„Meghívó? Ide?” – néznek rám értetlenül a SZESE labdarúgó szakosztályának egykori gladiátorai, amikor afelől érdeklődök, tudták-e előzetesen, mi lesz a program. Mintha valami teljesen abszurd dolgot kérdeztem volna. „Sosem volt meghívó, nem kaptunk semmilyen levelet, semmilyen értesítést, semmit. De nincs is rá szükség. Egyet tudunk, június első péntekjén öt óra körül találkozó a pályánál. Ez így megy minden évben” – mondják kórusban, egy hanggá olvadva, magától értetődő természetességgel.

Délután öt óra előtt 10 perccel érkezünk az egyetem Körtöltés úti sporttelepére, ahova folyamatosan szállingóznak be az egykori csapattársak, régi főiskolás öregdiákok. Néhányan családdal érkeznek, feleségeik, gyerekeik társaságában, akik már régi ismerősökként köszöntik egymást. Az egyes beszélgetésekből kiderül, gyakran szerveznek közös programokat, együtt síelnek, nyaralnak, közös bográcsozásokat tartanak. Hamar leszűrjük: ez egy mai napig élő, lélegző, eleven közösség. A nosztalgia, az emlékek felidézése minden pillanatban jelen van, mégis azt érezni, hogy nem a múltban élnek: sporttársak, kollégák, barátok, a jelenben is.

Győztesek klubja - újra együtt az aranycsapat. (Fotó: Horváth Márton)

„Bandi bát”, azaz Várnagy András nyugalmazott testnevelő-tanárt, régi edzőjüket ma is mesterükként köszöntik. Hiába telt el 30-40 év azóta, mióta ő menedzselte a csapatot, hiába lett valakiből azóta ugyanúgy edző vagy épp vezető, valahogy megfagytak ezek a viszonyok: a hierarchia semmit sem változott. Régi rutinok és régi szerepek élednek újra, zárójelbe téve az eltelt éveket és a megélt életet: mintha ismét 1977-ben járnánk. Egy tanítvány mindig tanítvány marad, mondhatnánk.

„Na legények öltözzetek, mindjárt fújom a meccset, van tíz percetek!” – harsan fel ellentmondást nem tűrő határozottsággal, mégis minden pórusából szelídséget árasztva Kuti József Tanár Úr, aki mint mindig, most is elszántan űzi-hajtja a játékosokat. Kénytelen is erre, hiszen ő itt most afféle korelnök, bíró és jegyzőkönyvvezető egyszerre (utóbbit szigorúan fejben művelve, természetesen), muszáj tehát rendet tartani. Némi pusmogás hallatszik, de senki sem mer feleselni, katonásan indul be mindenki az öltözőbe.

Az egyetem Körtöltés utcai sporttelepe. (Fotó: Horváth Márton)

A közeg ismerős lehet a számukra, hiszen az egykori „postás” pályán (amit a főiskola annak idején „ajándékba” kapott a minisztériumtól) megállt az idő. A klubhelységben mai szemmel nézve „retro” fotelek, sugárcsöves televízió, régi poszterek idézik fel a ’70-es, ’80-as éveket. Mint megtudjuk, a futballpályát sokan megvették volna, de az egyetem megtartotta: mai napig háborítatlan kincs ez az értékes parcella. Jelenleg is használják különböző egyesületek, akiknek az egyetem bérbe adta.

Ráadásul érzelmileg is kötődik hozzá az intézmény: a szíveknek oly kedves emlékek helyszíne ez. Annak idején éveken keresztül ez a pálya, pontosabban a jogelőd Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola (KTMF) volt a házigazdája az egyetemi-főiskolai bajnokság (akkor még EFOB-nak hívták) négyes döntőjének. Minden adott volt, hogy itt rendezzék a finálét, hiszen már akkoriban is kevés intézmény büszkélkedhetett ilyen sportteleppel – külön előny, hogy kellemes kertvárosi környezetben, mindössze 10 perc sétára a kollégiumtól. 1978-tól kezdve a ’80-as évek derekáig számos egyetemi bajnoki cím sorsa dőlt el ezen a gyepen.

Zajlik a bemelegítés. (Fotó: Horváth Márton)

Nincs sok időnk a múltba révedni, hiszen a „legények” átöltöztek, már a pályán melegítenek. Kuti József Tanár Úrral teszünk egy gyors szemlét, kik is láthatóak a mezőnyben.

