a tudásközvetítésben élen jár Szeged, Debrecen és Miskolc

(Népszabadság, 2007. október 17.)

Készül a városhálózat jövőképe, fejlesztési koncepciója. Rechnitzer János professzor, a Magyar Tudományos Akadémia győri regionális kutatóintézetének igazgatója szerint a térségi rendszer helyett egyre inkább a városok lesznek a szellemi erőforrások és a gazdaság központjai az Európai Unióban.

Az unió költségvetésének csaknem negyven százalékát a regionális szemlélettel áthatott kohéziós alapok teszik ki, ám az ezekre épített programok sikere, a versenyképességre gyakorolt hatása kevéssé mérhető - állítja Rechnitzer János, a győri Széchenyi egyetem professzora. Hozzáteszi: Európában a régiók helyett egyre inkább a városok és hálózataik válnak a gazdasági élet, az innováció, a tudásközvetítés központjaivá.

A szakember szerint ezt a folyamatot ösztönzi az idén elfogadott Lipcsei Charta, melyben az európai szakminiszterek megfogalmazták: a fejlesztéspolitika új súlypontjai a városok és azok hálózatai. Ennek szellemében készíti a magyar koncepciót a területfejlesztési minisztérium közreműködésével a regionális kutatóintézet, és a VÁTI Kht.

A professzor kijelentette: a városok közül Budapestet nem a többi magyar településhez, hanem Bécshez, Pozsonyhoz, Prágához, Varsóhoz, Zágrábhoz kell mérni. Meg kell erősíteni a főváros kelet-közép-európai centrumszerepét.
- Budapest megújítása nélkül nincs vidéki felemelkedés - hangsúlyozza Rechnitzer János. - Téved, rossz úton jár az, aki a vidéki városhálózatot Budapest kárára akarja fejleszteni. Azt azonban a fővárosnak is meg kell értenie, hogy gyorsabb haladásához szüksége van a vidék együttműködésére, intézményeinek, hivatalainak, szervezeteinek az ország más tájain élőket is színvonalasan ki kell szolgálni. Ezért elfogadhatatlan az olyan meggondolatlan ötlet, mint a legfőképpen a vidékieket sújtó dugódíj bevezetése.
Budapest jövőjével kapcsolatban a professzor megjegyzi: sajátos jelenség, hogy 150-200 ezer ember költözik ki lakni a zsúfolt fővárosból, s létrejön egy agglomerációs gyűrű. Új tapasztalat, hogy ezeknek a periférián kialakuló, tulajdonképpen alvóvárosoknak egyre erősebb a gazdasági potenciáljuk, s ma már dolgozni is sokan járnak ki Budapestről például Budaörsre, az oda kitelepedő cégekhez, logisztikai, kereskedelmi központokhoz.

- A 279 vidéki magyar város közül legfeljebb ötvennek van karakteres funkciója, a többinek a fele pedig még kistérségi szerepkörrel sem rendelkezik - állítja a professzor, aki úgy látja, meg kell nevezni azokat a természetes regionális központokat, amelyek határozott térségszervező erővel bírnak, van kellő intellektuális kapacitásuk, prominenciájuk, tudásközvetítő képességük, fejlett gazdaságuk, innovációs késztetésük, infrastruktúrájuk. Ezek gyakorlatilag azok a városok, amelyekre a professzor szerint a láthatóan haldokló pólusprogram elsősorban vonatkozott volna.

A Dunántúlon Győr gazdasági vezető ereje, társadalmi, oktatási és kulturális teljesítménye megkérdőjelezhetetlen. Ugyanígy a tradicionálisan meghatározó Pécs térségfejlesztő hatókörét sem lehet kétségbe vonni, ráadásul Európa kulturális fővárosaként konkrét terveket tud megvalósítani. A Veszprém-Székesfehérvár kettős egyre szervesebben öszszenő, a közúti infrastruktúra fejlődésével ez a két település együtt komoly eredményeket fog elérni. Erős, dinamikus centrum a tudásközvetítésben, kultúrában hagyományosan élenjáró Szeged, Debrecen és Miskolc is.

