Hőkapuk és hőmérők szavatolják az egészséget

A Széchenyi István Egyetem számára kiemelten fontos munkatársai és hallgatói egészségének védelme, ezért több mint harminc hőmérő készüléket üzemelnek be az intézmény épületeinek legforgalmasabb pontjain.

2020. 10. 21. – Czeiner-Szücs Anita, SZEhírek, Fotók: Májer Csaba József

„A győri központú Borsodi Műhely Kft. automata hőmérő kapui beépített professzionális hőkamerákkal rendelkeznek, amelyek csakúgy, mint a fali hőmérők, érintésmentesen képesek fél másodperc alatt a megemelkedett testhőmérsékletet kiszűrni, percenként 60-70 fő áthaladása esetén is” – ismertette a körülbelül 15 millió forintos beruházás részleteit Varga Klaudia, az Uni-Famulus Kft. ügyvezetője, a beszerzés koordinátora. Mint mondta, a hőmérőkapuknál a portaszolgálat munkatársai a számukra biztosított védőöltözékben figyelik majd a berendezést, amely piros fény- és hangjelzéssel hívja fel a figyelmet, ha az alatta átsétáló személy testhőmérséklete meghaladja a beállított határértéket, azaz a 37,8 Celsius-fokot. „Ebben az esetben a kollégák jogosultak felhívni a figyelmet a járványügyi szabályok betartására” – tájékoztatott az ügyvezető, aki azt is hangsúlyozta, hogy az épület takarításáért felelős személyzet az előírásoknak megfelelően, kiemelt gondossággal látja el feladatát, biztosítva ezzel az egyetemi polgárok lehető legnagyobb biztonságérzetét. 

Scheck Gergő, az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar Hallgatói Önkormányzatának kari elnöke is fontosnak tartja az egyetemi polgárok egészségmegőrzését. A fotón a fali hőmérőn ellenőrzi testhőmérsékletét.

 

Az Egyetemi Szolgáltató Központ vezetője, Zvér Brigitta hozzátette, az egyetem forgalmas pontjain plakátokkal hívják fel a figyelmet a maszkviselés, a távolságtartás és az esetleges tünetek jelentkezése esetén előírt egészségügyi szabályok betartására.

„Jó hír, hogy a berendezések beszerelésével a kollégiumokat és a Széchenyi István Egyetem épületeit járványügyi szempontból biztonságosabbá tehetjük, ami közös érdekünk” – fejtette ki a központvezető, aki hangsúlyozta, a kapukon való áthaladást, illetve a lázmérést kötelezővé nem tehetik, azonban a beszerzéssel szeretnék ösztönözni a polgárokat, hogy a berendezésekkel saját felelősségére mindenki naponta legalább egyszer ellenőrizze testhőmérsékletét, ügyeljen a szabályok betartására a közösség egészségmegóvása érdekében.

Az automata hőmérő kapu zöld fénnyel jelzi, ha az alatta áthaladó testhőmérséklete nem haladja meg a beállított határértéket.

 

Az épületben található készülékek helyszínei:

Cím Épület Porta/bejárat megnevezése

9026 Győr, Egyetem tér 1.

Multifunkciós Épület

K0-as porta

K1-es porta

Hegedűs Gyula Kollégium

K3-as porta

K4-es porta

Új-Tudástér, Tanulmányi épület, Inno-Share

Főbejárat

IS bejárat

Könyvtár

Bejárat

Menedzsment campus

Főbejárat

ESZK

AKIK, Kollégiumi iroda, Uniwork iroda

Tanulmányi Osztály

Főbejárat

Labor

Parkolóbejárat

Sportcsarnokok

Edzőcsarnok (egy bejárat)

Egyetemi sportcsarnok (főbejárat)

9027 Győr, Budai u. 4-6.

Famulus kollégium

Főbejárat- kártyás beléptetőrendszer

9023 Győr, Mészáros Lőrinc út 18-20.

Külső Kollégium

"S" porta

"T" porta

9026 Győr, Áldozat u. 12.

Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar

Főbejárat

9025 Győr, Kossuth L. u. 5.

Művészeti Kar (Zsinagóga)

Udvari bejárat

9024 Győr, Szent Imre út 26-28. 

Egészség- és Sporttudományi Kar

Főbejárat

9022 Győr, Liszt F.u. 42.

Apáczai Csere János Kar I.-es épület

Főbejárat

9022 Győr, Gárdonyi G. u. 10.

IV-es épület

A épület főbejárat

9200 Mosonmagyaróvár, Lucsony u. 2.

Phare oktatási

Főbejárat

9200 Mosonmagyaróvár, Vár tér 2.

B épület

Főbejárat

9200 Mosonmagyaróvár, Gazdász u. 10.

Kollégium

Főbejárat