„Amikor elkezdtük szervezni az találkozókat a nyolcvanas években, a meccs tétje az volt, hogy az aktuális csapat mire megy az öregek ellen. Jelenleg is a fiatalabbak játszanak az idősebbekkel, de mostani csapat már nincs. Kilencvenháromban megszűnt a labdarúgó szakosztály nálunk, azóta már csak az öregfiúk találkoznak a még öregebb fiúkkal” – avat be minket a szembenálló felek kilétébe a SZESE első elnöke, aki 1973-tól 2007-ig töltötte be ezt a posztot.

„Hatvan és hetven év közötti legények az idősebbek, a fiatalok pedig ötven és hatvan közöttiek. Mivel utoljára a kilencvenes évek elején volt futballcsapatunk, tehát a legfiatalabbak ’93-ban kezdtek, ami testvérek között nézve is negyvenöt éves ifjakat jelent. És hát főleg hetven év fölött, amikor nem akar mozdulni az ín, nem akar hajlani a térd... akkor a szív viszi előre őket. Ez nagyon veszélyes állapot, de általában túlélik” – mondja tréfásan a Tanár Úr, aki hozzátette azt is: ilyenkor az egykori aranyérmes emlékeket idézik fel a játékosok, a régi dicső idők elevenednek meg.

A pályán ellenfelek voltak, az életben viszont barátok. (Fotó: Horváth Márton)

Miközben beszélgetünk, elkezdődik a mérkőzés. Eleinte csak finoman járatják a labdát, óvatosan kóstolgatják egymást a csapatok. Ahogy telik az idő és melegednek be a játékosok, úgy jön meg a játékkedv és úgy gyorsul a tempó. Hiába a kor, a fiúkban még mindig ott van a virtus – szinte érződik, ahogy a barátságos jellegű átmozgató edzésből komoly ki-ki meccsé válik a találkozó. Hiába, a vér nem válik vízzé.

Mindeközben folytatjuk a beszélgetést Kuti Tanár Úrral, akitől megtudjuk, hogy a főiskola illetve egyetem fennállása alatt 5 labdarúgó MEFOB bajnoki címet nyertek a fiúk. Az elsőt és legfontosabbat 1977-ben, váratlan meglepetésként, úttörő módon, Balatonalmádiban, majd a következőt már Győrben, ezen a pályán, címvédőként. Az azt követő évben nem sikerült nyerni, 1980-ban viszont újra bearanyozódott a csapat. Négy éven belül tehát 3 bajnoki címet nyert a Várnagy András által felkészített együttes, így elmondható, hogy a ’70-es évek végének egyetemi fociját az éppen csak Győrbe költöztetett KTMF dominálta. Ezt a sikerkorszakot megismételni már nem sikerült, de egy újabb bajnoki cím még született 1989-ben, majd bő 10 év múlva, 2002-ben ismét, immár Horváth Tamás irányítása alatt.

Korabeli Népsport cikk az első győzelemről. (Forrás: https://ktmffoci77.wordpress.com/)

Az 1980-ban egyetemi bajnok KTMF csapata. (Forrás: https://ktmffoci77.wordpress.com/)

Belefeledkezünk az eredmények felsorolásába, mire Tanár Úr észreveszi, hogy eljárt az idő és rögtön jelzi mindenkinek, ez volt az utolsó gól, ideje tusolni, aztán pedig irány a program következő állomása, a Menedzsment Campus földszintjén nemrég megnyílt Sieger Sport Bar. Egy rövid (ám annál kellemesebb) sörözés után Kenyeri Szilárd, a bár üzletvezetője majd Knauz Péter, a Pannon Famulus Kft. ügyvezetője is köszöntötte a jelenlévő labdarúgókat. Ezt követően Dr. Filep Bálint kancellár a 10 éve elhunyt csomagolástechnikai mérnökre, egykori kollégiumi igazgatóra, kiváló futballistára, Szabó Zoltánra emlékezett.

