A gazdászok tudják, hogyan kell ünnepelni. Dr. Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora így fogalmazott köszöntőjében: „Egy születésnapi buli általában elkezdődik este és valamikor hajnalban, világosban ér véget. Egy bicentenáriumi buli elkezdődik valamikor ősszel, sötétben, fáklyafénynél és tart hajnalig, azaz tavaszig” – mondta, utalva arra, hogy a 200 éves óvári akadémia nem pusztán egy jubileumi ünnepséget, hanem egy egész ünnepségsorozatot tudhat maga mögött. Ez az elnyújtott „születésnapi mulatság” az október 25-ei ünnepi tanévnyitóval kezdődött, a november 10-ei gálaesttel folytatódott és végül – több más programmal is kiegészülve – május 25-én, az összes valaha óváron végzett öregdiák találkozójával fejeződött be. Nem is akárhogy.

A szervezők ugyanis álmodtak egy merészet és egy korábban sosem látott koncepciót dolgoztak ki: egy májusi szombatra meginvitáltak minden itt végzett gazdászt. A nagyszabású eseményre több, mint 1500 öregdiák regisztrált, akik nagy számban meg is jelentek a rendezvényen - mintegy demonstrálva az óvári gazdászközösség összetartását. Új referencia teremtődött ezzel: mostantól ehhez kell mérni mindent, ha hetedhét országra szóló öregdiák-találkozót szeretne szervezni valaki.

Nagy Frigyes korábbi agrárminiszter és az 1993-ban végzett évfolyam. (Fotó: Magassy Soma)

Az éppen most valétáló firmák is jól érezték magukat a rendezvényen. (Fotó: Horváth Márton)

Persze ettől függetlenül is mondhatni: az öregdiák-közösség példaértékű Mosonmagyaróváron. Itt nincs különösebb szükség arra, hogy alumni hálózatot építsen valaki - az szervesen létezik magától is. Óvári gazdásznak lenni ugyanis nem csupán képzettség, hanem identitás is. Minderről Cseri Dávid, 2017 decemberében végzett állattenyésztő mérnök így fogalmazott portálunknak: „Kevesen mondhatják el, hogy ha a világ bármely pontján találkoznak valakivel és kiderül, hogy Óváron végeztek, onnantól fogva testvérként tekintenek egymásra. Kortól, származástól, pozíciótól függetlenül. Ez a szellemiség, ez a mentalitás 200 éve jelen van” – mondta Dávid.

Ha az óvári „szív” eredete után nyomozunk, egészen a selmeci hagyományokig kell visszamennünk. A gazdászoknak ez az örökség ad egy, még a gazdásztársadalmon belül is jól megfogható karaktert. Ahogy Nagy István miniszter is említette: „Mindenki másnál a gazda szeme hizlalja a jószágot, nálunk a gazda verejtéke gyarapítja a vagyont. Tudomány és munka, ezt a kettőt tanultuk meg az akadémián” – mutatott rá az óvári attitűdre. Ez a szakmai és emberi hozzáállás rajzolja meg az óvári gazdász, mint sajátos értelmiségi lét kontúrjait. Ettől lesz az évfolyamtalálkozó egy gigantikus családi összejövetel. Az óvári gazdászok népes családjának összejövetele.

Az találkozó egyik helyszíne a Várárok volt. (Fotó: Horváth Márton)

Az eseményt az imént idézett Nagy István agrárminiszter köszöntője nyitotta.

„Az egyetemünk sose volt egy nagy egyetem, de kis közösségként mégiscsak egy nagy családot alkotunk a magyar agráriumon belül” – emelte ki a térség országgyűlési képviselője, korábbi mosonmagyaróvári polgármester, aki maga is óvári gazdász. „Valahogy olyanok vagyunk, mint a fatörzsbe oltott ág, akik a magyar agráriumba szervesen beilleszkedtünk. Nincs olyan hely vagy terület az országban, ahol óvári gazdásszal ne találkoztam volna. Érzitek mekkora felelősség ez?” – tette fel a kérdést közönségének. Végül azt kérte a megjelentektől, ne felejtsék el sohasem, hogy honnan jöttek és hogy ehhez a közösséghez tartoznak. „Adja Isten, hogy az óvári gazdász a következő két évszázadban is olyan fogalom legyen, mint az elmúlt két évszázadban volt!” – mondta zárásként.

