Az elmúlt évek bebizonyították, hogy ha összekapcsolunk három megyét, és azt mondjuk rájuk, hogy régió, attól az még nem fog régióként működni. Abban hiszek, hogy egy nagyváros létrehozza a maga terét, és ebben mint hálózatfenntartó működik – érzékelteti a  regionalitás kérdéseit kutató, idén hatvanadik évét betöltő professzor, hogy a dolgokat nem mindig lehet felülről irányítani. Dr. Rechnitzer János családja apai és anyai ágon is Győrhöz kötődik, olyannyira, hogy édesanyja Szauter lány volt, rokonságukba tartozott az egykori polgármester, Szauter Ferenc is. Édesapja körorvosi teendői miatt a család egy ideig Héderváron lakott, aztán Győrbe költöztek. A Révaiban megszerzett érettségi után Pécsre került közgazdasági egyetemre, ahonnan a Pécsi Tudományos Intézethez került. „Egy új területet, a regionális tudományt, területpolitikát, területfejlesztést kutattuk.” Közben tudományos minősítéseket is szerzett, így felkészülve érte a lehetőség: jöjjön haza és vezessen egy akadémiai kutatócsoportot. Így alapította meg Győrben az Akadémia nyugat-dunántúli tudományos intézetét, amelyet 20 évig vezetett. „Országos, nemzetközi hírnévre tettünk szert, nagyon büszke vagyok arra a csapatra, akikkel együtt dolgoztam.” 1993-ban védte meg akadémiai doktori disszertációját. Hosszú évekig volt a Regionális Tudományos Bizottság elnöke, a Tér és Társadalom főszerkesztője, számos kutatási programban vett részt, a Széchenyi-főiskola egyetemmé válása után pedig egyetemi tanárrá nevezték ki. Az intézménynek ma a rektorhelyettese, második házasságában él, három lánya van és két nagy hobbija, a műgyűjtés és Modigliani, aki ez esetben nem a festőt takarja, hanem egy kutyát.

- Egy településfejlődéssel, társadalmi szerkezetváltozásokkal is foglalkozó kutatónál a kutyasétáltatás vélhetően több mint két élőlény közös kikapcsolódása. Mire figyel kutyasétáltatás közben?

- Állandóan nézem a városomat, folyamatosan bolyongok mindenfele helyeken. Azt figyelem, hogy a város hogyan fejlődik, mit csinálnak az emberek, hogyan fogadjak be a település aktivitását. Ezzel kapcsolatban azt kell mondjam, hogy az utóbbi években nagyon sokat változott a város, sok új értéke lett. Győr egy egyre elegánsabb európai város lesz, és az emberekkel beszélgetve úgy érzem, hogy pozitívan fogadják a változásokat. Van persze kritika, hogy egy-egy fejlesztés miért nem így, és miért úgy valósult meg, de a polgárok összességében látják azt a lüktetést, azt a dinamikát, ami Győrnek nagyon pozitív vonása, és nagyon izgalmas várossá teszi a kisalföldi megyeszékhelyet.

- Ez alátámasztani látszik a városvezetés kommunikációját, amely hangsúlyozza, hogy Győr ma már inkább hasonlít nyugat-európai társaihoz, mint egy magyar varoshoz. Egyetért?

- A város struktúrája, kubaturája, közlekedési rendszere, egyáltalán a város arculata most már erőteljesen egy nyugat-európai középvárosra emlékeztet. Nagyvárosról nem beszélhetünk, hiszen európai léptékekben az 300-400 ezer embernél kezdődik. A település karakterét nem az összevisszaság jellemzi, mint a tőlünk keletebbre fekvő országok hasonló nagyságú városait, hanem a tervezett rendszerek struktúrája. A másik, ami nagyon fontos, hogy ez a város most már regionális centrumként működik. Nemcsak lakhelyet jelent, hanem fontos szerepköröket is birtokol: egyetem, kutatás, egészségügy, kulturális vonzás, ipari bázis, beszállítói park stb. Ez folyamatos kommunikációt kiván a térséggel egy 60-80 km sugarú kőrben. Ez a térség nem csak Magyarországot jelenti, Dunaszerdahelytől Pozsonyon keresztül Bécsig van egyfajta integrációs folyamat, ami nagyon izgalmas, érdekes, és része a városfejlesztési stratégiának is. Van, amikor tudatosan része, van, amikor kevésbe, de a lényeg, hogy a térség generálja a várost, és a város is generálja a térséget.

- 2005-ben volt egy publikációja Miért élnek jobban az emberek a Dunántúlon, mint az Alföldön? címmel. Földrajzi adottságaink némiképp predesztinálnak is arra, hogy kiemelkedjünk a keleti országrésszel szemben, de miben más például a gondolkodásmódja az itt élőknek?

