Mikor kezdtetek el történeteket írni?

Bence: Nekem nagyon friss még ez az egész. 3 hónapja posztolok a Pesten Hallottam-ba (a Pesten Hallottam egy zárt Facebook-csoport, 400.000 taggal – a szerk.). Előtte a suliújságnak írtam még gimnáziumban. A legelső szösszenetem azután született, hogy egy sorban állás felbosszantott. Annyira ki voltam bukva, hogy gondoltam, ezt meg is írom. Terápiás jelleggel feldolgoztam az esetet. Aztán úgy láttam, az emberek szívesen olvassák, tetszik nekik és gondoltam, akkor miért ne.

Barna: Nekem 2014 tavaszán volt az első. Tizenegyedikes voltam. Egy, már akkor is réginek számító sztorit osztottam meg. Eleve szerettem rövid szövegeket írogatni, de nem osztottam meg sehol, ennél viszont úgy éreztem, hogy érdemes lenne. Akkor már a Pesten Hallottam tagja voltam fél éve. Akkor még 20-30 ezer tagja lehetett, nem volt még olyan nagy, mint manapság. Akkoriban sokan osztottak meg történeteket, ezek egyike lettem én.

Meizer Bence és Baranyai Barna tanító szakos hallgatók az egyetemen. (Fotó: Májer Csaba József)

Azóta az ország fóruma lett a csoport.

Barna: Pedig sztorizós csoportnak indult, de a közösség átalakította a saját képére. Akkoriban volt 15-16 olyan ember, aki állandóan posztolt sztorikat és tényleg erről szólt az egész csoport. Ezek az emberek azóta Facebook oldalt indítottak, a Balatoni Joci már könyvet is adott ki. Ők kicsit eltűntek már. Vagy a saját oldalukon maradtak, ahol kialakították a saját kis közönségüket vagy átmentek a DumaPest csoportba, ahol viszont kizárólag sztorikkal operálunk. Se kép, se videó, se semmi, csak sztorik. (egész pontosan kép és videó kizárólag a sztorik kiegészítéseként kaphat helyet – a szerk.)

Mitől lesz egy történetetek felkapott?

Barna: Azt nagyon sokan szeretik, amikor nekünk rossz. Amikor a történet írója szenved, valami rossz történik vele, valaki kibabrál vele… Ezek sikerülnek a legjobban. A másik ilyen az aha-élmény. Amikor az olvasó realizálja, hogy jah, ez tényleg így van, tényleg a mindennapokról írunk, ami mindenkivel megtörténhet. Meg is jelölik a barátaikat, hogy nézd, veled is ugyanez történt. Magukra ismernek benne.

Bence: Ami még a humoron túl fontos az embereknek, az a véleménynyilvánítás. Hogy ők is beszélgethessenek. Valaki megoszt egy saját élményt, akkor arra valaki rálép, hogy neki is volt ilyen és az semmi, mert nekem olyan is volt… Ha olyan tartalmat kapnak, amivel tudnak azonosulni, amire tudnak reagálni, azt jobban szeretik.

A sztorikat csak Facebookon osztjátok meg vagy megjelennek a médiában is?

Barna: Volt olyan történetem, amely megjelenése után megkeresett egy újság, hogy felhasználhatják-e. Ezt az egyet odaadtam nekik. A szombathelyi f21.hu-nak szoktam még elküldeni rendszeresen a történeteimet, valamint az egyetem hallgatói újságjában jelentek meg írásaim.

Barna egyik története a TÜKÖR hallgatói lap 2017 júniusi számában.

Pontosan mi is a műfaj, amiben alkottok?

Barna: A humoreszk egy rövid, csattanós műfaj. Ráadásul mi nagy Facebook csoportokban osztjuk meg ezeket a történeteket, mint a Pesten Hallottam vagy a DumaPest csoportok. Előbbinek 400.000 tagja van, potenciálisan ekkora az olvasóközönségünk… Ilyen csoportokban az emberek nem olvassák el a sztorimat, ha egy oldalnál hosszabb. Amikor rákattintanak a „Tovább”-ra és látják, hogy új lapon nyitja meg a bejegyzést a Facebook, inkább bezárják, mert az már túl sok. Az emberek sietnek. Annyi idejük van, hogy reggel átgörgetik a hírfolyamot, ezt a kis másfél perces szösszenetet elovassák és kész, rohannak tovább. Szóval itt csak a tömörség működik.