Dr. Szalka Éva, a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi karának dékánja rövid beszédében három rekordra hívta fel a figyelmet. Egyrészt a 200 éves Magyaróvári Akadémia Európa legidősebb agrár-felsőoktatási intézménye. Másrészt a Széchenyi István Egyetem a legdinamikusabban fejlődő egyetem Magyarországon. És végül, harmadrészt, európai szinten sincs olyan felsőoktatási intézmény, ahol egyszerre ennyi, az intézményben végzett volt és jelenlegi hallgatót össze tudtak hozni – jelentette ki.

A köszöntők sorában Dr. Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora következett. „Az elmúlt egy évben mindannyian jól éreztük magunkat. Alkalmat adott ez az egy év arra, hogy átgondoljuk a múltat, a jelent és a jövőt, ami előttünk áll. Adott egy belső tartást, egy lelki közösséget és sok-sok vidámságot, jókedvet. Azt gondolom, hogy méltó módon megünnepeltük ezt a jubileumot” – mondta a rektor.

Az Óvári Gazdászok Szövetsége nevében Fazekas Imre elnök is intézett pár szót a megjelentekhez, majd a kitüntetések átadására került sor. Bicentenáriumi Emlékérmet vehetett Dr. Nagy István agrárminiszter, a jelenleg legmagasabb rangban lévő óvári gazdász és elődje, a 80. születésnapját ünneplő Nagy Frigyes, „Frici bácsi” is. Elhangzott, hogy az óvári kar a rendszerváltás óta három agrárminisztert is adott az országnak. Ketten meg is jelentek a rendezvényen, egyedül Gergátz Elemér nem tudott részt venni egészségi okokra hivatkozva. „Üzenjünk Gergátz Elemér Úrnak is, hogy gyógyuljon meg minél gyorsabban és legközelebb tudjon megtisztelni bennünket jelenlétével” – fejezte ki jókívánságait Fazekas Imre.

Nagy István és Fazekas Imre a Bincentenáriumi Emlékéremmel és az emléklappal. (Fotó: Horváth Márton)

A hivatalos megnyitó után csak a szórakozás maradt hátra. Hamisítatlan vurstli-hangulatban lehetett része annak, aki eljött, a találkozó köré ugyanis egy komplett majális épült, sátorral, büfékkel, ahogy az ilyenkor dukál. Azokat, akik gyerekekkel, unokákkal érkeztek, felfújható ugrálóvár, nyúl-simogató, minigolf és egyéb játékok várták. A BK épületben egy intézménytörténeti kiállítást tekinthettek meg a látogatók, amelynek keretében az öregdiákok segítségét is kérték: azonosítsák be, kik szerepelnek az archív felvételeken, ezzel is segítve a kar krónikásainak munkáját.

Mindeközben önként jelentkező társaságok különböző ételeket főztek bográcsokban: gímszarvaspörkölttől kezdve gulyáson át lecsóig ezerféle finomsággal lehetett találkozni. Az 1993-ban végzett évfolyamé volt a legkülönlegesebb menü, ők 200 éves recept alapján gyömbéres-borsikafüves vaddisznóragut készítettek. Mindezeken túl természetesen különböző fellépők szórakoztatták a nagyérdeműt, végül este – azok számára, akik még bírták – közös nótázás volt a program.

Sokan voltak kíváncsiak az intézménytörténi kiállításra. (Fotó: Magassy Soma)

Ilyen és ehhez hasonló ételeket készítettek az évfolyamok. (Fotó: Horváth Márton)

Portálunk igyekezett minél több generációt megszólaltatni az öregdiákok közül. Elsőként az esemény korelnökével, a legidősebb élő óvári gazdásszal, a jövőre százéves Szuprics Vendel bácsival beszélgettünk, aki 1938-ban iratkozott be az alma materbe. „A mi évfolyamunkat a háború igénybe vette. Harmincketten végeztünk, de hatan nem jöttek vissza a frontról” – emlékezett vissza Vendel bácsi, aki hozzáfűzte: 10 éve nincs évfolyamtársa. Úgy fogalmazott, elhervadtak mellette.

