Lányok Napja - Mér(NŐK) a Széchenyi István Egyetemen

Idén április 26.-án kerül megrendezésre a Lányok Napja, mely egy országos, interaktív, ingyenes program, amit a NaTE (Nők a Tudományban Egyesület) szervez középiskolás, illetve felső tagozatos általános iskolás lányoknak.

Ez egyben a legnagyobb, lányoknak szóló pályaorientációs kezdeményezés, amely számos országra kiterjed és egész Európában azonos napon rendezik meg.

A rendezvény révén a diákok betekintést nyerhetnek a műszaki egyetemek, kutatóintézetek és cégek életébe.

A "Lányok Napja" akció célja, hogy informálja a lányokat a műszaki, technológiai, mérnöki és informatikai pálya előnyeiről, ezáltal bővítve látókörüket, tágítva a munka világáról alkotott képüket.

A kampány olyan pályaválasztási lehetőségekre hívja fel a lányok figyelmét, amelyekre általában más kampány nem, vagy ritkán gondolnak rá, és egyben ösztönzi őket a rendezvény, hogy ezen fontos döntésüket ne az elvárásokra, hanem valós érdeklődési körükre és képességeikre alapozzák.

A RENDEZVÉNY REGISZTRÁCIÓHOZ KÖTÖTT!

Tovább olvasom
Fogadóórák

Tanszék oktatóinak fogadóórái 2021/22. tavaszi félév

Dr. Dőry Tibor - egyetemi docens, tanszékvezető

Kedd: 8:00-10:00

Helyszín: MC112

Előzetes e-mail bejelentkezés szükséges.

Prof. Dr. Komlósi László Imre - egyetemi tanár

Előzetes e-mail egyeztetés alapján.

Dr. Konczosné Prof. Dr. Szombathelyi Márta - egyetemi tanár

Kedd: 15:30-17:00

Helyszín: IS101

Dr. Rámháp Szabolcs - egyetemi adjunktus

Hétfő: 14:00-15:00

Helyszín: MC100 

vagy előzetes e-mailben történő egyeztetés alapján a https://letsmeet.sze.hu/rsz_konzultacio linken keresztül online

Vizsgaidőszakban nem tart fogadóórát, e-mailben előre egyeztetett időpontban áll a hallgatók rendelkezésére.

Dr. Baracskai Zoltán - egyetemi docens

Előzetes e-mail egyeztetés alapján.

Prof. Dr. Vasa László - egyetemi tanár

Előzetes e-mail egyeztetés alapján.

Kézai Petra Kinga - egyetemi tanársegéd

Hétfő 11:00-12:00

Helyszín: MC101

Előzetes e-mail bejelentkezés szükséges.

 

 

Tovább olvasom
Ingyenes nyelvvizsga feltételei

Ismered az ingyenes nyelvvizsgával kapcsolatos kormánydöntés feltételeit?
Gyere, nézd át, összegeztük neked!

Tovább olvasom
Tájékoztatás az átvétellel és tagozatmódosítással beiratkozó hallgatók számára

Tisztelt Hallgató!

 Az  átvételről/tagozatmódosításról szóló határozat külön értesítés nélkül hatályát veszti, ha a jelzett időszakban a hallgató nem iratkozik be, és/vagy nem írja alá a Képzési szerződést.

BEIRATKOZÁS: Szakos ügyintézőjétől kap pontos információt az beiratkozás menetéről (http://to.sze.hu/munkatarsak).

Tovább olvasom
Új építőmérnök mesterképzésre várjuk a jelentkezőket

Új, hiánypótló mesterképzési szakot indít szeptembertől a Széchenyi István Egyetem Szerkezetépítési és Geotechnikai Tanszéke. Már várjuk a jelentkezőket a szerkezetépítő-mérnök MSc képzésre, amit különleges odafigyeléssel igazítottak a hallgatók életviteléhez. Például blokkosították az oktatást, és virtuális térben is tartanak elődadásokat.

Győr, 2017. január 17. - SZEhírek

Tovább olvasom
Mintatanterv váltás esetei, lehetőségei, módja

Mintatanterv váltás esetei, lehetőségei, módja

A 18/2016. (VIII.5.) EMMI rendelet értelmében a 2017/18 tanévtől kezdődően minden képzésen új mintatantervek kerültek bevezetésre. Alapértelmezetten az új mintatantervre azon hallgatók kerültek, akik a 2017/18 tanév őszi félévére nyertek felvételt.

Tovább olvasom
Külföldi részképzést követően a külföldi partnerintézménynél teljesített tantárgyak elfogadtatása

Külföldi részképzést követően (pl. Erasmus) a külföldi partnerintézménynél teljesített tantárgyak elfogadtatása a SZE mintatantervébe

A külföldi részképzés során teljesített tantárgyak elfogadtatása kétféle módon történhet:

1. A külföldön teljesített tantárgynak van legalább 75%-ban tartalmi egyezést mutató párja a hallgató saját mintatantervében. Ebben az esetben konkrét tantárgy elfogadása történik a TVSz. 1. sz. melléklete alapján (normál kreditátviteli eljárás). Az így teljesített és elfogadott tantárgyak eredményei a TVSz. 60.§(9) (elfogadta a Szenátus 2017.12.11-én, határozat szám: 302/2017 (XII.11.) SZ) alapján beszámítanak az összesített korrigált kreditindexbe, a korrigált kreditindexbe és az ösztöndíjindexbe is.

