Az egyetemre látogatott az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke

A győri Audi Hungariánál dolgozó mérnökök több mint fele a Széchenyi István Egyetemen szerezte diplomáját – többek között ez az adat is elhangzott azon a prezentáción, amelyet Alfons Dintner, a győri Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke számára tartottak az intézményben hétfőn. A vállalat és az intézmény hagyományosan szoros kapcsolatot ápol egymással.

Győr, 2020. január 28. – SZEhírek, Hancz Gábor, fotók: Májer Csaba József

„Mondhatnám, hogy ez egy gyönyörű barátság kezdete, de nem volna igaz, mert az egyetem és az Audi együttműködése több mint két évtizedre nyúlik vissza” – ezekkel a szavakkal köszöntötte dr. Földesi Péter rektor Alfons Dintnert, a győri Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának tavaly ősszel hivatalba lépett elnökét az egyetemen hétfőn. Az univerzitás vezetője azt hangsúlyozta: a barátság elmélyítéséért minden nap tenni kell, s a látogatás célja, hogy újabb kapcsolódási pontokat, irányokat találjanak.

Dr. Földesi Péter rektor

A Széchenyi-egyetem és a vállalat intézményi és stratégiai együttműködését dr. Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria Zrt. személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja vázolta fel a vezetőnek. Elmondta: az Audinál dolgozó több mint kétezer mérnök 53 százaléka a Széchenyi-egyetemen diplomázott. Felidézte, hogy a két fél kapcsolata a gyakorlatorientált mérnökképzés bevezetésével, a Practing programmal kezdődött, majd újabb fontos mérföldkövek következtek, így például 2007-ben létrejött a Belsőégésű Motorok Tanszék, 2015-ben az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar, tavaly pedig külső tanszék alakult a vállalatnál. Hozzátette: az oktatási és kutatási együttműködés célja az innováció, a gyakorlat- és kompetenciaközpontú képzés, az aktivitás és a rugalmasság növelése, valamint az egyetem nemzetköziesítése. Dr. Knáb Erzsébet szólt a 46 millió eurós beruházással – részben az Audi Hungaria támogatásával – létrehozott Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központról, amelynek fókuszában a győri régió műszaki-technológiai szintjének és innovációs kultúrájának fenntartható fejlesztése áll. Jelenlegi kihívásként, feladatként említette többek között az egyetem támogatási modelljének újratervezését az üzleti élettel együttműködve, a Tudományos és Innovációs Park létrehozását, az ipari PhD-programot, illetve az innovációs témák és jövőbeli kompetenciák meghatározását.

 

Dr. Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria Zrt. személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja

Dr. Lukács Eszter oktatási rektorhelyettes az egyetem felépítését ismertetve elmondta: a kilenc karon és a négy doktori iskolában több mint 12 ezren tanulnak, köztük csaknem 600 külföldi 53 országból. Összesen 203 magyar képzési program van, a következő tanévtől pedig az angol nyelvűek száma 33-ra nő. Kijelentette: a kutatás következetesen iparközpontú, s ebben első számú partnerként tekintenek az Audi Hungariára. Fontosnak tartják a kormányzattal való jó kapcsolatot is. A rektorhelyettes a legfontosabb kutatási területek közé sorolta a járműveket és a járműhajtásokat, a mérnöki matematikát, a virtuális valóságot, az önvezető járművek jogi kérdéseit, a logisztikát, az anyagechnológiát, a vezeték nélküli adatátviteli telekommunikációt, a környezetvédelmet, a kis- és középvállalkozások versenyképességét, valamint a hallgatói innovációt. A jövőbeli tervek között az Európai Egyetemi Hálózathoz való csatlakozást, a német–magyar innovációs munkacsoportban, illetve az Európai Unió Európai horizont elnevezésű kutatási-innovációs programjában való részvételt említette.

 

Dr. Lukács Eszter oktatási rektorhelyettes

Dr. Hanula Barna, az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar dékánja az Audi által támogatott karról adott részletes tájékoztatást Alfons Dintnernek. Kiemelte, hogy a vállalattal legszorosabban együttműködő Belsőégésű Motorok és Járműhajtások, valamint Járműfejlesztési Tanszék stratégiai fókuszában egyebek mellett a termodinamika, az elektromos meghajtás, a kibocsátás, a szimulációs módszerek fejlesztése és a megújuló üzemanyagok állnak. A kar „specialitásai” között szólt a posztgraduális programokról, a Formula Student Szimpóziumról és a különleges nyári táborról, amely az Audi Development Camp nevet viseli.

 

Dr. Hanula Barna, az Audi Járműmérnöki Kar dékánja

Alfons Dintner a Menedzsment Campusban elhangzott prezentációk után látogatást tett a Járműfejlesztési Tanszék laborjában, az Arrabona Racing Team és a SZEngine hallgatói csapatoknál, a csomagolásvizsgáló laborban, valamint megtekintette a Belsőégésű Motorok és Járműhajtások Tanszék új fékpadjait.

 

Alfons Dintner (középen) az Arrabona Racing Team tevékenységével is megismerkedett.