Egy rendszerváltó életrajza
A közelmúltban mutatták be Győrött Bihari Mihály életrajzi kötetét. A sok szálon futó könyv olyan ember életéről, elveiről és nézeteiről szól, aki a rendszerváltás egyik főszereplőjeként, jogtudósként, programalkotóként, az Alkotmánybíróság elnökeként egyaránt sokat tett a parlamentáris demokráciáért, a jogbiztonságért, és elévülhetetlen érdemeket szerzett a jogi és politológiai felsőoktatásban, így a győri egyetem állam- és jogtudományi karának létrejöttében is.

A Széchenyi István Egyetem hangversenytermében tartott rendezvény a budapesti után Sereg András könyvének második bemutatója volt, ami nem véletlen. Bihari Mihály tudományos munkássága és családi kapcsolatai révén több szállal kapcsolódik Győrhöz és Mosonszentmiklóshoz. A Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar létrejöttében döntő érdemeket szerzett, ma is egyetemi tanára és szakfelelőse, fejlődésének aktív alakítója. Dr. Szalay Gyula dékán a másfél évtizedes munkakapcsolatra és barátságra emlékezve életpályájára Pál apostol szavait idézte: "Ama nemes harcot megharcoltam". Dr. Kukorelli István, a győri egyetem tanszékvezető professzora foglalta össze az eddigi életművet, kiemelve: egy diktatúrában is van lehetőség elkerülni az elvtelen igazodást, és az intézményalapító, programadó, a helyzetet tökéletesen átlátó reformer a bibói tízparancsolat szellemében szólt, ha szólni kellett. Mint mondta, negyven év tapasztalata, és közel háromezer, közösen aláírt alkotmánybírósági határozat alapján állíthatja: a könyv őszinte, tényszerű és hiteles.

A kötet a nagyszülői, szülői életutak, a karcagi református gyökerek, a felnőtté válást nagyban elősegítő fővárosi kárpitosműhely bemutatásával indul, ahol Bihari Mihály megismerkedett az egyszerű emberek reális gondolkodásával és mindennapi életük nehézségeivel. Munka mellett végzett középiskolai tanulmányai után jelentkezett a budapesti jogi kar nappali tagozatára. A gyorsan emelkedő egyetemi, tudományos, kulturális és minisztériumi pályafutás fejezeteiből megismerjük a korszak számos vezető tudósát, művészét és politikusát. Ez a rész föltárja a Kádár-rendszer kívülálló számára láthatatlan belső működési mechanizmusait, érdekes adalékokkal szolgálva a főszereplőkről. Idővel elérkezünk a magyar politológiai oktatás megszervezéséhez, majd a lakitelki találkozóhoz, a rendszerváltás első eseményeihez. A következő évek alapos bemutatásából természetesen nem marad ki az emlékezetes 1988-as pártból kizárás, majd a rendszerváltás mozgalmaiban (Új Márciusi Front, Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, Bajcsy-Zsilinszky Társaság) betöltött szerep, és az MDF, MSZDP létrejöttét segítő programalkotói, szervezői munkásság. Törekvései az MSZMP radikális reformtörekvéseiben is megjelentek, például az általa kidolgozott 1989-es Demokrácia-csomagtervben, amelyet Pozsgay Imre kormányzati munkatervként terjesztett a parlament elé. A következő húsz évből főként az oktatásszervezői és alkotmánybírói munkára összpontosul a szerző figyelme, de ez nem jelenti azt, hogy csupán száraz, tudományos szöveget kapnánk. A közelmúlt eseményei közül például részletesen szerepelnek a Gyurcsány-csomaggal kapcsolatos alkotmánybírósági döntések, azok háttere és módszertana, a jogi kérdések rövid magyarázatával együtt. Azt pedig egy közel sem teljes lista alapján is könnyű belátni, hogy az Alkotmánybíróság a mindennapi életet befolyásoló alapkérdésekben nyilvánított véleményt: eutanázia, gyűlöletbeszéd, halálbüntetés, kárpótlás, adók alkotmányossága, népszavazások, művi meddővé tétel, felsőoktatási autonómia, költségvetési törvény, kormányprogram, gyülekezési jog, pártfinanszírozás...
Egyetérthetünk Vilhelm Józseffel, a kötetet gondozó Korona Kiadó igazgatójával: a könyv izgalmas olvasmány az elmúlt évtizedekről, nem csak jogi szakembereknek. Napjaink közéletét látva biztosak lehetünk abban, hogy a társadalomtudós, közíró, alkotmánybíró Bihari Mihály életrajzi kötete megjelenik még bővített kiadásban, érdeklődésre számot tartó, új fejezetekkel.

