A győri egyetemen nemcsak intézményes formában jelenik meg a társadalmi felelősségvállalás. Az egyetemi polgárok civilként, magánemberként is gyakran a bajbajutottak, rászorulók mellé állnak. Legyenek azok embertársaik, vagy akár a környezetükhöz tartozó állatok. Sinkó Lilla, a Pályázati Iroda igazgatási ügyintézője a Győri Állatmenhelynek gyűjt a campuson.

Sinkó Lilla a Győri Állatmanhelynek gyűjt, ahol száznyolcvan kutya vár szerető gazdira.

Lilla története a jótékonysági kampányon túl is olyan különleges, hogy joggal kelti fel a nyilvánosság figyelmét. A fiatal lány bő egy éve gondolt egy nagyot, és egyedi stílusú gasztroblogot hozott létre az Instagramon. A sinli food (https://www.instagram.com/sinli_food/?hl=hu) a főzést, a tálalást és az ételfotózást együttesen emeli művészi szintre. Ez alatt a rövid idő alatt már több mint tízezer követője lett. Nem csoda, az által elkészített, igényesen tálalt és fotózott ételek valóban élményt és persze ötleteket is adnak a felhasználóknak. Naponta esténként több órát, a vasárnapokat szinte teljes egészében a blognak szánja, a fotók különlegességét pedig az adja, hogy mobiltelefonnal készíti nagy gondossággal azokat úgy, hogy soha nem tanulta a fotográfusi mesterséget.

„Ha már egyszer ilyen jelentős közösség csoportosult a blog köré, szerettem volna bevonni a követőket egy kis jótékonysági akcióba. A segíteni akarás hozzám tartozik. Ilyen volt az életem, hogy adtam-kaptam, de mindig, és olyan karitatív akciót kerestem, ami nem visel meg túlságosan” – kezd a történetébe Lilla, akiről első ránézésre árulkodik, hogy nagyon empatikus, érzékeny lélek. A gyerekek szenvedését például nem tudja feldolgozni, már az is nagyon megviseli, ha beszélnie kell erről. A betegségeket pedig nem akarta bevonzani az életébe. Ezért döntött az elhagyott házi kedvencek mellett. Azonban rá kellett jönnie, hogy az Insta nem ideális közeg a gyűjtésre, ezért szeretné kiterjeszteni az akciót az egyetemi polgárság állatszerető tagjai köré is.

„Nekünk is van otthon két macskánk, Lucky és Toto. Olyanok, mintha a gyerekeink lennének. Úgy is beszélünk velük, hogy menj oda apádhoz, gyere anyádhoz. Lucky és Toto tejben-vajban fürdik, az állatmenhelyre azonban szomorú sorsú kutyusok, cicák is kerülnek. Amikor először odalátogattam, azt hittem, nagyon meg fog viselni az a miliő, de láttam, hogy az önkéntesek milyen szeretettel bánnak velük, és megkönnyebbültem. Nagyobb odafigyelést kapnak ott az állatok, mint egy-két családi háznál, ahol láncon tartják a kutyát, néha odadobnak eléje valamit, de kettőt nem szólnak hozzá. Felfoghatatlan, hogy milyen gazdák vannak. Leadják, gyakorlatilag kidobják ötéves kutyájukat, mert egyszer csak úgy döntenek, hogy vesznek helyette egy új kölyköt. Vagy a menhelyre kerül a nyolcéves kedvenc, mert jön a családba a baba. Azt megértem persze, hogy ha meghal a gazdi, a hozzátartozók nem akarják felvállalni a kutyus vagy a cica gondozását, de ez is nagyon szomorú történet az állatok szempontjából is” – mondja Lilla, és hozzáteszi, hogy száznyolcvan kutya vár gazdira jelenleg is a menhelyen, nem is beszélve a cicákról.

Az ő komfortjukat szeretné javítani az egyetemi polgárok segítségével. Takarítószereket, játékokat is várnak a menhelyen, de aminek leginkább örülnének, az a kölyökkutya eledel és cicaalom. Nem kell nagy mennyiségre gondolkodni, egy-egy konzerv már nagy segítség. Ha bekopognak május közepéig az IG 102-es irodába, megismerhetik az életvidám Lillát, és vihetnek magukkal egy-egy kutyaeledelt, vagy macskaalmot. „Sinli” továbbítani fogja a menhelyre.