A Széchenyi István Egyetem csapata nyerte meg a lengyelországi jégkorongtornát

Jelentős sikert ért el a Széchenyi István Egyetem jégkorongcsapata, az UNI Győr ETO HC, amely megnyerte az EUHL (Európai Egyetemi Jégkorongliga) keretében tartott III. Malopolska Winter Cup tornát Lengyelországban. A gárda az első mérkőzésen rögtön a házigazdával, az UHT Sabers-szel csapott össze és aratott 6–4-es győzelmet. Érdekesség, hogy a lengyel együttesben pályára lépett a légiósként ebben a szezonban Lengyelországban játszó Vadócz Bendegúz is.

A második találkozón a szlovákiai Philosophers Nitra volt az ellenfél, amellyel az előző szezonban kiélezett párharcot vívtak a győriek. Ezúttal viszont kérdés sem merült fel, ki viszi el a három pontot, mert 13–3 lett a végeredmény a magyar csapat javára.

Az utolsó meccsen az EUHL tavalyi második helyezettje, a szintén szlovákiai Gladiators Trencin gárdája következett. Velük már az idei idényben is találkozott az UNI Győr ETO HC, s akkor hazai pályán kikapott 5–3-ra. Most egy 6–1-es győzelemmel sikerült a visszavágás. Ez egyúttal a torna első helyét is jelentette, amelynek értékét növeli, hogy magyar egyetemi csapat még soha nyert ilyen kupát az EUHL fennállása óta.

lengyel_hokitorna (1).jpg

Megállíthatatlan volt a Széchenyi István Egyetem hokicsapata a lengyelországi tornán. (Fotó: UNI Győr ETO HC)