"Akikkel együtt, ugyanazért léptünk"
- Amikor kizárták a pártból, 45 évesen karrierje delén állt. Hogyan élte meg, hogy derékba törhet a pályafutása, egzisztenciája?
- Nagyon sokat köszönhetek feleségemnek, aki mindig, mindenben mellettem állt, és ha kellett, óvatosságra intett. Nem véletlenül: ott volt, amikor Horn Gyulának kellett lecsapnom a telefont, és tudott a vitákról, a küzdelmekről. Voltak előzmények. Az úgynevezett százak levele 1987 szeptemberében, a Grósz-kormány programjának elfogadása előtt és az Új Márciusi Front megalakulása. A száz aláíró közül tizenketten voltunk párttagok, és mindenki ellen eljárást indított a Központi Ellenőrző Bizottság (KEB). Akkor már rengeteg előadást tartottam Gombár Csabával, Hankiss Elemérrel, Lengyel Lászlóval és Kéri Lászlóval, hetente három-négy helyen is. A televízió Tudósklub-adásait több százezren követték, és nézeteink miatt rendszeresek voltak a feljelentések, a többhetes szilenciumok. Ezután kerültünk az MSZMP inkvizítorai elé. Éppen egy külföldi konferencián voltam, amikor hajnalban becsöngetett hozzánk a motoros futár a kizárási határozattal. A tértivevényt a feleségemnek kellett aláírnia. Valóban nem voltak könnyű napok. Az akkori szokás szerint utána kirúgták az embert a munkahelyéről. Ez az én esetemben végül az egyetemi vezetők védelmének köszönhetően nem történt meg.
- Az inkvizíciós hasonlatnál maradva: nem kínálták föl, hogy nyilvánosan vonja vissza a nézeteit?
- Késő lett volna. Több mint egy évtizede hirdettem a legkülönfélébb fórumokon a politikai reformok és a szabad piacgazdaság eszméit, a bolsevik típusú egypártrendszer tarthatatlanságát. Egyértelmű volt, hogy a szovjet típusú állam kereteit tágítani nem érdemes, rendszerváltoztatásra van szükség. A pártokrácia helyett működő parlamentre, versengő pártokra, szólás- és véleményszabadságra. Egész addigi munkásságommal fordulok szembe, ha ezt megtagadom, ami egyáltalán nem állt szándékomban. Ma is egyetértek Csoóri Sándorral: "Az értelmiség legfontosabb feladata a jelen helyzetben a felismert és a kimondott igazságok közti különbség csökkentése." A kimondhatóság határainak tágítása – ez volt akkor egy közíró feladata. A folyamat végső állomásaként a pártnak 1988 áprilisára nem maradt más lehetősége, mint a kizárás – a saját szabályrendszere alapján teljesen logikusan. Ezzel jót is tettek: a kizárás után Bíró Zoltánnal, Király Zoltánnal és Lengyel Lászlóval még több helyre hívtak meg bennünket. Egy hónappal később a párt országos értekezlete megsemmisítette a kizárási határozatot, de mind a négyen kijelentettük, hogy többé nem leszünk az MSZMP tagjai. Aztán a kilencvenes években sokan mondták magukat reformernek, nekik néha megemlítettem: nem sokunknak van papírja arról, hogy bontottuk a rendszert...
- Miként alakult ki gondolkodásának tengelye, a nemzeti érzületű szociáldemokrata elkötelezettség?
- Már fiatalon megtanultam az elesettek, szegények melletti kiállást, amit nevezhetünk szociáldemokrata gondolkodásnak. A nemzeti érzéseket, ahogyan az országban csaknem mindenki, az anyatejjel szívtam magamba. A politikában csak egyetlen pártnak voltam tagja. A '70-es évek elején az MSZMP-n belül létezett egy progresszív erő a társadalom és a rendszer megreformálására, és úgy tűnt, ezért a párton belül többet lehet tenni. Akkori professzoraim, tanáraim hívására léptem be, akik megértették velem, hogy személyi kérdésekben, tantervi reformokban csak így lehet előrelépni.
- A rendszerváltás éveiben nagyon sok politikai csoport munkájában vett részt.
- Az MDF-nek csak addig voltam a tagja, amíg mozgalom volt, a pártba már nem léptem be, az egyetemi munka fontosabb volt számomra, mint a politika. Az MSZP parlamenti frakciójának 1992-től voltam tagja, párton kívüliként. Az újjáalakuló MSZDP-nek ideiglenes országos főtitkára voltam, kidolgoztam a programot, melyhez a modern nyugati szociáldemokrácia vezéralakjai, Olof Palme, Willy Brandt, Bruno Kreisky víziói vezettek, az ő szellemiségüket vettem alapul. Az 1989. február 22-i, különös vezetőségi gyűlésen szakítottam a párttal. Sok kártékony elem került akkor a jó szándékú alapítók közé. Nem véletlenül: az MSZMP számára akkor a legnagyobb kihívás egy valódi, modern, szociáldemokrata tradíciókat őrző párt lett volna.
- Most ismét alkotmánybíró, másodszor is jelölték, de nem ugyanazok.
- Igen, 1999-ben az MSZP jelölt, amit a Fidesz is megszavazott, most a Fidesz jelölt, és ezt a szocialistákon kívül mindenki elfogadta. Ebben a kérdésben a pártpolitikának nem tulajdonítok főszerepet, szakmai megbízatásnak tekintem, amit a legjobb képességeim szerint kell ellátnom.

