„Itt tudnék lenni egész nap!” – egy tízévesforma fiú kiált fel, mikor – nyilván a sűrű program szorításában - a tanítóját követve sietnek egyik helyszínről a másikra. Ha az ember nem látná a saját szemével, el sem hinné: igen, tényleg ennyire élvezik a gyerekek a Kutatók Éjszakáját.

Szeptember végén, ha csak egy estére is, de bebizonyosodik: a tudomány izgalmas, átélhető, sőt, élvezhető dolog. A félelmetesnek tűnő többemeletes képletek színes-szagos papírba csomagolva bemutató animációvá szelídülnek; a száraz elméleti értekezések ügyesen fűszerezve, szépen tálalva közérthető formában fogyaszthatóak; a kémcsövekkel és közlekedőedényekkel járkáló köpenyes kutatók pedig maguknak való, elefántcsonttoronyba zárkózó zord tanerőből szerethető, hús-vér emberekké változnak, akikkel szívesen leülnénk meginni valamit.

A gyerekek nagyon jól érezték magukat a különböző programokon. (Fotó: Májer Csaba József)

Az idei Kutatók Éjszakája a Széchenyi István Egyetemen két helyszínen, Győrben és Mosonmagyaróváron zajlott. Alapvetően három különböző programtípussal találkozhatott az, aki ellátogatott a campusra: a Kiskutatók Akadályversenye c. állomáspontos-vetélkedővel, nyílt előadásokkal és kiegészítő programokkal (laborlátogatások, standok, aktivitások, csillagvizsgálás, és így tovább). Mazsolázzunk a programok közül!

A Kiskutatók Akadályversenye egy 20 állomáspontból álló vetélkedő iskolásokból álló csapatok számára. A résztvevőket korosztályokra bontották, így a kicsik a kicsikkel, a nagyok a nagyokkal mérhették össze az erejüket. A kiskutatók mindegyik pontnál egy-egy feladattal találkoztak, amelyet teljesítve pontokat szerezhettek. Sok helyszínen a játék mellett némi előadás illetve bemutató is várta őket. A program záróakkordja és egyben csúcspontja az eredményhirdetés vége, amikor is a gyerekek ünnepélyesen feldobják a süvegjüket, jelezve, hogy véget értek a „tanulmányaik”.

Felrepültek a süvegek az eredményhirdetés végén. (Fotó: Bradics Péter)

Az előadások már kevésbé a gyerekeknek, jóval inkább a középiskolásoknak illetve a még idősebbeknek szóltak. A sorok között sok öregdiákot is észrevehetett a figyelmes szempár, jópáran visszalátogattak az alma mater falai közé. A palettából mindenki kedvére mazsolázhatott: volt zenei, közgazdasági, társadalomtudományi, egészségügyi, informatikai és fizikai téma is.

A legnagyobb érdeklődés Dr. Horváth András „A fizika nyitott kérdései – avagy mit kutat Sheldon Cooper?” c. előadását övezte. Zsúfolásig megtelt az A1-es előadó. (Mindez borítékolható volt, hiszen a fizika és az Agymenők sorozat összekapcsolása két amúgy is népszerű topikot olvaszt össze és ez a tökéletes robbanó keverék valóban ellenállhatatlannak bizonyult.) A fizikus rutinos előadó már a Kutatók Éjszakáján, az utóbbi 5 évben nem hiányzott a neve a programból. (Ezt egyébként rajta kívül csak Dr. Tóth Péter mondhatja el magáról, aki szintén biztos pont szokott lenni évről-évre, idén azonban igazoltan hiányzik, mivel egy másik előadásra készül). Vajon miért ad elő újra és újra?

„Fontos, hogy az embereket megismertessük a tudomány eredményeivel. Panaszkodunk arra, hogy kevesen választják a természettudományos illetve műszaki pályákat. Hát itt lehet tenni azért, hogy a középiskolások vagy akár a nagymamák is megszeressék.” – fejtegeti az esemény létjogosultságát a Dr. Horváth András, majd hozzáteszi, sok energiát bele kell ölni egy előadás elkészítésébe, de megéri. Ráadásul szeret tanítani. „Az egyetemi életből azt szeretem legjobban, amikor előadni kell. A ZH-javítás már nem annyira kedves a szívemnek, a tanácsüléseket sem élvezem túlságosan.” – mondja nevetve.

