A Győr Symphonic Band zenekarban is szerepelnek a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának növendékei.

„Nálunk a növendékek elsősorban nem iskolát, nem kurzust, nem is szakirányt, hanem mestert választanak. Akinek az emberi és a szakmai hitelét egyaránt példának találják. A zenetanári hivatás kicsit olyan, mint a szülő-gyerek viszony. Bizalmi kapcsolat. Egy óra nálunk sokszor beszélgetéssel kezdődik, hogy megérezzék a közös hangot, és egy hullámhosszra kerüljenek. Mert csak akkor tudják igazán megérteni egymást. Ez nem olyan, mint a matematika, ahol a tanár fölírja a táblára a képletet, és kirakhatja a végére a pontot. A zene alapvetően emocionális. Az pedig egy nagy-nagy misztérium, hogy mitől is tud, vagy éppen mitől nem tud két ember közös nevezőre jutni. Mert bizony előfordulhat, hogy valaki akármilyen nagy művész is, mégsem sikerül szót értenie a növendékekkel – avat a kari élet mindennapjaiba Dr. Ruppert István dékán. És a kiváló orgona művész valójában az élet alapvető dolgairól is beszél. Arról, hogy hogyan kellene, lehetne együttműködni embereknek a munkahelyeken, együtt élni, és nem csak egymás mellett élni szülőknek és gyermekeknek a családban. Úgy látszik, hogy erre legegyértelműbben, legvilágosabban és kompromisszumos kiút nélkül a zenetanulás folyamata, az együttzenélés világít rá. 

„Az egyik legfontosabb tantárgyunk a kamarazene, ahol előtérbe kerül az egymáshoz való viszonyulás. Itt is azok muzsikálnak gyönyörűen együtt, akik nemcsak a közönséggel, hanem egymással is tudnak kommunikálni. Mert hiába is állnának össze a legjobb virtuózok. Hanem értenék meg egymást, abból sosem lehetne jó kamarazene. Ezek a formációk belőlük, önmagukból, az ő együttműködésükből és egybeforrásukból születnek” – világít rá a dékán.

És mi különbözteti meg a zenész növendékeket a kortársaiktól? Talán az, hogy sosem lesznek céltalanok. Nagyon korán van válaszuk a „Mi leszek, ha nagy leszek?” kérdésre, hiszen gyakran  már kisgyermekkoruktól erre a hivatásra készülnek. Iszonyú önfegyelemmel, céltudatossággal, lemondásokkal, kudarcok és sikerek folyamatos keveredésével. Ahhoz, hogy valaki eljusson olyan szintre, hogy be tudjon kerülni a Művészeti Karra, nagyon sok munka kell. Persze a zenész növendékek is bohémek, fiatalok, szeretnek bulizni, de tudják azt, hogy súlyos ára van annak, ha a lazulásuk túllendül.

A hallgatók az órákon túl is ki tudnak teljesedni, de ez számukra nem is igazán választás kérdése, hiszen a tanterv szerint is kell koncerteket adniuk. „Hogy valaki a négy fal között mit tud elérni, milyen szépen játszik, az senkit nem érdekel. Ő a saját örömére zenél. De itt mindenki azért tanul, hogy másoknak is meg tudja mutatni a tehetségét. Végső soron a koncertezés is egy tanulási folyamat. Koncert szituációban az ember egy más tudatállapotba kerül, megnövekszik az adrenalin szintje. Közönség előtt játszani stresszhelyzetet jelent. Ennek a kezelését meg kell tanulni, és ezt csak rengeteg koncerten keresztül lehet” – mondja a dékán.

A mi hivatásunk élethosszig tartó tanulás, ami örömöt is ad egyben” – vallja Ruppert István.

A Széchenyi Egyetem Művészeti Karán a közeljövőben a képzési paletta a táncművészet, a képalkotás és az építőművészet irányába bővülhet. A most végzett hallgatók általában zenetanárok lesznek. Ruppert István szerint az ország hosszú távú jövője szempontjából nagyon fontos, hogy a felcseperedő generációk gyerekként kapcsolatba kerüljenek valamilyen művészeti ággal. Hogy kiélhessék az érzelmeiket. Minden kutatás azt mutatja, hogy a zene fegyelemre is nevel, és az a gyermek, aki emocionálisan kiegyensúlyozott, kevesebb stressz nyomást kap, kevésbé kerül a drogok és az alkohol bűvkörébe. Ezért is óriási érték, az egész világon párját ritkító a magyarországi zeneiskolai rendszer. Nagyon fontos, hogy fennmaradjon.

Ha pedig feltesszük a kérdést, hogy miért is jó választás a továbbtanulásra a Széchenyi Művészeti Kara, a válasz az eddigiekből már biztosan kézenfekvő. Azért, mert nagyon jó tanárokat, mestereket választhatnak a növendékek. Azért, mert az egyetem átvállalja a hallgatóktól a versenyek költségeit. Azért, mert Európa egyik legszebb koncertterméhez, a győri zsinagógához kapcsolódik a varázslatos aurájú campus. Azért, mert egy összetartó közösség tagjai lehetnek. „Mert nem mindegy, hogy milyen hangulatban telnek a hétköznapok. Hogy az iskola mit sugall, mit teremt? Otthont, melegséget, barátságot, nyitottságot, őszinteséget, vagy egy rideg Excel táblát. Ez a barátságos légkör már a közelmúltban tragikusan elhunyt Gábor József, a korábbi igazgató korszakában kialakult. Nagyon szeretetre méltó, és szeretet sugárzó ember volt, aki kollégáival és a hallgatóival is megtalálta azt a bizonyos közös hangot” – mondja Ruppert István, akinek sikerült megőriznie, fenntartania a családias légkört.

 „Nem minden embernek az az életcélja, hogy legyen egy nagy Mercedese. És aztán ha megkapta, boldog lesz, mert luxusautót vezethet. Lehet, hogy azután már pénze sem marad tankolni, de a vágya teljesült. Persze, a kar növendékei, oktatói is szeretnének békében, jól élni, de az életcéljuk alapvetően más. A művészi kiteljesedés. Összeköti őket a zene szeretete, ez jelenti számukra az igazi életet, az önmegvalósítást. A mi hivatásunk tényleg egy élethosszig tartó tanulás, ami örömöt is ad egyben” – vallja az Amerikában korábban év orgonistájának választott orgona művész, aki másfél évtizedig járta a világ nagy koncerttermeit. „Akkoriban kezdődött a bolognai rendszerre való felkészülés, amikor kineveztek. Fél évig nem ütöttem le egyetlen billentyűt sem a hangszeren, de a számítógép klaviatúráján  több milliót. Akkreditációs papírokat gyártottam. Ma már nagyrészt én is másoknak élek, a kollégáimnak és a diákoknak. Ez azt jelenti, hogy kevesebb időt tudok az orgonánál tölteni, de igyekszem előadóművészként is fennmaradni. Az elmúlt hetekben is több koncertet adtam, karácsony másnapján pedig Verebics Ibolyával lépünk fel Győrben – mondja Ruppert István, miközben irodájába nagyon szép dallamok szűrődnek be. Érződik, hogy itt valóban megtalálja a közös hangot oktató és növendéke. 

SZEinfo