A SZTAKI labor várja a hallgatókat a Széchenyi István Egyetemen

"A labor nyitva áll a diákok előtt. Nagyon szeretnénk, ha az egyetemről még többen dolgoznának velünk” – mondta el a SZTAKI győri mintarendszerének első nyílt napján Abai Kristóf moderátor. A szerdai eseményen a robotok mellett a kutatómunka folyamatába is bepillanthattak az érdeklődők.

Győr, 2020. február 21. – Czeiner-Szücs Anita

Nyílt napot tartottak a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) Széchenyi István Egyetemen található Ipar 4.0 laborjában, ahol az érdeklődők robotikai fejlesztésekkel ismerkedhetnek meg testközelből. A #SZTAKInyit szemlélet jegyében a központot ezentúl rendszeresen megmutatják az érdeklődőknek, akik az éppen zajló munkafolyamatokba nyerhetnek betekintést.

„A robotoké a jövő. A kutatásoknak egyre jelentősebb része a robot–ember együttműködést helyezi a fókuszba. Szerettem volna ezt a területet testközelből látni, ezért is jöttem el erre a programra. Nagyon tetszik, hogy az egyetemen van lehetőség dolgozni is a hasonló laborokban. Sok jó kezdeményezéssel találkozom, ez is az” – beszélt kérdésünkre motivációjáról Szabó Roland villamosmérnök-hallgató.  

 

A hallgatók jó kezdeményezésnek tartják a SZTAKI nyílt napot Fotó: Májer Csaba József

A kutatómunka a nyílt óra idején sem szünetelt a laborban. Csak annyit mondott az operátor: „simbiotic robot”, és zümmögött, rakodott, csavarozott a hangvezérelt robotkar. Mellettünk cirkált egy olyan gép, amely érzékelte is jelenlétünket, ezért minden alkalommal kikerült bennünket. A jelenlévők így azt is láthatták, hogyan tesztelik és fejlesztik a gépeket a szakemberek.

A SZTAKI kutatási és innovációs kiválósági mintarendszerében, amelyben olyan környezetet alakítottak ki, ahol ember–robot kollaborációs kutatásokat végezhetnek, Abai Kristóf rendszerfejlesztő mérnök vezette körbe a résztvevőket. Megtudtuk tőle, hogy a labor nem úgy működik, mint egy gyártósor, rugalmasan folyik a munka, mindig egy adott probléma megoldására koncentrálnak. Érdekességként elmondta, itt azt is vizsgálják, hogy a korábbi gépek, a hagyományos gyártósorok hogyan illeszthetők a legfejlettebb eszközökhöz, integrálhatók felső vezérlőbe.

„Olyan technológiát fejlesztünk a győri laborban, amely később az iparba is beszivároghat.  Kísérleteinkkel és fejlesztéseinkkel szeretnénk áthidalni az egyes gyárakban ma tapasztalt technikai nehézségeket. Célunk, hogy a vállalatok is belássák, milyen hasznos lehet a robot–ember kollaboráció megvalósítása a gyakorlatban” – emelte ki a bemutatón Abai Kristóf, aki kollégái segítségével bepillantást engedett például abba is, hogyan szereli össze a robotkar a gömbcsapot, és láthattunk többek között egy rugalmas adagolót, amely demonstrálta, hogy ömlesztett alkatrészeket milyen eredménnyel tud felemelni és kipalettázni.

Mint megtudtuk, a SZTAKI célja az egyetemen az is, hogy a kutatómunkát láthatóvá tegye, és a hallgatókat minél inkább bevonja a működésébe. „A labor nyitva áll a diákok előtt. Nagyon szeretnénk, ha az egyetemről még többen dolgoznának velünk. Segítséget és terepet biztosítunk TDK-munkákhoz és szakdolgozatok megírásához is” – hangsúlyozta a nyílt nap moderátora.

„A bemutatón az első szerelés tetszett a legjobban. Tanulmányaim mellett dolgozom, és tapasztalom, hogy problémát jelent, hogyan oldjunk meg kooperatív robotokkal különböző precíziós szerelő műveleteket. Érdekes volt látni, hogyan működnek ezek a gépek laborkörnyezetben és fejlesztések közben. Nekem nagyon tetszett a program, és szívesen dolgoznék itt vagy hasonló laborban a későbbiekben. Azért is örülök, hogy eljöhettem, mert már látom, mire számíthatok, ha jelentkeznék” – osztotta meg élményeit a széchenyis Kovács Árpád, akinek a bemutató után lehetősége volt feltenni kérdéseit is a labor munkatársainak, akik egyébként gyakran együttműködnek a helyi vállalatokkal. Több megkeresést kaptak cégektől, amelyek arra kérték a kutatókat, hogy oldjanak meg üzemükben felmerült problémákat vagy szimulálják, hogy elképzeléseik megvalósíthatók e a gyakorlatban.

A laborban március 18-án, április 22-én, május 20-án és június 17-én is várják azokat a hallgatókat, akiket érdekel az automatizálás, a robotizáció. A nyílt napokon való részvétel regisztrációhoz kötött, amit ide kattintva lehet megtenni.