Ausztráliában az ún. JobKeeper program keretében klasszikus fiskális ösztönzésbe kezdtek. A programot a nemzeti adóhivatal bonyolította, és meglehetősen nagy volumenű volt (a GDP 6,3%-ára rúgott). A JobKeeper-t az egyszerűség, és a célirányos kialakítás jellemezte. Azok a vállalatok vehették igénybe, ahol az árbevétel legalább 30%-ot esett, összege hetente és alkalmazottanként 750 AUD-t jelentett, mely a medián bér 70%-a volt. A program hátránya az volt, hogy némileg megkésett, az első kifizetések csak májusban történtek meg. A program nagyságrendjét mutatja, hogy a munkavállalók negyede részesült a bértámogatásban.

Az Egyesült Államok programja szerényebb méretű volt (a GDP 2,6%-át tette ki). Az ún. PPP (Paycheck Protection Program) a monetáris és fiskális stimulus keverékét alkotta, hiszen hitel formájában állt rendelkezésre, de munkahelymegőrző feltételek mellett átalakult bértámogatássá. A program legfeljebb 500 főt foglalkoztató vállalatok, önfoglalkoztatók, illetve néhány kiemelt iparág szereplői számára állt rendelkezésre. A PPP nagysága vállalkozásonként legfeljebb két és fél havi bérköltség nagyságig terjedt ki. A hitel kamata 1%, míg futamideje 5 év volt.

A programok hatékonysága egyelőre korlátozottan ítélhető meg, egyrészt a járvány két országban tapasztalt eltérő lefutása miatt, másrészt amiatt, hogy nincs egyelőre elegendő empirikus adat a hatásokról. Az azonban látható, hogy az állami infrastruktúrának kiemelt szerepe van a támogatások elosztásában. Mivel az időfaktor ebben a kérdésben kulcskérdés, érdemes nemzeti szinten fejleszteni az adózási adminisztrációs rendszert (mely az ausztrál rendszer gerince volt).

Források: Hamilton, S. (2020) A Tale of Two Wage Subsidies: The American and Australian Fiscal Responses to COVID-19, National Tax Journal, September 2020, 73 (3), 829–846

Összeállította:

DR. LŐRE VENDEL

PhD, egyetemi docens

Marketing és Menedzsment Tanszék, Kautz Gyula Gazdaságtudomány Kar

lore##kukac##sze.hu