„Az egyetem törekszik arra, hogy minden területen példaképeket keressen. Ilyen példakép Szekeres Tamás, Kuti József, de Szabó Zoltán is ilyen példakép volt. Akik ismertük Zolit, tudjuk, hogy kiváló közösségszervező és nagy sportember volt. Mindig győzni akart, de közben mindig figyelt a közösségre is. Itt van mellettünk az egykori otthona, az újraépített csomagolástechnikai laboratórium, ahol ki vannak téve az ereklyéi és egyéb emlékei. Valamint emellett lesz itt két teqball pálya is, ahol lehet majd focizni, lábtengózni is a hallgatókkal. Azt gondoljuk, ha még élne, Zoltánnak ez egy kis Kánaán lenne” – fejtette ki gondolatait Dr. Filep Bálint.

A serlegek és Szabó Zoltán portréja a Sieger Sport Bar vitrinjébe került. (Fotó: Májer Csaba József)

Szabász, azaz Szabó Zoltán emlékfala a Csomagvizsgáló Laboratóriumban. (Fotó: Májer Csaba József)

A megható pillanatok után újabb felemelő momentum következett: Kuti József ünnepélyesen átadta a Sieger Sport Bar részére az egyetem dicső sportmúltját hordozó, egykori nagy diadaloknak emléket állító kupákat, serlegeket, amelyek örök mementóul szolgálnak a következő generációknak. Vegyük is gyorsan sorra, mik azok a relikviák, amelyek most a sportbár vitrinjébe kerültek! Egyrészt a helyi kispályás labdarúgó kupa trófeája, másrészt pedig a Műszaki Felsőoktatási Sportnapok (MFSN) díszserlege, aminek 2005 óta a Széchenyi István Egyetem a birtokosa. Hát ez hogy fordulhat elő – gondolhatnánk. Valóban, ez egy vándorkupa, amiért 1984 óta küzdenek az MFSN résztvevői. A Művelődési Minisztérium annak idején kijelentette, hogy az az intézmény, amelyik tízszer megnyeri a viadalt, megtarthatja a kupát - így került Győrbe a trófea, ami mostantól már a Sieger sportbár ékessége, akik büszkén őrzik majd a Győztesek örökségét és vele együtt a bajnoki szellemiséget.

Sörözés a Sieger bárban. (Fotó: Horváth Márton)

A magasban a kispályás kupa serlege. (Fotó: Horváth Márton)

Ezt követően a társaság megtekintette az új Csomagvizsgáló Laboratóriumot, majd átvonultak a Bridge teraszára, ahol vacsora várta őket. Ám mielőtt felszolgálták volna a főfogást, Winkler Csaba kért szót, aki röviden bemutatta az egyetem 50 éves fennállásának jubileumi kiadványait, majd hangsúlyozta az egyetem alumni hagyományainak megteremtésében a futballisták elévülhetetlen érdemeit. „Ti hírét vittétek annak, hogy itt a KTMF-ben annak idején nagyon komoly munka folyt. Azóta egyetem lettünk, hatalmas fejlődés ment végbe. Ma már van egy Széchenyi Alumni magazinunk, ami pont azt szolgálja, hogy az öregdiákjaink olvashassanak rólunk és egymásról. A tradícióépítés tehát folytatódik, de ennek elkezdői mindenképpen ti, labdarúgók voltatok. Köszönet érte” – fogalmazott az egyetem kommunikációs titkára.

Bizony, ha valahol le tudjuk zárni ezt a tudósítást, akkor az ez a gondolat. Fontosak ezek a labdarúgók az egyetem számára és nem csak azért, mert ők voltak az első öregdiákok, akik már a ’80-as években visszatértek az alma materhez. Sokkal inkább amiatt kaptak külön oldalt az egyetem krónikájában, mert annak idején, a ’70-es évek végén pontosan a focisikerekkel, a megnyert bajnoki döntőkkel feltették az akkor újonnan alakult Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolát a felsőoktatás térképére. A győzelmek büszkeséget és identitást adtak egy formálódó, születő intézménynek – amely azóta is jelen van és amelyből azóta is lehet erőt meríteni. Az egyetem számára tehát egy sajátos kontextusban, de mégiscsak igaza lehet a Liverpool legendás edzőjének, Bill Shankly-nek, amikor azt mondta: „Vannak, akik azt hiszik, a futball (…) élet-halál kérdése. Biztosíthatok mindenkit: a futball sokkal, de sokkal fontosabb.”

Winkler Csaba különböző egyetemtörténeti kiadványokat ajánlott olvasásra az öregdiákoknak. (Fotó: Májer Csaba József)

A Bridge-ben kötetlen beszélgetéssel zárult a program. (Fotó: Horváth Márton)