelligencia térnyeréséről írok a mezőgazdaságban. Már volt a témában egy negyvenperces előadásom a Magyar Tudományos Akadémián. Komoly érzelmi hatást váltott ki többekben.

Mi foglalkoztatja most a mesterséges intelligenciával házasuló precíziós mezőgazdaságot?

Minden küzdelem azért van, arra irányul, hogy a fenntarthatóság feltételeit biztosítani tudjuk. Az az alapvető probléma, hogy a természetes ökológia és az agrárökológia kibékíthetetlennek tűnő ellentétben áll egymással. Mégis, hogyan lehet ezt a kettőt kvázi egyensúlyban tartani? Hogyan lehet például úgy megoldani a kultúrnövények tápanyagutánpótlását, hogy a műtrágya ne jusson le a talajvízbe? A gyomírtásnál meg kellene, meg lehetne szüntetni a vegyszerfelhasználást, mert a technikai és technológiai feltételek már lehetőséget adnak erre. Mesterséges látással a fejlett technológiájú mezőgazdasági gépek meg tudják különböztetni a gyomokat a kultúrnövényektől, és el is tudják távolítani azokat.

A fő hangsúly a jövőben a monitoring rendszereken lesz, és a bevitt, óriási mennyiségű adat feldolgozásában, felhasználásában. Olyan temérdek adat áramlik ugyanis be, amit a klasszikus, dinamikus rendszermodellekkel nem tudunk már sem feldolgozni, sem bővíteni. Az adatfeldolgozás forradalmasításával a mesterséges intelligencia óriási távlatokat nyithat meg a mezőgazdaságban is. Mindez pedig oda vezethet, hogy végső soron nem kell majd ember a földekre. Az ember nélküli földművelési rendszer alapvető feltételei a mosonmagyaróvári karon is megvannak. Léteznek a nagyvilágban olyan kisebb földterületek, amiket már így is művelnek, persze a kutatók felügyeletével.

Ha nem kellenek emberek a földekre, mit tanítanak majd a mezőgazdaságtudományi egyetemeken?

Nemcsak az agráriummal kapcsolatban lehet föltenni ezt a kérdést. A mesterséges intelligenciával már regényt is írnak, zenét is szereznek… Ez olyan messzire visz, ahová az ember még nem lát el. Egy biztos, a mostani tinédzserek jó része olyan munkakörökben dolgozik majd, amik még nem léteznek, és nem is tudjuk pontosan, mik lehetnek azok. Mit kell tehát ennek tükrében az egyetemeken tanítani? Amit nyolcszáz éve is tanítottak. Akkor senkit nem képeztek ki arra, hogyan kell a falba lyukat fúrni. Ez csak mostanában lett divat. Nyolcszáz éve lételméleti, filozófiai kérdésekkel foglalkoztak. A mai egyetemeken is értelmiséget kell képezni, és nem szakbarbárokat. Rendkívül művelt embereket, akik a humanizmuson kívül nincsenek semmiféle izmussal megfertőzve. Pilinszky ezt írja: „Rólam azt mondják, hogy én katolikus költő vagyok. Én nem katolikus költő vagyok. Én költő vagyok, aki katolikus.” Nem mindegy, hogy a gyökerekről beszélünk vagy a sorompóról.

 Gyakran idéz költőket, írókat. Műszaki értelmiségi létére ilyen fontos az ön számára az irodalom?

Én értelmiséginek tartom magamat, aki műszaki ember. A Nobel díjas Kertész állandóan arról beszélt, hogy milyen zeneműveket hallgatott, és azok hogyan hatottak rá. Én az irodalomban találtam meg a válaszokat a kérdéseimre, ha bármiféle problémám volt az életben. Más a képzőművészetben. A lényeg, hogy tudjunk hová nyúlni.

Önt mi hajtja, űzi előre?