„Én nem tudtam megválni Óvártól soha. Amikor tanultam, azért jártam ide, amikor dolgoztam, visszajöttem tanácsot kérni. A feleségem is itt végzett” – sorolta az őt ide kötő szálakat, majd folytatta. „Az unokám szerencsére elhoz, úgyhogy én minden alkalommal itt vagyok. Ha én nem vagyok itt, nem tartják meg az ünnepséget” – viccelődött. Elárulta: nagyon várja az őszt, mert akkor veheti át gránitdiplomáját.

Szuprics Vendel, az elnyűhetetlen óvári gazdász és unokája. (Fotó: Horváth Márton)

Dr. Magassy Dániel 1961-ben járta ki az akadémiát. A véres ’56-os óvári eseményeket csak hallomásból ismeri, a forradalom utáni évben kezdte a tanulmányait. Nagy szeretettel emlékszik vissza az itteni diákévekre. „Minden előadásra elmentünk, a tangazdaságban gyakorlaton vettünk részt. Voltunk tehenesek, fogatosok, kanászok, traktorosok… Korán keltünk, megszoktuk a kemény gazdászéletet. A vizsgaidőszak nehéz volt, a tanáraink irgalmatlanul buktattak… de évközben sosem háborgattak minket, zárthelyit írni sosem kellett. Szabadok voltunk. Sajnálom az unokámat, aki most egyetemre jár, neki újra meg újra zárthelyire kell mennie, állandó stressz alatt van” – mesélte nagy átéléssel.

Arról is kérdeztük a végül Győrben révbe ért gazdászt, tartja-e a kapcsolatot egykori évfolyamtársaival. A válasz pozitív volt. „Nekünk van egy különleges kis maffiánk. A neve az, hogy Óvári tizenkettek. A huszonöt éves találkozón döntöttük el, hogy jó volna sűrűbben találkozni, ezért összejöttünk egyik pannonhalmi barátunknál egy kocsmában. Mindenki eljött. Szigorú rendszabályokkal indítottuk a csapatot. Minden évben találkoztunk, nem maradt ki egyetlen esztendő sem, kivéve, amikor az egész évfolyam találkozott. Ajánlom az utánunk jövő generációknak, hogy csináljanak ilyet” – tanácsolta mindenkinek Dr. Magassy Dániel.

Utolsóként a legfiatalabb öregdiák nemzedéket is megtaláltuk Cseri Dávid személyében. Dávid is gyakran ápolja az egyetemi barátságokat. „Azt kell, hogy mondjam, sokkal szorosabban is, mint a középiskolai osztálytársaimmal. Vannak olyan események, mint a Gazdászbál, a Balekhét, amelyeknél mindig találkozok ismerős arcokkal” – fogalmazott.

Cseri Dávid és barátai. (Fotó: Horváth Márton)

Dávid úgy gondolja, az óvári karnak köszönheti, hogy lovasprogram referensként az agrárminisztériumban dolgozhat. „Mikor elsőéves hallgató voltam, a diáktársaim segítettek kiadni egy könyvet, ami a Szigetközről és a mezőgazdaságról szólt. Innen jutottam el oda, hogy lovas szakkönyveket kezdtem el írni. Versenyeztem is díjugratásban, így még jobban el tudtam merülni a lovas kultúrában. Biztos vagyok benne, hogy nem léptem volna erre az útra, ha máshova megyek egyetemre. Akkor most nem lenne olyan munkám, amit minden nap boldogan végzek” – jelentette ki.

Az eseménnyel egy időben tartották a végzős évfolyam valétálását is. A program este fáklyás felvonulással, majd a ballagók jól megérdemelt mulatságával zárult.

A nap a valétálók fáklyás felvonulásával végződött. (Fotó: Magassy Soma)