Holiday Sweets Event 2021 – édességkülönlegességeket készítettek a nemzetközi hallgatók

holiday_sweetsA Széchenyi István Egyetem rendkívül nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a hallgatók számára a színvonalas oktatás mellett minél több élményt nyújtson. A kulináris programok köré szervezett eseményeket rendre nagy siker kíséri, ezért a tavaly tavaszihoz hasonlóan a „Holiday Sweets Event 2021” keretében ünnepi édességeiket mutathatták be a különböző nemzeteket képviselő  fiatalok az év végén.

A Széchenyi István Egyetem nemzetköziesítési törekvéseinek dinamikus fejlődését jól jelzi, hogy a felvételizők a 2018–2019-es tanévben még csupán hét, a mostani tanévben pedig már 35 angol nyelvű képzési program közül választhattak az alap-, a mester-, a doktori és a posztgraduális képzésben. Ennek is köszönhetően a nemzetközi hallgatók száma jelentősen nőtt, s ma már 65 nemzet fiataljai alkotják az universitas hallgatói közösségét.

Az intézmény a sikeres 2021-es év lezárásaként a nemzetközi hallgatók számára decemberben meghirdette a közös főzés, sütés lehetőségét biztosító „Holiday Sweets Event 2021” programot. Ennek keretében hét ország – Pakisztán, Ecuador, Kolumbia, Marokkó, Laosz, Brazília, Banglades – 23 Stipendium Hungaricum felsőoktatási ösztöndíjas hallgatója mutatta be ünnepi édességkülönlegességeit.

„Intézményünk az eredeti tervek szerint az előző évekhez hasonlóan személyes eseményt tervezett az egyetem éttermében, azonban a koronavírus-járvány miatt erre nem tudtunk lehetőséget biztosítani. Ugyanakkor a hasonló rendezvényeink korábbi nagy sikerére és a pozitív hallgatói visszajelzésekre tekintettel mindenképpen meg szerettük volna tartani a programot, ezért azt a virtuális térbe helyeztük át, minimalizálva a fizikai érintkezést” – avatott be a részletekbe Mészáros Márta, a Széchenyi István Egyetem Nemzetközi Programok Központ Mobilitási és Ösztöndíj Osztályának vezetője.

Az esemény lebonyolításáról szólva elmondta: „A hallgatók elküldték az általuk elkészíteni kívánt specialitások hozzávalóinak listáját, amit az étterem munkatársai megvásároltak, csapatonként összekészítettek, felcímkéztek, és a Nemzetközi Programok Központ kollégáival együtt az átvétel napján a hallgatóknak átadták”. Hozzátette: megkérték a résztvevőket, hogy legkésőbb december 30-ig süssék meg az általuk választott desszertet otthonukban vagy kollégiumi konyhájukban, és az elkészült finomságokról képeket és videókat is osszanak meg velünk.

holiday_sweets holiday_sweets holiday_sweets

„Nagyon örültünk, hogy a huszonhárom jelentkező a készülődésről, a sütés folyamatáról és az elkészült ételekről a képek és a videók mellett recepteket is elküldött nekünk. Külön meglepetés volt, hogy a kolumbiai csapat egy bemutató előadásban is ismertette ünnepi édességkülönlegességük kulturális hátterét” – tette hozzá Mészáros Márta.

holiday_sweets holiday_sweets holiday_sweets

Az elkészült desszertek videói a ide kattintva tekinthetők meg!