A győri egyetemért
A győri jogászképzés megszervezésére 1992-ben kérte föl a győri főiskola akkori főigazgatója (ma a Széchenyi-egyetem rektora), dr. Szekeres Tamás. Győrben – az ELTE Állam és Jogtudományi Karával kötött együttműködési megállapodás alapján – 1995-ben indult a jogtudományi képzés, amit a Széchenyi István Egyetem 2002-től már saját jogán folytatott.

Névjegy
Bihari Mihály magyar jogász, politológus, egyetemi tanár, a politikatudományok akadémiai doktora. A magyar politológia-oktatás egyik megszervezője, a politikai rendszerek neves kutatója. 1999 és 2008 között és 2010-től Alkotmánybíróság tagja, 2005-2008-ban elnöke. 1994 és 1998 között országgyűlési képviselő. Főbb publikációi: Reform és demokrácia (1990), Demokratikus út a szabadsághoz (1990), Politológia (Pokol Bélával, egyetemi tankönyv, 1992-2009), Magyar politika 1944-2004 (2005).

A szerző
Sereg András: Bihari professzorhoz közel három évtizedes barátság fűz, és mesteremnek mondhatom: a ’80-as évektől joghallgatóként, majd jogászként ismertem, az Alkotmánybíróságon a főnököm volt. Mindezek ellenére az interjúk során értek meglepetések. A kötet kronologikus sorrendben halad, tele érdekes kitérőkkel. Ilyen például a nyolcvanas években készült "Én is jártam Isonzónál" című film, melynek dramaturgja volt, és nagyapja háborús történetei révén személyes élményekkel gazdagította. A könyvben a politika az a felszín, amelyen búvópatakként áramlik át a személyes sors.