Ezüstérmet szerzett a Széchenyi István Egyetem két hallgatója a kajak-kenu-világbajnokságon

Egy-egy ezüstéremmel és negyedik helyezéssel zárta a koppenhágai kajak-kenu-világbajnokságot a Széchenyi István Egyetem két hallgatója, Balla Virág és Takács Kincső. Balla Virág ezenkívül még egy tizedik helyet is elért.

Győr, 2021. szeptember 19. – SZEhírek

A júliusi ötkarikás játékok után gyorsan elérkezett az újabb jelentős erőpróba a kajak-kenusok számára, világbajnokságra gyűlt össze a mezőny szeptember 16. és 19. között a dán fővárosban. Az eseményen a Széchenyi István Egyetem is érdekelt volt két hallgató, az olimpiai ötödik Balla Virág és Takács Kincső révén. A két klasszis kiválóan szerepelt. A vb-n most debütáló kenunégyes 500 méteres számban – Gönczöl Laurával és Opavszky Rékával együtt – a táv első felében az élen haladtak, 250 méternél azonban a fehéroroszok mögé szorultak. A hajrához közeledve az ukránok is megérkeztek a magyarokra, akik azonban tartották a tempót, s végül sikerült a győztes fehéroroszok mögött a második helyen beérkezniük.

Az ezüstérmesek boldogan nyilatkoztak a célba érés után. Takács Kincső: „Megtört a rossz szériánk, végre érmet szereztünk! Párosban a negyedik hely volt idén a jellemző, most végre másodikak lettünk.” Balla Virág: „Nagyon izgultam, mert ez volt az első ötszáz méterünk itt együtt, ráadásul balos szél volt, ez sem könnyítette meg a dolgomat. Óvatosan adagoltam a ritmust, aztán Laura a vége felé szólt, hogy még nyomjuk meg, ezért harminc méterrel a cél előtt megindultunk.”

kenu_ezust (1).jpg

Az ezüstérmes női kenunégyes az eredményhirdetést követően. A felvétel bal szélén Balla Virág, jobb szélén Takács Kincső. (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

A két győri fiatal kenupárosban is indult 500 méteren. A duó féltávig még érmes pozícióban haladt, majd kissé visszaesett – a hullámos víz miatt sok energia elment a kormányzásra –, s a szoros befutó után hat századdal lecsúszott a dobogóról. Balla Virág emellett rajthoz állt a kenu egyes 200 méteres fináléban, ahol a 10. helyen lapátolt a célba.