Bevezetés

Tisztelt Hallgató!

Az oktatásért felelős miniszter döntése alapján az Apáczai Csere János Kar, valamint a Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar a Nyugat-magyarországi Egyetemből kiváltak, és a Széchenyi István Egyetem szervezetébe olvadtak be jogutódlással 2016. január 1. hatállyal.

2016. január 1. a képzések, dolgozók, ingatlanok átvételének dátuma. Azért, hogy az átmenet a vizsgaidőszakban (elsősorban a végzősöknek) ne okozzon fennakadást, Önök 2016. február 1. napjával kerülnek hallgatói jogviszonyba a Széchenyi István Egyetemmel. Januárban a korábbi jogviszonyuk folyamatos marad.

Az integrációs tárgyalások során a Hallgatói Önkormányzat bevonásával közösen arra törekedett az Egyetem, hogy a már meglévő szabályait, folyamatait úgy vezesse be az új karokon, hogy azok hallgatóit a tanulmányaik során hátrány ne érhesse.

Az alábbiakban kollégáimmal közösen egy rövid összefoglalót készítettünk, amely segíti Önöket a Széchenyi István Egyetemen való tájékozódásban, a hallgatói életük szervezésében.

A tanulmányi kérdésekkel kapcsolatban a Tanulmányi Osztálytól, illetve az illetékes Dékáni Hivataloktól kaphatak tájékoztatást. A tanulmányi ügyintézőik elérhetősége változatlan.

További sikeres tanulmányokat kívánok a Széchenyi István Egyetem vezetése nevében!

Győr, 2016.01.06.

Dr. Kovács Zsolt
főigazgató