2. Amennyiben a hallgató mintatantervében a választható tantárgyak között szerepel az Exchange Course nevű tantárgy, akkor lehetőség van kreditátvitelre akkor is, ha a külföldön teljesített tantárgynak nincs konkrét „párja” a hallgató saját mintatantervében. Ebben az esetben a hallgatónak a Neptun rendszerben megtalálható „Külföldi részképzés tantárgyának kreditátvitele választható tantárgyként” kérelmet kell kitöltenie. A kérvény mellé kötelezően csatolni kell a külföldi tartózkodás alatt megszerzett Transcript of Records nyomtatványt. Az alábbi táblázat megmutatja azt, hogy mely szakokon, mely választható csoportok terhére, mennyi kreditpontot lehet elfogadtatni ezen a módon. Az így elfogadott úgynevezett Exchange tantárgyakat a TO ügyintéző veszi fel a hallgató számára és jegyzi be hozzá a megszerzett érdemjegyet.

 FIGYELEM! A 2. pontban leírt megoldás csak a 2017/18 tanévben bevezetésre kerülő új mintatantervek esetében lehetséges és ott is csak a mellékelt táblázatban szereplő szakokon.

 

Tovább olvasom
Hallgatói kérelmek az önköltségekkel/költségtérítésekkel kapcsolatban

 A kiírt önköltségek/költségtérítések összege és fizetési határideje a Neptun rendszerben megtekinthetőek.

 

Tovább olvasom
E-learning rendszer 2020/21 őszi félév

Tisztelt Hallgatóink!

 

A SzE-learning oktatási rendszer elindult!

 

Ebben a rendszerben az e-learning képzésben oktatott és/vagy vizsgáztatott tárgyakat, tananyagokat érheti el. Kérjük, ellenőrizze, hogy a felvett tárgyai között vannak-e e-learninges tantárgyak.

 

Ön a vizsgaközpont választásáról az iratkozási lapon nyilatkozhatott (tankör).

Ennek ellenőrzésére és módosítására a szorgalmi időszakban küldünk levelet, jelentősége – elsődlegesen - a jelenléti vizsgáztatásnál lesz.

 

Azok a hallgatók, akik először tanulnak e-learning rendszerben, a Proszeminárium nevű tárggyal kezdjék meg a tanulmányaikat. Ez a tantárgy felkészíti Önöket a keretrendszer használatára, segítséget nyújt a tananyagok feldolgozásának módszertanában.

 

Az e-learning oktatási formáról az alábbi elérhetőségen tájékozódhat:

http://fk.sze.hu/e-learning-oktatasi-forma  

 

Az e-learning rendszerben futó tárgyak többségéből nincs órarend szerinti tanóra, a felkészülés a rendszerben elérhető tananyag/tutor segítségével zajlik. A tárgyak egy részénél nyomtatott tananyag is rendelkezésre áll, melyet postán fog megkapni (önköltséges, nem nappali tagozatos, alapszakos hallgató).

 

Javasoljuk, hogy minél korábban csatlakozzon a rendszerhez.

 

Belépés a SzE-learning rendszerbe:

A felvett tantárgyainak e-learning tananyagai a https://szelearning.sze.hu/ oldalról, bejelentkezés után a SzE-learning (Moodle) keretrendszerben érhetőek el.

 

A rendszer az eduID segítségével azonosítja a felhasználókat, hallgatókat. Ezzel az azonosítóval lehet a többi egyetemi oldalra is bejelentkezni. Akinek még nincs eduID profilja, annak először be kell regisztrálnia.

eduID regisztráció: https://user.sze.hu/main/regisztracio

 

A SzE-learning (Moodle) kurzusaira történő beiratkoztatást a program 30 percenként végzi el a Neptun alapján, vagyis a tantárgyfelvételt követően (illetve a rendszerbe történő első belépés után) legkésőbb 30 perc múlva láthatóvá válik a tantárgy a SzE-learning rendszerben is.

 

A rendszer használatáról bővebben:

https://fk.sze.hu/downloadmanager/details/id/35594/m/439

 

Általános segítség, információ kérés: e-support@sze.hu

 

 

Eredményes munkát, sikeres félévet kívánunk!

Felnőttképzési Központ munkatársai

Némethné Farkas Kata

Központvezető

 

Tovább olvasom
Információk az állami ösztöndíjról a 2017-ben felvételt nyert hallgatók számára

A 2017-ben felvételt nyert, illetve az állami ösztöndíjas képzésre átsorolt hallgatók a rájuk vonatkozó magyar állami ösztöndíjas képzés sajátos feltételeiről az alábbiakban elérhető dokumentumban olvashatnak bővebben:

Információk az állami ösztöndíjról a 2017-ben felvételt nyert hallgatók számára

Tovább olvasom
Szakmai gyakorlat az Országgyűlés Hivatalában - Pályázati útmutató

Kedves Hallgatók!

A tájékoztató a Letöltések, Pályázatok menüpontban, illetve az alábbi linken érhető el.

Kiváló lehetőség az alkotmányjogi tárgyak során megszerzett elméleti tudás, gyakorlatban való alkalmazására, illetve tapasztalatszerzésre.

Tovább olvasom
Valétálás 2017

Valétálás 2017. május 12.

Tovább olvasom
ERASMUS+ SZAKMAI GYAKORLAT MAGYARORSZÁG FŐKONZULÁTUSÁN, BARCELONÁBAN

Diplomácia, nemzetközi kapcsolatok,
valódi szakmai tapasztalat és nyelvtudás

Tovább olvasom