Zita az érettségi után Tatabányán tanult tovább, az Edutus Egyetemet akkoriban még Modern Üzleti Tanulmányok Főiskolájának hívták. Megszületett közben az első gyermekük, külön költöztek a szülőktől, dolgoznia is kellett a tanulmányok mellett, édesanyja pedig megbetegedett. Nagyon sok minden történt egyszerre, végül már nem tudott annyi energiát fektetni a tanulmányaiba, amennyit szeretett volna, ezért kényszerűen otthagyta a főiskolát.

Páli Zita másodéves, nappali tagozatos hallgató az egyetemen – és háromgyermekes anyuka. Fotó: Májer Csaba József

Jelenleg Komáromban élnek. Férje három műszakban dolgozik az Audiban. Három gyermekük tizennégy, hat és négyéves. Szerette volna folytatni a felsőfokú tanulmányait, de mindig közbejött valami, időről-időre másra kellett összpontosítania továbbra is.

„Aztán ahogy múltak az évek, rádöbbentem, hogy a jelenlegi végzettségemmel nem fogok olyan állást kapni, amilyet szeretnék. Ez a felismerés terelt vissza végül az iskolapadba. Eleinte nem is gondoltam rá, hogy a győri egyetemre jöjjek, főleg nem a nappali tagozatra, aztán úgy gondoltam, hogy mégiscsak megpróbálom. Régóta érdekel a munkaügy és a HR, itt pedig pontosan ezeken a területeken képezhetem tovább magam. Mivel megfelelő munkahelyet nem találtam, szabad voltam, ezért jöhetett szóba a nappali tagozat, és gyakorlatilag ez most a főállásom” – mondja Zita, és ki is fejti, hogy mit jelent mindez.

Hogyan lehet három gyerek mellett nappali tagozaton tanulni? Zita szerint úgy, ahogyan dolgozni is. Néha nehéz, de egyébként nincs nagy különbség a kettő között, sőt, a tanulás talán kicsit kötetlenebb is. Majdnem olyan, mintha egy egyszemélyes vállalkozásban dolgozna. A saját elvárásainak kell megfelelnie, a saját célkitűzéseit teljesíti.

„Vice versa próbálunk segíteni egymásnak a férjemmel. Nagyon kimerítő a munkája, és az ideje nagy részét el is veszi, ezért próbálok olyan teendőket is ellátni a családban, ami hagyományos felosztásban talán férfidolog lenne. Viszont ő is besegít olyankor, amikor erre szükségem van, ha menni kell például a gyerekekért. Kölcsönös segítséggel tudunk előre jutni, egymás nélkül nem menne a dolog” – vallja Zita, aki nem egy „Háromgyerekes anyuka vagyok, ilyen bánásmódot kérek” feliratú táblával a nyakában kezdte a győri egyetemet. Aki rákérdezett, vagy felvette vele a kapcsolatot a közösségi médián keresztül, megismerhette persze a családi hátterét is, de sosem tolta ezt pajzsként maga előtt a campuson.

Zita nagylánya most kisgimnazista. Ugyanakkor kezdte a hatosztályos képzést Komáromban, amikor édesanyja a győri egyetemet. Nagyon lelkes volt, tetszett neki, hogy együtt kezdik új tanulmányaikat anyukájával. A kicsik még nem ilyen toleránsak, ezért bizony elkelnek az olyan nyugodtabb időszakok, amikor édesanyjuk készülni tud a vizsgákra. Ezek pedig a korai reggelek, vagy az éjszakák, amikor már, vagy amikor még alszanak, vagy éppen óvodában vannak.

Zita férje három gyermekükkel.

„Bejöttek a számításaim a Széchenyi-egyetemen, sőt, a tapasztalatok felül is múlják a várakozásaimat. Olyan intenzitással persze nem tudok részt a hallgatói, egyetemi életben, mint az átlagos diákok. Igaz, közülük is többen dolgoznak a tanulmányaik mellett, vagyis félig-meddig hasonló cipőben járnak, mint én. Programokon részt venni, bulizni már nem fér bele az időmbe. Azért így is jó kapcsolatokat tartok fenn a szaktársaimmal” – mondja Zita. Szerinte semmivel sem bonyolultam három gyerekkel továbbtanulni, mint dolgozni. És nem is a gyerekek száma, hanem a kora a döntő. Amíg kicsik, munka mellett is nehéz megtalálni az egyensúlyt.

„Tudom, mert végigcsináltam magam is. A gyerekek hajlamosak összeszedni minden, a bölcsődékben és óvodákban megjelenő felsőlégúti nyavalyát. Ilyenkor nem lehet közösségbe vinni őket. Mindegy, hány gyereked van, ha otthon kell maradnod velük, mert megbetegedtek, ahhoz empatikus, rugalmasságra képes, megértő munkaadó is kell. Különben rendszeressé válnak a munkahelyi feszültségek, konfliktusok. Főleg, ha nincs ott a második szomszédban a nagymama, aki besegíthetne” – világít rá Zita, aki ha végez, a szakmájában, vagyis a munkaügyi, HR-területen szeretne elhelyezkedni. Kellő empátiát magába gyűjtve ahhoz, hogy át tudja érezni a kisgyermekes munkavállalók élethelyzetét.