Talán néhányan felfigyeltek rá, hogy a szokásosnál nagyobb zsivaj hallatszott múlt héten szerda délután a Széchenyi Étterem környékéről. A morajlás forrása nem egy gyerekcsoport vagy egy szolidabb szakest volt, a magyarázat ennél profánabb: a stabil háttérzajt az egyetemi szakszervezet hagyományos karácsonyi ebédje szolgáltatta. A rendezvényre összesereglett nyugdíjas kollegák jókedvű beszélgetése betöltötte a teret. Persze ebben nincs semmi meglepő: ez történik, ha régi „harcostársak” találkoznak. Dr. Földesi Péter rektor is erről beszélt köszöntőjében.

A találkozót a szakszervezet hagyományosan az adventi időszak elejére szokta időzíteni. (Fotó: Horváth Márton)

Régi munkatársi kapcsolatok elevenedtek fel a délután során. (Fotó: Horváth Márton)

„Nehéz helyzetben vagyok, mert meg kell akasztanom a kedélyes társalgást. Ilyenkor mindenki megtárgyalja, mi történt az utóbbi évben, felidézik a régi emlékeket, megmutatják egymásnak az unokákat, kismenyeket vagy csak egyszerűen beszélgetnek egy jóízűt az egykori munkatársakkal… És ez így van jól” – vonta magára a figyelmet némi zavart derültség kíséretében dr. Földesi Péter.

„Minden évben bemutatjuk a vadonatúj épületeinket” – folytatta. „Idén ismét nagyot nőttünk és hamarosan még tovább gyarapodunk a Mosoni-Duna túlpartján, a volt kekszgyár helyén. De nagyon jól tudjuk Dobó kapitány óta, hogy egy vár ereje nem a falakban, hanem a védők lelkében lakozik. Lehetnek falak itt, mennyezetek ott, térkövek amott, nem ezen múlik az egész, hanem a közösségen, amely működteti ezeket. Önök voltak az alapító atyák és anyák, akik ezt az egészet elkezdték, megtették a maguk feladatát, mi pedig, mint utókor, ezt visszük tovább” – fogalmazott a rektor.

Dr. Földesi Péter szerint ahogy a vár ereje sem a falakban, hanem a védők lelkében lakozik, úgy az egyetem ereje is a közösség összefogásának mértékében rejlik. (Fotó: Horváth Márton)

Csakugyan a közösség erejét hangsúlyozta dr. Galli Csaba, akit Szauter Ferenc szakszervezeti elnök kért fel egy rövid monológra. A főiskolai docens a „barátaim” megszólítással illette a megjelenteket – már csak azért is, mert egykori szakszervezeti vezetőként személyesen is ismert mindenkit.

Az egyetemtörténeti kiadványok kapcsán felidézte azt a helyi felsőoktatás történetében sorsfordító pillanatot, amikor felmerült, hogy Győrbe költöztetik a pozsonyi egyetemet. „Számukra kézenfekvő lett volna Győr, hiszen itt van a szomszédban. Pechünkre a városnak akkor nem volt kórháza, így nem tudtuk volna átvenni az orvosi kart. A többire vállalkoztunk volna, de az orvosira nem. Erre a pozsonyiak azt mondták, szó sem lehet róla. Mindenképp egyben szerették volna tartani az intézményt. Ekkor jelentkeztek a pécsiek, akik azt mondták, náluk van kórház, ott meg lehet csinálni. Így kerültek Pécsre a tudományegyetem gyökerei” – részletezte dr. Galli Csaba.

Dr. Galli Csaba megjegyezte, az ősszel új szoborral lett gazdagabb az egyetem. (Fotó: Horváth Márton)

Ezt követően már valóban csak az egyetemtörténeti kiadványok bemutatása maradt hátra. Elsőként dr. Honvári János professor emeritus lépett a mikrofonhoz, aki rögtön egy kérdéssel indított: „Mit tudok én Önöknek a KTMF történetéről mondani? Semmit” – hökkentette meg közönségét, majd rögtön hozzátette: „Ötven éve kezdtétek ezt a dolgot. Ez az intézmény ti vagytok, a ti életetek, a ti munkátok. Ebben minden ember személyes története benne van” – mondta. Végül arra kért mindenkit, hogy jelezzék az esetleges hibákat, hiányosságokat, és azokat a könyv második kiadásában korrigálni fogják.

Dr. Honvári János történészként a győri felsőoktatás 300 évéről írt monográfiát. (Fotó: Horváth Márton)

Winkler Csaba arról beszélt, hogy az általa szerkesztett kötet főleg az Alumni Magazin utóbbi 10 évben megjelent írásaiból merít. „Azt szerettük volna elérni, hogy látszódjanak mindannyian, akik sokat tettek az intézményért, valamint fény derüljön arra is, hogy milyen fordulatos módon lettünk egyetem” – rögzítette, a könyvhöz pedig jó olvasást kívánt.

Winkler Csaba mutatja az "Egyetemi éveink" kötetet. (Fotó: Horváth Márton)

A program végül a közös ebéddel folytatódott, majd jó hangulatú, hosszas beszélgetésekkel zárult.