Szintén a kulisszatitkok közé tartozhat az, hogy egy-egy sztoriban milyen a valóság és a fantázia aránya. Mennyire színezitek ki a történeteket?

Barna: Nyilván nem árulok el nagy titkot azzal, hogy nem teljesen így történnek meg a dolgok. A műfaj megkívánja azt, hogy bizonyos tekintetben módosíts a könnyebb fogyaszthatóság érdekében. Ezt hívják írói szabadságnak. Ha például egy eseménysorozat 4-5 napon át játszódik le, akkor nem írom le, hogy másnap ez meg ez történt, aztán következő nap meg amaz, hanem összehúzom egy napba, hogy olvashatóbb legyen.

Bence: Néha teljesen hétköznapi dolgokból is jó sztorit lehet kerekíteni. Van egy olyan történetem, ami arról szól, hogy egy bogarat kergetek negyed órán át… (nevet) Teljesen banális dolog, mégis annyira komikusnak éreztem az egészet, hogy megírtam. Gondoltam, némi extra körítéssel vicces lesz. Kommentben meg is kaptam valakitől, hogy „így lehet a semmiről is jót írni”.

Olvasva a sztorijaitokat, látszik, mik a zsánereitek. Bence, neked például nagy élményforrás a Tesco.

Bence: Igen. Én 12 órákat dolgozom a Tescoban egyetem mellett, és ennyi idő alatt nagyon sok emberrel találkozok; egy műszakban 4-5 szösszenet bőven össze tud gyűlni. A kasszás munka elképesztően ingergazdag környezetet jelent. Mai napig ezek az egyik legolvasottabb irkálmányaim.

Barna: Nem hiszed el, de a kereskedelem, az árufeltöltés, a kasszás munka kiapadhatatlan tárháza az ilyen sztoriknak. Én konkrétan 4 napot voltam dolgozni és nekem is van egy Tesco-s posztom. Összejött.

Barna verbálisan is aktív: rendszeresen fellép slam esteken, a győri slammer élet egyik főszervezője. (Fotó: Bokor Krisztián /NirvanArt/)

Melyik volt a valaha legnépszerűbb sztoritok?

Bence: Vicces, hogy a legolvasottabb poszt, amihez közöm van, Barnához köthető. Ugyanis Barna megírta, hogy engem az éjszaka közepén elvitt a mentő, pedig nem is kellett szállítani. Ezt olvasták legtöbben, amihez közöm van. Szívesen megírtam volna én is, de megelőzött a kolléga. (nevet)

Barna: Három olyan posztom van, amik nagyon magas olvasottságot ért el. Mind a három a barátnőmhöz kapcsolódik. Például elég nagy aha-élmény, amikor arról írtam, hogy mennyit várok készen, kabátban, amíg a barátnőm készülődik, amit mindenki megél, akár fordítva, akár pont így.

Ezt a tehetséget a hobbin túl tervezitek másban is kamatoztatni vagy megmarad mindez szórakoztató kedvtelésnek?

Bence: Nekem megfordult a fejemben. Gondolkodtam már azon, hogy igen, ezzel már lehetne valamit kezdeni, mert borzasztóan szeretek írni. Ugyanakkor én még csak nemrég kezdtem el ezt, keresgélem még a helyemet és úgy érzem, még tapasztalatot kell gyűjtenem. Jelenleg itt vagyok és tartok valamerre.

Barna: Nálam viszont ez konkrét terv. Hamarosan el fogom indítani a saját Facebook oldalamat. Antinegatív lesz a neve. Ide rakom majd ki az összes sztorimat illetve akármit, amit ezekből kreálok. Szeretnék egyszer kiadni egy könyvet is. Egy kicsi könyvet, ami elfér a kabátzsebben és rövid sztorik olvashatóak benne. Amíg a buszon utazol vagy ülsz a váróban, fellapozod és tudsz egy jót nevetni. Szerintem lenne piaca.