A megismerés vágya, és az azzal járó felfokozott izgalom és élmény. Az a tudat, hogy ebből a reménytelennek látszó aktuális kínlódásból végül mégis ki fog jönni valami. Amikor a nemzeti ünnepen megkaptam a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét, odajött hozzám egy hölgy. Nem emlékeztem már az arcára. Azt mondta, professzor úr, büszke vagyok arra, hogy a tanítványa lehettem. Ez is motivál, hogy tízből nyolc hallgató azt érezze, ettől a palitól kapott valamit. Nekünk, egyetemi oktatóknak szemléletet kell adnunk a diákoknak. Az élet persze változik, de legyen meg a képességük ahhoz, hogy ezeket a változásokat valamihez kötni tudják. Ha látnak egy templomot, és tudják, mi a különbség a gótikus és a román stílus között, akkor tudnak beszélni róla. Ha egyik stílust sem ismerik, akkor a legjobb, ha nem szólnak semmit.

 Tehát a diák kapjon szemléletet. Nem kell annak vitathatatlannak, egyedül üdvözítőnek lenni, de mégis kapjon egy gondolkodásmódot. Ez az egyetem lényege. Az se baj, ha ezután átmegy egy másik campusba, és ott megint egy más szemlélettel találkozik.  Legyen meg a repertoárja, és amikor az élet csörtet körülötte, akkor tudja helyükre tenni a dolgokat. Az persze nem baj, ha a tanárára úgy hivatkozik, hogy igen, ő ezt már akkor megmondta… Még egyszer hangsúlyozom, az egyetemi hallgató kapjon olyan szemléletet, amiben benne van a műveltség igénye, mert különben szakbarbár lesz. Ha nem ismeri a dolgok lényegét, ha nem tudja mihez kötni őket, akkor minden hülyeséget bebeszélhetnek neki.

Ez kell ahhoz is, hogy együtt tudjunk élni a mesterséges intelligenciával?

Az emberi agy kapacitását, az ott tárolt információkat csak töredékrészben tudjuk használni. Ugyanakkor a mesterséges intelligencia azonnal képes teljes egészében mobilizálni a tárolt információit. Meggyőződésem az is, hogy azok a sorompók, amik eddig gátolták agyunk rejtett kapacitásának kihasználását, a mesterséges intelligencia világában felnyílnak. Ahhoz persze, hogy az ezzel járó óriási lelki és fizikai terhelést elbírja a szervezetünk, időről időre vissza kell mennünk a természetbe.

Elképzelhetőnek tartom, hogy az algoritmusok világában a mesterséges intelligencia alternatívákat fog nekünk felkínálni. Elmondja majd, hogy dönthetünk így is, ami ezzel jár, meg úgy is, ami akár nagy bajt is hozhat. A lelkünk rajta, hogy melyiket választjuk. Ezekhez a döntésekhez azonban kiművelt emberfőkre lesz szükség. Az adatbányászat persze még finomításra szorul, ma még a számítógépek kapacitása nem olyan nagy, hogy minden fontos információt ki tudjunk nyerni a hatalmas adathalmazokból, de itt ugyanarról van szó, amit Michelangelo mondott: A kőben benne van a szobor, csak a fölösleget kell leszedni róla. Errefelé megyünk.  Persze, máshogy is alakulhat. A változások hátborzongató tényét jelzi, hogy néhány mesterséges intelligenciával programozott gép elkezdett egymással, számunkra ismeretlen nyelven kommunikálni. Nagy kihívás előtt állunk: élni tudunk a lehetőséggel, vagy ezt is elrontjuk. A Paradicsomban is elmondták a szabályokat, mi mégis a fejünk után mentünk. A következmény ismeretes.

Minden összevetve olyan új, társadalmi szintű megközelítéseket várok már a közeljövőben, amik teljesen át fogják alakítani a világunkat – jósolja Neményi Miklós arról a küszöbön álló korról, amikor a mesterséges intelligencia átszövi a mezőgazdaságot is.