Ezek körzetében találhatóak megújuló, karakteres alcentrumok. Ilyen például a Nyugat-Dunántúlon Sopron és Szombathely, Pécs régiójában Kaposvár, Szeged dimenziójában Kecskemét, Debrecen hatókörében Nyíregyháza, Miskolc mellett pedig Eger.

Arra a kérdésre, hogy a pólusprogram kisiklása miből következtethető, Rechnitzer János azt feleli:
- Először még arról volt szó, hogy a kiemelt városok 100 milliárd forinthoz juthatnak hozzá. Ezt az összeget azonban szétosztották különböző kisebb, operatív programokba, külön-külön kell pályázni az összegekre, így aztán koncentrált, átgondolt fejlesztésre, hosszú távú, megalapozott szerkezeti megújításra ez a pályázat már nem alkalmas.

A városhálózatok készülő jövőképében az érdemi decentralizáció játssza a főszerepet - mondja a professzor. Ahogy léteznek - ugyan rendkívül bizonytalan hatáskörrel - megyei jogú városok, úgy kellene megteremteni a regionális városi státuszokat is. Ezek térségében persze szükség van a saját arculatát megteremtő kisebb városokra, kistérségi centrumokra is.

Speciális közösséget alkotnak azok a települések, amelyek értékeiknél, lehetőségeiknél fogva, méretüktől függetlenül komoly fejlesztő erővel rendelkeznek. Ilyen például a gyógyvízéről ismert Hajdúszoboszló, Zalakaros, Hévíz, Sárvár és Bükfürdő.

A magyar faluhálózat esélyeiről szólva a szakember kifejti: a hetvenes évek óta nosztalgiázunk a magyar falu funkcióvesztésén, Gyűrűfű szimbóluma lett az elnéptelenedésnek. Vitathatatlan, hogy a falvak egy része a jövőben is leépül, ez sajnos, természetes eleme a térségfejlődésnek. A nagyvárosok környékén, az agglomerációban viszont a falu reneszánszát éli. Árnyékzónáiban, ezek perifériáiban azonban néhány település kiüresedik.

Rechnitzer János a helyi értékek megőrzésében, felmutatásában, fejlesztésében, önazonosságában látja a kisebb falvak kibontakozásának lehetőségeit. Meggyőződése: emellett vállalniuk kellene a "második otthon" funkciót. Ez azt jelenti, hogy főleg a városban élő emberek szívesen vásárolnak viszonylag olcsó házakat a falvakban, ahol hétvégéiket, nyarukat töltik. Felújítják az ingatlanokat, helyi embereket bíznak meg a gondozásával, karbantartásával. A "második otthon" ösztönzésével új szellemi erőt is csábítani lehet ezekbe a településekbe. Jó példa erre a Balaton-felvidék.

A koncepció tervezésekor elemezték a népesség mozgását is. Kiderült: a közúti, vasúti infrastruktúra és annak tervezett változtatása, fejlesztése, átalakítása átszabja a hagyományos közigazgatási tereket, határokat. A nagyvárosok szempontjából igen fontos a jó megközelíthetőség. Érdekesség, hogy a Balaton környékéről meglepően sokan ingáznak dolgozni a fővárosba.

Ha a költözéseket vizsgáljuk, akkor az a megfigyelhető tendencia: elsősorban megtartó ereje miatt a Nyugat-Dunántúlról kevesebben költöznek Budapestre, ám Kelet-Magyarországról egyre többen.

A magyar városoknak ma már nem elsősorban hazai településekkel kell versenyezniük, még kevésbé lesz ez így a schengeni csatlakozás után. Győr a szlovákiai Dunaszerdahely és Párkány munkalehetőségeivel, kulturális és szolgáltatási kínálatával verseng, Szeged lehetőségei Araddal és Temesvárral összehasonlításban lesznek mérhetők, míg Debrecennek Nagyváraddal kell összehangolnia tevékenységét. Új típusú, európai városhálózatok születnek tehát, de ehhez arra van szükség, hogy a magyar városok is megtaláljak saját helyüket, arculatukat, jövőképüket.