Keresve sem lehetett volna találni olyan, egyszerre hétköznapi, mindenkit érintő, mégis tudományos igénnyel vizsgálható ügyet, mint a közlekedés. Erre mindenki rezonál, erről mindenkinek van egy sztorija, erről mindenkinek megvan a véleménye. Ahhoz, hogy érzelmileg bevonódjunk a témába, még csak nem is kell kilépni az utcára, hiszen ha máshonnan nem, a hírekből mindenki értesül a dugókról, lezárásokról, kisebb-nagyobb közlekedési balesetekről. A dolog köznapi oldalát tehát valószínűleg mindenki ismeri, de vajon a háttérrel mennyire vagyunk tisztában? Dr. Henézi Diána előadása ebben segít: a közlekedésbiztonságot górcső alá helyezve bemutatja a problémát, feltárja az okokat és javaslatokat ad a megoldásra.

A téma sok érdeklődőt vonzott a Városi-Egyetemi Csarnokba. (Fotó: Májer Csaba József)

Miért fontos a közlekedésbiztonság? – indításként ezt a kérdést szegezi a senior hallgatóságnak az előadó és rögtön statisztikák tömkelegét hívja segítségül a megválaszolására. A 45 év alattiak körében a vezető halálokok egyike az Európai Unióban a közlekedési baleset, a még fiatalabbak (18 és 23 év között) pedig legtöbben egyenesen így veszítik életüket. A hazai helyzet sem túl rózsás: a rendszerváltástól mostanáig kisvárosnyi ember (34117 fő) maradt ott az utakon; csak 2016-ban 607 fő hunyt el ilyen módon. Az adatok azt mutatják, hogy bár a 20-30 évvel ezelőtti számokhoz képest jobban állunk, az utóbbi években mégsem sikerült szignifikáns csökkenést elérni. (Az említett halálozási mutató 600 körül ingadozik évek óta, nem sikerül tartósan lefelé elmozdulni.) És bizony, a leginkább veszélyeztetett kategóriába a gyerekek mellett pont az idősek tartoznak. Kell-e még ecsetelni, miért fontos beszélni erről a témáról?

Dr. Henézi Diána minden bizonnyal egy egész szemeszteren keresztül tudott volna mesélni, hiszen kutatási területe a közlekedésbiztonság, az egyetemen ő tanítja az azonos nevű tárgyat is és rendszeresen publikál is a témában. Az előadás ideje azonban véges volt, így nem sikerült teljesen kivesézni mindent - de a cél nem is a kimerítő áttekintés lehetett, hanem csupán pár érdekesebb tény és gondolat felvillantásával elérni, hogy eltöprengjünk kicsit a hallottak nyomán.

Nehéz pár bekezdésben összefoglalni, miről volt szó, hiszen rengeteg mindent sikerült belesűríteni egy órába, mégis pár fontosabb részletet kiemelhetünk. Elsőként mi mást, mint az italt kell elővenni, hiszen természetesen az alkohol a legfőbb bűnbak. Tegnap is szó esett róla, de egészen más összefüggésben, mint azt korábban megszokhattuk.

„Miért van Magyarországon zéró tolerancia és miért nincs például Németországban?” – tette fel a kérdést a Közlekedési Tanszék fiatal doktornője. Dr. Henézi Diána szerint az ok a kulturális különbségekben keresendő. „Aki beszél németül, tudja, hogy a német nyelvben minden alkoholnak ’der’ a névelője, azaz minden alkohol férfinemű, kivéve a sört, mert annak ’das’ a névelője. Semleges. Nem veszik alkoholszámba - ha egy korsó sört megisznak, az még nem alkohol. Ott egy ebéd mellé egy korsó sör teljesen normális és megszokott dolog. Viszont ők meg is állnak ott, nem úgy, mint nálunk, Magyarországon. Mi nem tudjuk megállni, hogy csak egy sört igyunk, mert már csúszik is le a következő, aztán még egy és így tovább… Amíg nem változik a kultúránk, addig érvényben marad a zéró tolerancia.” – magyarázta a fiatal kutató.

