(Forrás: Diplomata Magazin, 2008/1.)

A Magyar Tudományos Akadémiai doktora, a győri Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Karának dékánja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának Távközlési és Médiainformatikai Tanszékén is tanít. A Máltai és több más lovagrend tagja, a Savoyai királyi ház magyarországi delegátusa. Hobbija a könyvgyűjtés és a vadászat.
Mindezt Dr. Kóczy T. László professzorról tudtam meg a beszélgetés előtt.

- Professzor úr szereti a matematikát?
- Igen, már gyermekkoromban is szakmai érdeklődésem középpontjában volt, hiszen a ma is világhíres Fazekas Gimnáziumba jártam, matematika tagozatra.

- Hogyan jutott el az egyetemi padokból a professzori székig?
- Egyszerűen, hiszen szívesen csinálom, amivel foglalkozom. Szeretek kutatni, oktatni. Magyarországon bonyolult tudományos minősítési rendszer van, és az én szakmai életem alatt még bonyolultabb fokozatokon keresztül kellett eljutni a professzori titulusig, hiszen közben megváltoztak a minősítések. Mindezeken végigmentem. Az összes megszerezhető tudományos címet és fokozatot megszereztem. Azt hiszem, nincs a világon még egy olyan ország, ahol ennyiféle doktorátussal dicsekedhet valaki. Az az igazság, hogy először Japánban neveztek ki professzornak, majd csak ezt követte a magyarországi professzori cím.

- Nagy kihívás volt a győri egyetem?
- A győri intézmény különleges, hiszen Magyarország legfiatalabb egyeteme. Valaha Közlekedési és Távközlési Főiskola volt, később felvette Széchenyi István nevét, és az egyetemek-főiskolák integrációja során sok minden egyéb is csatlakozott hozzá. 2002. január 1-jén teljes jogú egyetemi rangot kapott. Ma már jogász és közgazdász képzés is folyik a falai között. Van zeneművészeti, valamint egészségügyi és szociális intézete is. Csak a bölcsészkar van gyengébben reprezentálva, bár van egy nemzetközi kommunikációs szak, de ez a közgazdasági karon belül foglal helyet. Az egyetemalapítás előtt Keresztes Péter, a főiskola utolsó igazgatója meghívott, hogy az újonnan alakuló intézményben dékánként vegyem át a Műszaki Tudományi Kar vezetését. Ez fél év múlva bekövetkezett, és most már másodszor megválasztva, igyekszem a kart a kollégáim segítségével minél jobb eredmények felé terelgetni. Elértük, hogy a hallgatói érdeklődés és a felvételi jelentkezési számok szempontjából az ország százötven-kétszáz kara között a nyolcadik helyen állunk. Szinte csak a budapestiek előznek meg.

- A bokros teendők elvégzéséhez naponta hány órára lenne szüksége?
- Valószínű jóval több, mint huszonnégyre. Hiszen a Széchenyi egyetembeli megbízatásom is teljes embert kíván, De közben a Műegyetemen is szeretném megtartani a tevékenységeimet. Van néhány doktorandusom, akiket szívesen vezetek. Nincs könnyű helyzetem, mert közben számos nemzetközi tudományos szervezetnek vagyok tagja, sőt betöltök különböző vezetői funkciókat is. Tagja vagyok néhány tudományos folyóirat szerkesztő bizottságának. Mindezt nem panaszként mondom.

- Azt mondják, hogy Magyarországon nem minőségi, hanem mennyiségi képzés folyik, felhígultak az egyetemek. Ön szerint mennyire igaz ez?
- Nehéz erre válaszolni. Igaz is, meg nem is. A gond nem igazán az egyetemek felhígulásában, hanem az általános szemléletben van. Válságban van az értékrend. A fiatalság nem motivált abban, hogy elsősorban jó szakember legyen. Sokkal jobban érdekli őket, hogy megfelelő papírokkal, minél kisebb energia befektetésével szerezzék meg a diplomát. Míg egy nálunk tanuló, tandíjat fizető külföldi hallgató felháborodik, ha nem kapja meg a megfelelő magas szinvonalú előadásokat, addig a magyar diákok Győrben is gyakran jó hangulatban, esténként a sörözőket választják. Így nehéz felkészülni a zárthelyikre és és a vizsgákra.

- Van különbség a pesti és a vidéki diákok között?
- Ha a hallgatói átlagot tekintem, a pesti diákok felkészültsége, tudásszintje lényegesen jobb. Bár a különbség azért egyre csökken.

- A tanítás, a kutatás mellett szabadidejében mivel foglalkozik?
- Rengeteg tennivalóm és rengeteg érdeklődési területem van. Az egyik ilyen – ha már a Diplomata Magazin kérdez, elmondom, hiszen periférikusan érinti s diplomácia világát – úgy alakult, hogy kapcsolatba kerültem lovagrendekkel, illetve több olyan uralkodóházzal, amely ma már nincs trónon, de a nemzetközi életben mégiscsak komoly szerepet játszik. Ezek között van az olasz királyi család, a Savoyai Ház, amelynek Magyarországon jelenleg delegátusa vagyok. Ezenkívül könyveket gyűjtök, birtokomban van Magyarország legnagyobb genealógiai és heraldikai magánkönyvtára. Publigálgatok, tanulmányokat írok. Érdekel a vadászat, ami nagyon leköt. Élményt jelent számomra, hogy tiszta levegőn a szellő susogást hallgatva kapcsolódhatok ki.

- Melyik a leghíresebb trófeája?
- Híres trófeáim nincsenek. De van egy érmes szarvasagancsom. Kellemes élményként tartom számon, hogy egy szakmai konferencia után módom volt Afrikában vadászni és egy erős tehénantilop-bikát sikerült elejtenem.

- A közeljövőben mit tervez?
- Szeretném a munkát, a kutatásaimat folytatni, örülni, amikor tanítványaim sikereket érnek el, de nem utolsó sorban, többet együtt lenni a családommal.