- Innovatívabbak, jobban tudnak alkalmazkodni, gyorsabban befogadnak változásokat. Nem mindig ők az elsők, hanem bizonyos kipróbált rendszereket alkalmaznak és adaptálnak. Az innovació-fejlődésben van egy olyan elmélet, amely szerint vannak az első követők, akik azonnal lépnek, ha megjelenik valami újdonság, és vannak a második követők, akik kicsit mérlegelnek, gondolkodnak, és utána újitanak. Győrt én inkább a második követők köze sorolom, de most azt tapasztalom, hogy az itteni vállalkozásoknak egyre intenzívebb az innovációra való képessége. Egyébkent el kell hinni, hogy nemcsak a gazdasági paraméterek, nemcsak a termelékenység jelenti a város vonzerejét, hanem a humantőke tudása, a város befogadóképessége is. Az Audi fejlesztése nyomán közel háromezer emberrel nő a népesség. Az egész országból sokan települnek ide, mert másfajta értékrendet, másfajta fogyasztást, másfajta gondolkodásmódot találnak itt. Ez mindig versenyhelyzetet jelent majd Győrnek, hiszen a városi szolgáltatásokat is ehhez kell igazítani.

- A felső- és közoktatás reformjának időszakát éljük, hogy látja, mennyiben határozza meg ma Magyarországon egy gyermek lehetőségeit, hogy melyik országrészbe, illetve milyen családba születik?

- Egyre jobban, sajnos. Az országrész talán kevésbé, de a családi háttér jelentős meghatározó tényező. A Széchenyi-egyetem nagyon dinamikusan fejlődik, az elmúlt 8 évben szellemiségében is óriási változások zajlottak. Kezd kicserélődni az oktatógárda, 50 százalékos a tudományos minősitések aránya, és nő a rangja, a méltósága is. A tervünk, hogy az ország első hat felsőoktatási intézménye között legyünk, úgy néz ki, hogy hamarosan teljesülni fog. Emögött óriási munka van, és nagyon jó volt ebben részt venni. Új felsőoktatási kínálatot tudtunk megteremteni a régióban, ahonnan sok tanítványunk van. Ezek nem a felső középosztály gyermekei, hanem inkább a középosztályé vagy az alsó középosztályé. Nekik perspektíva Győrbe jönni, mert helyzetbe tudnak kerülni. Azzal, hogy a Széchenyi az egyik győztese a felsőoktatás reformjának, hiszen sikerült megerősíteni a pozíciónkat a műszaki helyek révén, közelebb tudjuk hozni az elérhető tudást a családokhoz. A régióban élőknek olcsóbb itt tanulni, mint Budapesten.

- A regionális kérdéseken kívül a műgyűjtésről is tartott már előadást a győri egyetem nyugdíjasoknak szóló programsorozatán. Mi a műgyűjtői ars poeticaja? Szimpla szenvedélyről van szó, vagy van mögötte üzleti megfontolás is?

- Inkább szenvedély, nem tudok befektetni, nem vagyok gazdag ember. Egyetemi tanár vagyok, akinek ha van megtakarítasa, akkor műtárgyat vásárol rajta. Van, aki horgászik, van, aki érméket gyűjt, én a képekre specializálom magam. A művészetben a rejtélyeket keresem: vajon mi inspirálta az alkotót arra, hogy egy képet megcsináljon? Milyen gondolatok, milyen életérzések vannak emögött? Mindig azt mondom, hogy az a jó alkotás, amivel az ember évekig együtt él, de igazából soha nem tudja megfejteni, mert mindig üzen neki valami újat. Ez a csodálatos a művészetben. A mű nem befejezett, él, és mindig ad az embernek egy töltetet, egyfajta titokzatosságot. Valójában ezért szeretem a műgyűjtést. Sok művészbarátom, ismerősöm van, ezeknek az embereknek más a világlátása, és az nagyon kell az embernek, hogy sokszor beszélgessen olyanokkal, akik másképp gondolkodnak. Nagyon sokat tanulok tőluk, az ő érzékenységükből, problémavilágukból. Az az egyik vágyam, hogy idén, amikor 60 eves leszek, az Esterházy-palotában bemutassam a gyűjteményemet a város közönségének. Nem nagy dolgok ezek, hanem olyanok, amik hozzam közel állnak.

- Az ízlése mennyit formálódott az évek alatt?

- A magyar nőművészet klasszikusaitól jutottam el a geometrikus művészetig, és most már úgy érzem, hogy ennek egy részét is meghaladta az én világom. Most mar teljesen más, új dimenziók felé szeretnék kacsintgatni, a fiatal generáció dolgai kezdenek izgatni. Ők teljesen másként élik meg a világot. De ez hozzátartozik az élethez, az ember ha változik, akkor maga is friss, lendületes marad. Ezt a változást tanítottam, ezt kutattam, és így is szeretnék élni.

- Csak a csokornyakkendőn nem változtat.

- Azon nem, az megmarad. Volt egy nagyon szép nagypapám, Rechnitzer Felix, aki a Rábaszabalyozó Társulatnak volt a mérnöke itt Győrben. Ő egy nagyon elegáns ember volt, és ő is mindig csokornyakkendőt hordott. Amikor 18 eves koromban föleszméltem, és megláttam a nagypapát, akkor azt mondtam: szeretnek olyan elegáns lenni, mint ő. Nem vagyok olyan elegáns, de úgy döntöttem, hogy a nagypapának ezt a stílusát megtartom.