Dr. Henézi Diána a közlekedésbiztonság kutatójaként rendszeresen publikál a téma kapcsán. (Fotó: Májer Csaba József)

Az előadó végigvette mindazon faktorokat, amelyek közrejátszhatnak egy balesetnél. Különböző szerepekbe nyerhettünk bepillantást, így megtudhattuk, mi a járművezető, a biciklis vagy éppen a gyalogos felelőssége, mire kell vigyázniuk. Innen már csak egy lépés volt, hogy speciálisan az idős emberek és a közlekedést viszonyát vizsgáljuk. Fontos kitárgyalni ezt, hiszen a gyerekek mellett az egyik legveszélyeztetettebb társadalmi csoportról van szó. A jó hír viszont az, hogy a kockázatok némi elővigyázatossággal és odafigyeléssel nagyrészt kivédhetőek.

Már önmagában azzal el lehetne kerülni sok balesetet, ha leszoknánk arról, hogy hirtelen lelépünk az úttestre. De az is tipikusan a korosabbakra jellemző, hogy évente egyszer-kétszer járnak ki a garázsból és vagy óvatosságból vagy megszokásból, mit sem törődve a forgalom ritmusával, 60 km/h-val „száguldanak” főúton, ami a borítékolható előzések miatt közvetve balesetet okozhat. A tanulság tehát az, hogy nem csak a túl nagy, hanem a túl kicsi sebesség is problémás lehet.

Ahogy a prezentáció végére egyre inkább az egyéni felelősség került szóba, úgy lett egyre interaktívabb az előadás. „Mindenki emelje fel a kezét, mutasson magára és mondja ki, hogy én is felelős vagyok, hogy biztonságban hazaérjek!” – mozgatta meg váratlanul a Városi-Egyetemi Csarnokban összegyűlt szépkorúakat a doktornő, miközben arról beszélt, hogy mit tehetünk a saját magunk és környezetünk biztonságáért. Fontos az aktív és passzív biztonsági megoldások használata: előbbiek a baleset megelőzésében segítenek (gépkocsik esetén ilyen az ABS, bicikliseknél a láthatósági mellény), utóbbiak pedig a baleset bekövetkezésekor próbálják minimálisra csökkenteni a sérülések mértékét (hasonló sorrendet követve: biztonsági öv, bukósisak). Unásig ismételt frázis, hogy ezek életet menthetnek; ám minél elcsépeltebb valami, annál igazabb. Ennek alátámasztására egyetemünk oktatója meg is osztott a publikummal egy személyes történetet.

„Ez a bukósisak a férjemé volt. Nem tudom, látszik-e, hogy a bal felső sarka ki van törve.” – mutatott egy fényképet a kivetítőn, majd folytatta. „A férjemet elütötte egy autó januárban és ha nincs rajta az a bukósisak, akkor valószínűleg már nem lenne köztünk. Rosszabb esetben már nem élne, jobb esetben mozgássérült lenne. Sokan szokták mondani, hogy városban bukósisakot minek hordani, meg úgyis csak a szomszédba megyek be. Nem! Mindenkivel megtörténhet...” – nyomatékosította mondandóját.

Kötelező mindig, megengedett sem, tiltott soha sem! - így foglalható össze egy mondatban a helyes magatartás a közlekedésben az előadó szerint. (Fotó: Májer Csaba József)

Végül, zárásként egy utolsó intelmet csúsztatott mindenki tarisznyájába: vigyázzanak azzal, milyen példát mutatnak, ugyanis a rossz minta ragadós. „Jaj, gyere kislányom, menjünk át [a piroson – a szerk.], úgysem jön semmi!” – imígy szól a megrontó szentencia. Ez egyrészt azt a beidegződést fogja elültetni a gyerekben, hogy ha a felnőttek sem tartják be a szabályokat, akkor ő miért tenné, másrészt ezzel egy olyan viselkedést rögzítünk a gyermekben, ami akár egész életében elkísérheti. Bizonyára sok nagyszülő foglalt helyet a sorokban, az ő szívükhöz mindenképpen eltaláltak ezek a szavak.

Ezzel a Nyugdíjasegyetem őszi szemeszterének negyedik előadása véget ért - folytatás két hét múlva, november 19-én.