Japán magyarországi nagykövete látogatott a Széchenyi István Egyetemre

japan_nagykovet (6).jpg

Ono Hikariko, Japán magyarországi nagykövete hivatalos látogatást tett a Széchenyi István Egyetemen, ahol az intézmény nemzetközi tevékenységével, ipari kapcsolataival és oktatási-kutatási portfóliójával ismerkedett.

Győr, 2025. április 16. - Hancz Gábor - Kelemen Lilla, SZEhírek

A Széchenyi István Egyetem stratégiai célja, hogy a térség fejlődése érdekében folyamatosan bővítse nemzetközi partnerségeit. Az intézmény rendkívül fontosnak tartja, hogy egyre szorosabb kapcsolatokat ápoljon Japánnal is, amelynek eddig három egyetemével írt alá együttműködési megállapodást, illetve a kelet-ázsiai országból több hallgató tanul Győrben. Emellett a kultúrák közötti megértéshez járult hozzá, hogy a Művészeti Kar hallgatókból álló Vonós Zenekara a világhírű Jávorkai testvérekkel adventi koncertturnén vett részt a felkelő nap országában tavaly decemberben.

E folyamatban jelentett további lépést Ono Hikariko magyarországi nagykövet április 15-i látogatása, akinek dr. Lukács Eszter, az egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese mutatta be az intézmény történetét, küldetését és nemzetközi stratégiáját. Hangsúlyozta, hogy a magyar felsőoktatási intézmények közül a Széchenyi István Egyetem rendelkezik a legszorosabb ipari kapcsolatokkal, első számú partnere pedig az Audi Hungaria. Hozzátette: Győr földrajzi elhelyezkedése – három főváros, Budapest, Bécs és Pozsony közelsége – jelentős előnyt jelent.​

Beszélt arról is, hogy több mint 50 angol nyelvű képzésük révén széles körű lehetőségeket kínálnak a nemzetközi hallgatók számára. Nem véletlen, hogy az intézmény összesen csaknem 15 ezer hallgatója közül már mintegy ezren külföldről, a világ közel 80 országából érkeztek. Dr. Lukács Eszter kiemelte: az egyetem minőségét jelzi, hogy a Quacquarelli Symonds és a Times Higher Education összesen nyolc szakterületi, fenntarthatósági, európai és világranglistáján szerepel​.

japan_nagykovet (6).jpg

A Széchenyi István Egyetem képviselői a japán vendégekkel az intézmény Szenátusi temében. (Fotó: Dudás Máté)

A találkozón Ono Hikariko nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy ellátogathatott a gyönyörű Győrbe, és elismerően szólt az intézmény fejlődéséről. Hangsúlyozta: támogatja, hogy a Széchenyi-egyetem japán egyetemmel közös kettős képzési programot hozzon létre, illetve ösztönözte a japán vállalatokkal történő együttműködések erősítését is.​

A nagykövet nagysikerű előadást is tartott a hallgatóknak az intézmény Győri Innovációs Parkjában. Prezentációjában a japán diplomácia fókuszairól, a japán–magyar kapcsolatokról, valamint személyes karrierútjáról beszélt a jelenlévőknek.

japan_nagykovet (5).jpg

Ono Hikariko előadásában kiemelte, jelenleg mintegy 180 japán vállalat működik Magyarországon, amelyek 30 ezer embernek biztosítanak munkát. (Fotó: Dudás Máté)

japan_nagykovet (7).jpg

Nagyon sok hallgató volt kíváncsi Ono Hikariko nagykövet előadására az egyetem Győri Innovációs Parkjában. (Fotó: Dudás Máté)

japan_nagykovet (1).jpg

japan_nagykovet (2).jpg

japan_nagykovet (4).jpg

japan_nagykovet (3).jpg

Galéria: Dudás Máté