Live long and prosper - a Star Trek-ből ismert kézjellel köszönt el az előadása végén Dr. Horváth András. (Fotó: Horváth Márton)

Térjünk át a kiegészítő programokra! Kismillió lehetőség közül választhatott az, aki a péntek estéjét a campuson tervezte eltölteni. A Belső Égésű Motorok Tanszék az egyetem zászlóshajójaként egymaga 6 aktivitással is megjelent, melyeket a SZEngine csapat tagjai prezentáltak a megjelenteknek. Meglehetősen impozáns látványt nyújtott a terem közepén a piros Audi TT felhajtott motorháztetővel, de népszerű volt a digitális mikroszkóp is, amelynek segítségével a saját hajszálunkat kolbásznyi vastagságban lehetett megvizsgálni. Többek között – a teljesség igény nélkül - volt még perszimuláció a Deák-teremben (J épület), távcsöves bemutató az Új-Tudás Tér előtti füves területen vagy éppen az ÚT-114-be ugorhattunk be egy rövid (és ingyenes) egészségügyi tesztre.

Mint a kiragadott példákból is látható, bőven volt lehetőség ismerkedni az egyetemmel, a tudománnyal ezeken a programokon, de kár lenne tagadni, hogy a blokk legjobban várt és leglátványosabb eseménye a Tészta- és Papírhídépítő Verseny volt. A megmérettetés két nagy részre osztható: a tésztahídépítő csapatok a már korábban elkészült alkotásaikat mutatják be és vetik terheléses teszt alá, miközben a helyszínen regisztrált csapatoknak van körülbelül egy-másfél órája, hogy a lehető legstabilabb papírhídjaikat „megépítsék” (a végén aztán természetesen ezeket is próbára teszik).

És hogy mi is az érdekes ebben az egészben, ha szimplán közönségként követjük az eseményeket? Egyrészt elképesztően izgalmas, hogy ezek az impozáns és robosztus, igazi hidakat formáló tésztaépítmények mennyire bírják a súlyokat. Mindenki rágja a körmét, hogy vajon melyik lesz az a statikailag gyenge pont, ahol végül megadja magát az objektum. Másrészt van valami be nem vallott élvezet abban, hogy látunk valamit romba dőlni és titkon mindenki ezt a pillanatot várja. Ugyanakkor aki bepillantást szeretne nyerni az építőmérnöki szakmába vagy akár a csapatok munkájába, ő is kiválóan érezheti magát.

A híd eltört, de a győzelem meglett: 16,6 kg-ot bírt a szerkezet (lásd a keretes írást lentebb). (Fotó: Májer Csaba József)

Pál Rebeka gazdálkodás és menedzsment szakos hallgatóként vett részt a rendezvényen. A csapatával egy papírhídat készítettek, mellyel végül a középmezőnyben végeztek. Most először csináltak ilyet. „Alapvetően szervezőként jöttem, csak a szabadidőmben benéztem egyet a tésztahíd lerombolásra. Ekkor kihirdették, hogy papírból is lesz hídépítő verseny, aztán a többi kollegám úgy gondolta, hogy induljunk el, ha már itt vagyunk.” – meséli Rebeka, kiemelve, hogy egyetlen „szakmabeli” sem volt a csapatukban. „Az elején kaptunk 15 papírlapot. Azt gondoltuk, ezt nem is lehet megcsinálni… Végül azért nekiálltunk. Mondták a többiek, hogy minden évben a hengerforma nyeri versenyt. Ez azt jelenti, hogy sok hengert összegurítanak és ezeket stabilizálják a végén. Mi mégis a harmonikaformát választottuk. Ahhoz képest, hogy első próbálkozásunk volt, elégedett vagyok az eredménnyel.” – mondja a lány, hangsúlyozva, hogy a versenyt nem feltétlenül csak építészek nyerhetik meg, mindenkinek van esélye. „Szerintem jövőre sok idei csapatot fogok látni itt újra. Én biztosan indulok megint.” – így summáz Rebeka és alighanem ez mindent elmond a rendezvény hangulatáról és az itt szerzett élményekről.

Zárásként annyit érdemes még megjegyezni, hogy bár Kutatók Éjszakája csak egyszer van egy évben, de érdekes előadások, izgalmas programok és gyerekeknek szóló aktivitások folyamatosan megtalálhatók az eseménynaptárban, valamint a Mobilis kiállítóterein. Akinek nem volt elég ez az egy este és a koncentrátum elfogyasztása után még repetázna, figyelje a programokat az egyetem oldalán illetve a Facebookon, biztosan talál kedvére valót.

A győztes tésztahídról

A „Fáci” becenevű hídjával megvédte címét a Bak Mátyás-Kiss Kornél-Klein Fanni-Major Roland-Schram Erik ötösfogat. A csapat ugyanazzal a koncepcióval nyert, mint tavaly, azóta csak javítottak rajta. A 980 grammos építményük végül 16,6 kilogrammot bírt ki.